Tényleg csoda történt Međugorjében? Valóban megjelent a magyaroknak a Szűzanya?

A videóban elhangzott állítások nyomán sok megkeresést kaptunk, ezért megkerestük Kovács Zoltán mariológust, egyetemi tanárt, ossza meg véleményét olvasóinkkal.

Az elmúlt napokban futótűzként terjedt el az interneten egy videó, amelyben az elbeszélő szerint Međugorjében többek számára megtapasztalható módon, a Szűzanya személyéhez is kötődően csodás természetfölötti jelenségek történtek.

Szent Pál apostol mindenekelőtt arra buzdít bennünket: „Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg.” (1Tessz 5,21) Ebben éppen azt hangsúlyozza az apostol, hogy egy egészséges nyitottság feltétlenül szükséges ahhoz, hogy Isten „nagy tetteit” (Lk 1,49) hittel fogadva azokból épülhessük, azonban

az is nagyon fontos, hogy mindenféle véleményalkotást előzzön meg higgadt hozzáállás, józanság és kompetens vizsgálódás.

A múltban hitelesnek elfogadott újkori jelenések – mint például a lourdes-iak vagy a fatimaiak – esetében, valamint egyéb rendkívüli természetfölötti jelenségek kapcsán az Egyház hosszú utat járt be, míg hivatalosan nyilatkozott azok természetfölötti mivoltától. Szakemberek közreműködésével, a Szentszék által hivatalos eljárási normákba foglaltan megjelenő iránymutatások mentén alapos vizsgálat keretében, részletekbe menően kell ugyanis megvizsgálni az érintett személyek elbeszélését, annak külső és belső körülményeit.

Međugorje jelenleg kiemelt kultuszhelynek minősül, tehát még nem kegyhely, de zarándoklatok már néhány éve hivatalosan szervezhetők oda.

A Međugorjéhez kötődő jelenségek még egyházi vizsgálat tárgyát képezik, különös tekintettel arra is, hogy azok sorozata egyelőre nem tekinthető egy lezárt folyamat egészének. Gondoljunk arra, hogy egy élő személyt sem szokás a boldogok, illetve szentek sorába iktatni! Az ilyen kultuszhelyeken folytatott imádságnak, igehirdetésnek, szentségi pasztorációnak természetesen lehetnek szembetűnően látványos eredményei, lelki gyümölcsei is, de ezt még nem kell feltétlenül és kizárólag az egyes „látnokok” részéről rendkívüli, természetfölötti jelenségként vélelmezett történések közvetlen fejleményeinek tulajdonítani. Ha ugyanis – tegyük fel – végül egyáltalán nem bizonyosodna be a međugorjei jelenségek, üzenetek természetfölöttisége, az egyes személyek általi lelki imatapasztalatok jó gyümölcsei attól még származhatnak Istentől, és szolgálhatnak az egyén, illetve általa sokan mások lelki hasznára. 

Međugorje lelki atmoszférája mindenesetre biztató irányba mutat minden olyan esetben, amikor megtérések, életrendezések történnek az ott folytatott imádságnak, hitéleti tevékenységeknek köszönhetően.

Fontos azt is leszögezni, hogy bármilyen hitelesnek is tűnik egy „csodás” elbeszélés, az a hitletétemény részévé soha nem válik, az isteni és katolikus hit kategóriájába soha nem tartozik.

Még ha esetleg később az Egyház hiteles magánkinyilatkoztatásként is tartja számon az ahhoz kapcsolódó üzeneteket, azok tartalma soha nem egészíti ki, nem írja felül magát a kinyilatkoztatást, hanem legfeljebb egyfajta „hasznos mankó” lehet a lelki fejlődés, az üdvösség útján. Azaz lényeges tudatosítanunk bármilyen hasonló tartalom megismerésekor:

Krisztus a kinyilatkoztatás teljessége, benne és általa már mindent elmondott nekünk az Atya, ami üdvösségünkhöz szükséges.

Arra is fokozottan ügyelni kell a videóban elmondottak vizsgálatakor, hogy a jelenés fogalmát – mely bár jó néhány esetben, de egyáltalán nem kizárólagosan vizuális tapasztalathoz is kötődő jelenség – ne keverjük a látomással. Az előbbi esetben az egyébként hétköznapi körülmények között az érzékek útján meg nem tapasztalható módon létező, megdicsőült személyekkel (Jézus, Mária vagy a többi szent) érzéki megtapasztaláshoz hasonló módon találkoznak az erre kiválasztott személyek. Ez a találkozás, párbeszéd persze rendes módon is megvalósul az imádság által, hiszen a szentek közösségében mindnyájan egyetlen nagy családot alkotunk. Lehetnek azonban ennek rendkívüli, mondhatni csodás formái is, mennyei kezdeményezésből fakadóan. Ennek egyik legmegragadóbb példája és – legyen szabad így neveznem – mintaeseménye a tanítványok húsvéti találkozása a feltámadt Krisztussal. Ő, immár nem az idő- és térbeli, e világi keretekhez kötve, hanem a mennyei dicsőségben ragyogó személyében, tehát romolhatatlan testben és lélekben, az istenséggel továbbra is egységet alkotó, megdicsőült emberlétének hazaérkezett, beteljesült állapotában valóságosan megjelent övéinek. Ennek képszerűsége a jelenés során természetesen olyan, hogy a célszemélyek egyértelműen felismerhessék, hogy „az Úr az” (Jn 21,7). Ezért is mutatja nekik szenvedésének már teljesen „begyógyult”, de mégis láthatóan megjelenő nyomait: immár dicsőségben ragyogó sebhelyeit (vö. Jn 20,28).

A látomás is lehet az érzékekre ható kegyelem műve, de abban nem kell feltétlenül valóságosan megjelenő személyeket, valós helyszínrajzokat keresni. Ott a képszerűség maga a mennyei üzenet hordozója. Ilyen például az ószövetségi Szentírásban az ezekieli látomásban szereplő csontmező képe (vö. Ez 37), vagy a fatimai pásztorgyermekeknek megjelenő pokol képszerű látomása. Ezek nem személyes találkozás helyzetképei, hanem – hiteles esetben – profetikus jelek. Ismét egy konkrét példával élve, a bő száz évvel ezelőtti fatimai Nap-csoda esetében sem feltételezzük az égitestnek a leírások szerinti, valós állapotváltozását, hiszen ha maga a Nap ténylegesen ilyen sebességgel közelített volna a Föld felé – vagy fordítva –, akkor minden bizonnyal ez katasztrofális természeti következményekkel járt volna. Külön figyelmet igényel, és persze igen megnehezíti a szakavatott kollégák munkáját is, ha a jelenés és látomás egy jelenségkörben szorosan egymás mellett szerepel. Erről sem szabad elhamarkodott ítéleteket alkotni.

Amikor az Egyház hivatalosan „melléáll” egy-egy ilyen alaposan megvizsgált jelenségnek, azzal soha nem farag belőle hittételt, és kötelező liturgikus ünneplést sem ír elő annak kapcsán.

Megközelítően úgy prezentálja, mint ahogyan mi szoktunk fogadni és továbbadni egy általunk szavahihetőnek ismert személy általi, szintén teljességgel hitelesnek tűnő, tárgyilagos elbeszélést, melynek ő személyes érintettje. Noha mi magunk nem voltunk jelen az elmesélt történésnél, mégis hitelt adunk neki, mely „akár úgy is lehetett”, mivel semmi nem ad okot arra, hogy kételkedjünk számunkra szavahihetőnek tűnő tanúságtételében.

A hiteles tanúságtevőt egyébiránt alázat és az Egyház iránti lojalitás szokta jellemezni, még ha a vizsgáló szerv elsőre fenntartásokkal is fogadja elbeszélését. Aki mindenáron, még az Egyház ellenében is váltig bizonygatja saját igazát, ott általában rendre bebizonyosodik, hogy erősen szubjektív eredetű dologról van szó.

A jelenések és egyéb természetfölötti jelenségek hitelességének elfogadását Egyház Anyánk senki számára nem írja elő. Ha azonban úgy ítéli meg, hogy annak tartalma a hívek lelki épülésére szolgálhat, és a kinyilatkoztatás általunk elhanyagoltabb pontjait jobban megvilágíthatja, akkor a vizsgálat végén megállapíthatja annak természetfölöttiségét (constat de supernaturalitate), és az esetlegesen körülötte gyakorlattá növekedett kultuszkezdeményeket is rendezheti. Az így kialakuló hivatalos tiszteleti formáknak természetesen a liturgikus előírásoknak megfelelően feltétlenül illeszkedniük kell az Örök Főpap egyetlen kultuszcselekményébe. Például a szentmiseformula engedélyezése a Szűzanya fatimai megjelenésére emlékezve nem önálló kultuszt teremt, hanem a sajátos tiszteleti formát a szentmise ünneplése által, így annak sajátos tartalmi elemeit az Eucharisztia köré rendezi. Éppen úgy, ahogy Mária szándékának is megfelel, hiszen ő Kánában sem úgy mutatkozik meg mint Jézus első csodájának előidézője, hanem egészen azzal az alázattal mutat Fiára, a csoda tényleges, isteni forrására, hogy „tegyetek meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5).

Összegezve tehát azt mondhatjuk, hogy az Egyház örül minden olyan eseménynek, megtapasztalásnak, mely az Egyház tagjainak – egyéneknek és közösségnek – a hitbeli fejlődését, belső megtisztulását, az evangéliumról való tanúságtételének erősödését és a szentek mind helyesebb tiszteletének előmozdítását segíti.

Ahhoz azonban, hogy ezek – jelen esetben a videó tárgyát képező kijelentések – hitelességéről hivatalos nyilatkozat szülessék, alapos, komoly és igen körültekintő vizsgálat szükséges.

Tanúságtételeket hallgatva ne feledjük: az örömhír továbbadása az őseredeti apostoli kérügma révén is narratív formát öltött, azonban annak kincsei nem vesztek el az emberi elbeszélések személyes szálai között, hanem csakis Krisztus személyére figyelve és a Lélek tiszta indításaira hallgatva tette elérhetővé az Egyház által mindenki számára annak örömét, hogy „elközelgett az Isten Országa” (Mk 1,15), Mária pedig ennek a műnek ma is „alázatos Szolgálóleánya” (Lk 1,48).

Fotó: Vatican News; Merényi Zita (nyitókép)

Magyar Kurír