Tékozlók szeretetpróbái – Dombrovszky Linda a Pilátusról

A Szabó Magda azonos című regényéből készült alkotás nemrég a South East European Filmfesztiválon versenyzett Los Angelesben, ahol Hartung Dávid ugyancsak megkapta a legjobb operatőrnek járó elismerést. A Golden Globe-ot megítélő szervezet pedig beválogatta az alkotást a HFPA Foreign Language Film Series 2021 programba. A hazai premier november 1-jén, a Duna Tv-n lesz.

A rendezővel, Dombrovszky Lindával egy evangéliumi részlettől indítottuk az új filmről szóló „műhelybeszélgetést”. Ahogy ugyanis a honlapjáról kiderül, a tékozló fiú története folyamatosan foglalkoztatja és inspirálja. Úgy is mondhatnánk, eddigi alkotásainak vezérmotívuma lett ez a példázat. 

– Pilinszky jegyzi meg, hogy minden „nagy mű”, mélyebb történet végső soron ide, a tékozló fiú evangéliumi történetéhez vezethető vissza. Én annak idején egy pap barátomtól kaptam meg Henri Nouwen A tékozló fiú hazatérése című könyvét. Miután elolvastam, úgy éreztem, hogy

ez a példázat és az üzenete, az értelmezései nagyon közel állnak ahhoz, amiről lényegében én is mesélni szeretnék a filmjeimen keresztül. Visszatekintve különösen jól látszik, hogy szinte mindig ezt a témát jártam körbe különböző szempontokból, legyen az adaptáció vagy saját kútfőből megírt történet.

Ahogy Nouwen a könyvében rávilágít, a három figura – az atya, az eltávozott fiú és az otthon maradt testvér – alakja, sorsa egyformán fontos a példázatban. Nálam hol a szülő kerül előtérbe (a megbocsátó, önmaga korlátain túllépő, a másik felé nyitó figura), hol a nagyobbik gyermek (a megfelelni vágyó, a példaértékű, mégis elbotló, az önmaga korlátaiba fulladó), hol a tékozló fiú (aki megtér és túllép önmaga kicsinységén).

A Harmadnapon című 2013-as kisjátékfilmemben, amellyel a Színház-és Filmművészeti Egyetemen diplomáztam, vállaltan ezt a példázatot dolgoztam fel, előzményként egy további réteget, egy családon belüli bűncselekményt kapcsolva hozzá: az anyát kifosztja a fiatalabb gyermeke (a tékozló lány), aki aztán visszatér „a tett színhelyére”, és az édesanyja karjaiba borul, az idősebb nővér pedig irigykedve tekint rájuk. A többi munkám már általánosabb megfogalmazása ennek a példabeszédnek. A Pilátus is ide tartozik, csak éppen máshogyan végződik a történet: az egymástól eltávolodott anya és lánya újra összeköltöznek, hogy új életet kezdjenek együtt, ám ez a közös élet nem működik, mert nem tudják egymást jól szeretni, feltétel nélkül, önfeládozóan. Ahogy telik az idő, a maszkok lehullanak, és a félreértett szeretet tragédiába fullad.

– Szabó Magda Az ajtó című regénye, illetve az abból készült Szabó István-film nem vérségi viszonyról, szülő-gyermek kapcsolatról szól, inkább a lelki rokonságról, de a generációs különbség, az egymáshoz közel állók másként gondolkodása, a személyes sors „eleve elrendelő” hatása ugyancsak meghatározó eleme. Főleg Szabó Magda regényeinek filmre kívánkozó realizmusa inspirálta alkotásra, vagy a világszerte ismert író életművének filmes népszerűsítése sarkallta?

– Az ajtó nem volt közvetlen előkép, jóllehet természetesen ismerem a regényt és a filmet is. Szabó Magda számomra már gyerekkori élmény. Ugyanabból a városból, Debrecenből származunk, nagyon közel laktak hozzánk. A szüleim a sétáink során mindig megjegyezték: „Itt lakott Szabó Magda.” A neve közszájon forgott a családunkban. Egyre jobban megismertem a verseit, a regényeit, amelyek olvasmányélményként eleinte nem is fogtak meg annyira, időbe telt, míg ráéreztem a stílusukra. Aztán szép lassan megéreztem a közelségét: jól ismerem azt a debreceni miliőt, a poroszos iskolákat, amikről beszél. A regényeiben és a későbbi életrajzi művekben pláne értettem a helyszínek jelentőségét, a tanárok szigorúságát, a református nevelés, neveltetés sajátosságait. A Pilátus későn jelent meg az életemben, a forgatás előtt talán négy évvel olvastam először.

Nagyon tetszett a könyv fülszövege, Jelenits István Nemes Nagy Ágnest idézte: „Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.”

Éreztem, hogy nekem való lesz ez a történet: a szülő-gyermek kapcsolat különlegessége mindig is érdekelt. Miután letettem a könyvet, tudtam, hogy iszonyú feladat lesz megcsinálni: az egész egy belső monológ, amit nehéz filmnyelvre átültetni, illetve sok benne az időugrás is. De láttam, hogy ott a vezérfonal, az anya-lánya történet, ami „lecsupaszítva” nagyon izgalmas, és ha nem is hagyományos módon, de filmezhető. Sok mellékszálat elhagytunk, kihúztuk a regény „flashback-rendszerét” is, mert a jelen és a múlt közötti ugrálást nehéz lett volna kivitelezni, különösen egy tévéfilmes költségvetésből.

– Rendezőként mégis mi fogta meg leginkább: a regény filmszerűsége, „filmre kívánkozása” vagy Szabó Magda pszichológiailag pontos lélekrajza?

– Nagyon röviden: az emberismerete. Szabó Magda kiváló megfigyelője az emberi léleknek. Ez a szempont filmesként különösen fontos. A forgatókönyv is tele van olyan megfigyelésekkel, apró részletekkel, amelyek finoman, egyedi módon tárnak elénk egy viszonyrendszert (a regény átírása Somogyi György és Szélesi Sándor nevéhez fűződik). Például, ha két ember találkozik, vajon megérintik egymást? Váratlanul az egyik sírva fakad. A másik erre átöleli, vagy képtelen rá? Apró, felszín alatti gesztusok ezek, metakommunikáció, amiben évtizedek sérelmei lapulnak. Szabó Magda mindent tűpontosan ír le, amikor bemutat egy-egy viszonyt.

Apró, felszín alatti rezdülésekből áll ez a regény, és az érdekelt, hogyan lehet ezeket filmen megmutatni. A lényeg szinte sosincs kimondva, azt olvasóként, illetve ez esetben nézőként kell megéreznünk.

Szabó Magdának az anyát és a lányát is sikerült úgy ábrázolnia, hogy nincsenek nagy leíró, elemző részek a viszonyukról, nincsenek közöttük óriási konfliktusok, veszekedések, sem kiabálások, sem hosszú dialógok. Csak nézések, melyek mögött szemrehányás vagy éppen megbánás és bocsánatkérés húzódik meg, csak tőmondatok, vagy gátlásosságból, dacból, sértettségből ki nem mondott gondolatok. Nem arról van szó a történetben, hogy ne szeretnék egymást, csak nem tudják egymást kölcsönösen jól szeretni.

– Erről nyilván elsősorban nem Önt, az alkotót kellene kérdeznem, mégis érdekel, hogy „belülről nézve” mi lehet a film eddigi sikereinek a titka. Részben persze már válaszolt is erre. Úgy tűnik, sikerült megragadni a lényeget…

– Igen, szerintem pont ez az erőssége, ami miatt felfigyeltek rá. Mert egyébként ez egy „picike” film, kevés pénzből készült. Sikeressége az apróságokban rejlik: a színészek gesztusaiban (Hámori Ildikót láthatjuk az anya, Györgyi Annát a lánya szerepében), a filmnyelvi eszközökben, a részletekben. Ha apró dolgokban megtaláljuk a szépséget, az tud akkorát ütni, mint egy sokszereplős, sodró cselekményű, látványos film. Jó példa erre Michael Haneke Szerelem című, egyébként elég kegyetlen filmje vagy akár Makk Károly azonos című alkotását is említhetem. Amikor arcokkal, pillantásokkal, félmondatokkal, zenei motívumokkal, plánozásokkal, vagyis filmnyelvi eszközökkel érünk el valamit, és nem feltétlenül a történet bonyolultságával vagy a megvalósítás robusztusságának erejével. 

– A „ráérzése” visszaigazolódott. Ez bátorítja, hogy más Szabó Magda-művek megfilmesítését is tervbe vegye?

– Úgy érzem, hogy mindig az a tervem valósul meg, aminek meg kell valósulnia. A következő évekre több elképzelésem is van, de hogy mi kap zöld utat, nem tudom. A szakmai siker persze mindig jó ajánlólevél egy következő munkához. Talán jobban odafigyelnek a nevemre, illetve a forgatókönyvírókra, a filmes csapatunkra. Szabó Magdára visszatérve: miután befejeztük a forgatást, már a milánói siker előtt felmerült bennem két további regénye, amelyeket hasonló módon megragadva szívesen megfilmesítenék. A Szabó Magda-féle lényeglátás tartósan foglalkoztat.

Fotó: Dombrovszky Linda 

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. augusztus 31-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.