Tempfli József püspökre emlékeztek a nagyváradi székesegyházban

Külhoni – 2021. május 31., hétfő | 13:58

Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mutatott be szentmisét a nagyváradi székesegyházban május 25-én; a liturgiát követően a kriptában imádkozott az öt esztendővel ezelőtt elhunyt egykori megyéspüspök, Tempfli József (hivatalban 1990–2008) sírjánál.

A szentmise bevezető részében a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye főpásztora kiemelte: ez az évforduló a hivatás és a helytállás nagy ajándékát állítja elénk, amit Tempfli József életműve, papi élete és püspöki szolgálata által kaptunk. Ugyanakkor gondolunk arra is: a megemlékezés akkor lesz igazi és eredményes, ha valamit mi is megvalósítunk e példából.

A püspök megjegyezte: A hivatás szeretete és a helytállásra való törekvés mindannyiunk feladata, és ezért azt is kérhetjük a Jóistentől, hogy ő, aki biztosan megkoronázta jóságával és irgalmával Tempfli József püspök földi életét, tegyen minket is képessé és alkalmassá arra, hogy hivatásunknak éljünk és helyt tudjunk állni a küldetésünkben, feladataink teljesítésében, hogy építsük tovább az egyházmegyét, a közösségeinket. Mi is tegyünk valamit hozzá ahhoz, amit Isten kezdett kibontakoztatni az ő örök terve szerint ebben a világban.

„Legyen ez a megemlékezés ösztönzés és ugyanakkor meghívás is arra, hogy amikor Isten tervének megvalósításán dolgozunk, engedjük át mi is magunkat a Szentlélek sugallatának, hogy megmutassa, mi a jó, mi a helyes, mi a fontos. És ahogyan sokszor megtapasztaltuk Tempfli püspök életében is, bátorítson fel minket a Lélek arra, hogy kitartóan tudjunk fáradozni Isten ügyében, az Egyház és az emberek szolgálatában” – fogalmazott Böcskei László.

Szerző: Ciucur Losonczi Antonius

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye/Erdon.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria