Teremtésvédelmi kalendárium – Kikeleti víg erőszak

„Nagyon boldog vagyok, hogy még egyszer megéltem érkezésed, Március! Az influenzán át gázoltunk feléd, a tél dögvészén, a sötétség alvilági birodalmán át. Mint aki tárnából, bányalégből érkezik, sáros lábakkal és elfulladt tüdővel megállok a napvilágon, kifújom magam és énekelni kezdek.

Ezt éneklem: üdvözöllek, Március! Időbe telik, amíg az ember megtanulja, hogy lehet örülni egy naptári adatnak is…” (Márai Sándor: A négy évszak)

Korán érkezik idén a tavasz, szinte mindenütt elnyíltak már a hóvirágok, és a mogyoróbarkák is elengedték az aranysárga pollenfelhőket február elején. Időben ébredtek, okosan kihasználva a böjti szelek erejét, hiszen a lombfakadás előtt, a kopasz fák között messzire eljut a virágpor. A fűzfák is igyekeznek, a barkaágakat az idén már hamvazószerdán meg lehetett szedni, az egész böjti időszakot beragyogják a vázában.

A klímaváltozás egyre sokasodó bizonyítékai közé sorolhatók az ünnepek és a hagyományosan hozzájuk kötődő virágok megjelenésének elcsúszása egymáshoz képest.

Lehet, hogy alkalmazkodnunk kell ebben is a változásokhoz? A barkaágakat szárazon megőrizhetjük virágvasárnapig, de már együtt lehet őket szentelni az aranyeső virágos vesszőivel, a jácintokkal, melegebb tájakon az első nárciszokkal? A húsvét idejének kiszámítása továbbra is a tavaszi napéjegyenlőség beköszöntéséhez és az ezt követő teliholdhoz kötődik, de a felmelegedés miatt a virágok kalendáriuma már egészen más időszámítást követ.

Na de hová tűnik így a február a természet naptárából?

Lehet, hogy az egyre forróbb, szárazabb nyarakon a július vége, az augusztus egy eddig nem tapasztalt nyugalmi időszakot hoz majd, a kertek, a gyepek kisárgulnak, a föld keményre szárad, és majd csak a szeptemberi esők hozzák el az újjászületést? Nyár derekán várják be a növények kényszerűségből, hogy a három alapvető életfeltétel, a hőmérséklet, a víz és a fény a nappalok rövidülése során újra az évezredek óta a számukra megfelelő, megszokott egyensúlyra jusson?

De ne szaladjunk ennyire előre gondolatban, hanem böngésszük, lapozgassuk kint a kertben a teremtés bibliáját, gyönyörködjünk a kora tavaszi virághagymák ígéretes fejlődésében! Szerencsére ezek a növények a hosszú, forró nyári hónapokat egyébként is átalusszák a hagymákba, gumókba visszahúzódva, ilyenkor pedig csak a talajhőmérőt figyelik, hiszen víz van bőven a talajban, a nappalok hosszabbodnak, és hogy a naptár márciust vagy áprilist mutat-e, azzal nem törődnek, helyet követelnek maguknak, és bátran megindulnak fölfelé a hajtások. Először kitörnek a hagymatestből, aztán apró vakondok módjára nekifeszülnek a föld kemény kérgének, és amint a napvilágra érnek, kiterülnek a levelek, lepereg róluk a télnek még az emléke is… József Attila így írja le ezt a folyamatot:

„Zöld robbanásokkal kitört
a kikeleti víg erőszak…”
(József Attila: Március)

De ezek a „zöld robbanások” milyen hatalmas erővel törnek elő az éjszaka még mindig gyakran fagyos földből! A levelek csúcsán, külső oldalán még ott van a rászáradt sár, de közöttük már ragyogó tisztaságban nyújtózkodik a napvilágra a tömzsi kis virágkezdemény.

A jácinthagymákról, a császárkoronáról, a krókuszokról nem szól a Szentírás, de a magvak csírázását, a növekedést, a termőre fordulást Isten országához hasonlítja Jézus példabeszédében.

„Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elveti a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal. A mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan.” (Mk 4,26)

Az ember veti el a magot, ülteti el a jácinthagymát, de hogy miként, hogyan sarjad és növekszik, azt nem tudja. Isten országának működését csodálja benne, de nem érti…

„Isten országa nem úgy érkezik, hogy jövetelét megfigyelhetné az ember. Azt sem mondhatja az ember: »Íme, itt van«, vagy »íme, ott van!« Isten országa ugyanis közöttetek van!” (Lk 17,21)

Talán nem is tudatosul az emberben, hogy a növények növekedése, évről évre megmutatkozó megújulása, az új nemzedék millió egyedének ismételt testet öltése ilyen csodálatos folyamat. De mégis, a virágoskertek létezése bizonyítja, hogy szeretné maga körül látni, szemlélni ezt az újjászületést, Isten országának élő, gyönyörű bizonyosságát.

Szöveg és kép: Lechner Judit

Magyar Kurír