Tegyük láthatóvá hitünket a mindennapokban – Veres Andrással ünnepelt a százéves komáromi plébánia

Hazai – 2022. október 5., szerda | 18:02

Alapításának 100. évfordulóját ünnepelte október 2-án a komáromi plébánia. Ez alkalomból – a hívek kérésére – Boldog Apor Vilmos vértanú ereklyéjét adományozta Veres András győri megyéspüspök az egyházközségnek. A szentmisén a főpásztorral koncelebrált Kiss Róbert, a nagyszombati érsekség általános helynöke, észak-komáromi plébános és Takács Ferenc dél-komáromi plébános.

Blaskó József gimnáziumi tanár a közösség nevében köszönte meg Istennek, hogy az elmúlt száz évben fenntartotta a komáromi egyházközséget. Felidézte: két évvel a trianoni országcsonkítás után, 1922-ben Surányi Ferenc atya szervezte meg a plébániát. Előtte ugyanis vallásilag is a történelmi Komárom része volt a Dunától délre eső rész. A hívek létszáma annyira megnőtt, hogy új templom építését kezdeményezte. A Jézus Szíve-templom – vagy ahogy a városban ismert: nagytemplom – 1937-ben készült el. Az ifjúság vallási nevelésére az Isteni Megváltó Nővérek vezetésével iskolát alapítottak. A virágzó hitéletet megakasztotta a II. világháború. Alapy Gáspár, a város polgármestere és a helyi egyházközség világi elnöke felemelte szavát a zsidótörvények és a zsidók deportálása ellen, ezért a dachaui koncentrációs táborba hurcolták, ahol mártírhalált halt. A kommunista diktatúra elnyomása után a rendszerváltást követően újraindulhatott a katolikus iskola.

A fiatalok figyelmét arra hívta fel Blaskó József, hogy napjainkban nehéz igazi példaképet találni. Válasszák Boldog Apor Vilmos vértanút, akinek élete a legtisztább keresztény eszmét képviseli. „Adjunk hálát az elmúlt száz év kegyelmeiért, és kérjük Isten segítségét az elkövetkezendő évtizedekre” – zárta beszédét a szónok.

Molnárné Taár Izabella, a Komáromi Járási Hivatal vezetője köszöntőjében elmondta: a trianoni békediktátumot követő nehéz időkben az itt élőkön az Istenhez fordulás segített. Az elődök példáit követik a jelenkor építkezései: a közelmúltban új óvoda, tornacsarnok épült. Az eredmények megerősítették az egyházközség tagjait, és derűssé tették, mert megtapasztalhatták Isten határtalan jóságát. A városban élő református, evangélikus és baptista gyülekezetek nevében Isten áldását kérte az egyházközség tagjaira és munkájukra.

Veres András püspök a szentmise bevezetőjében emlékeztetett: a komáromi egyházközség az egész nemzet sorsát mutatja. Az elmúlt száz esztendő a sok nehézség ellenére újra erőt, életet, virágzást tudott hozni.

Szentbeszédében a főpásztor hangsúlyozta: Isten irgalmas szeretete azért van, hogy az igaz embert bűnbánatra, alázatra és türelemre segítse. Sokkal kevesebb család és baráti kapcsolat bomlana fel, ha megtanulnánk Istennek ezt a türelmes szeretetét. Embertársainktól elvárjuk a türelmet, ahogy Istentől is, hogy az újra és újra elkövetett bűneinket megbocsássa. Ezért nekünk is türelmesnek kell lennünk másokkal.

„Növeld bennünk a hitet!” (Lk 17,5) – hallhattuk az evangéliumban. Arra tanít bennünket a Szentírás, hogy a hit erősíthető, de nem csak azáltal, hogy egyre többet megismerünk hitünk igazságaiból. Nem elég, hogy tudjuk: van Isten. Meg kell élni a hitet és Isten szeretetének szabályait. Hitünket láthatóvá kell tenni a mindennapi életben. A hitismeretet el kell sajátítani gyermekként, felnőttkorban pedig gazdagítani kell – emelte ki szentbeszédében a főpásztor.

A gyermekekhez szólva a győri megyéspüspök elmondta: Jézushoz tartozunk, a vele való szeretetkapcsolat teszi életünket igazán széppé. Ez erősítette nagyszüleik és dédszüleink életét; ez tudta őket kitartóvá tenni, hogy Istenről és a Jézus által alapított Egyházról el nem feledkezve építették ezt a közösséget.

Törekedni kell arra, hogy mindennap vállaljuk azt, hogy Jézushoz tartozunk, hogy az Egyház tagjai vagyunk. Csak akkor vagyunk Isten gyermekei és tartozunk Krisztus Egyházához, ha minden körülmények között vállaljuk azt, akihez tartozunk. Nem élhetünk kettős életet: egy kis kereszténység, egy kicsi más.

Csak az tud lélekben erős és békés maradni, aki életének minden pillanatában örül annak, hogy Krisztushoz tartozhat. Isten adja meg mindenkinek ezt az örömöt, amely újabb száz éveket adhat ennek a közösségnek is – zárta prédikációját Veres András püspök.

A szentmise záróáldását követően körmenetben vitték az oltártól a templomon keresztül Boldog Apor Vilmos ereklyéjét őrzési helyére, a Szent József-oltárhoz.

A zenei szolgálatot a templom énekkara végezte.

 

A szentmisén részt vett Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője és Molnár Attila, a város polgármestere.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Nagy T.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria