Teremtésvédelmi kalendárium – Adventi gondolatok

Ahogy minden decemberben, az estéket újra beragyogják a karácsonyi fények, a tereket megtöltik portékáikkal az árusok, mézeskalács és forralt bor illata terjeng a levegőben. Hópihék szállingózása és a tájat hófehérbe borító takaró azonban sajnos évről évre egyre ritkábban csalogat ki a szabadba, ahogy hajnaltájban a friss hóba taposott és a templom felé összefutó nyomok is mind ritkábban tanúskodnak arról, hogy a növekvő nyüzsgés közepette csendben újra beköszöntött az advent, a várakozás ideje – várakozás arra, hogy a látható világban megjelenjen a láthatatlan.

Évről évre megünnepeljük Jézus születését, majd hamarosan újra elsodornak a hétköznapok, és mire ismét lassítunk, már a halálára és a feltámadására készülünk. Közben gyakran átsiklunk az élete felett. Pedig – ahogy Richard Rohr ferences szerzetes mondja –

Jézus „élete még a halálánál is inkább képes megmenteni minket”, mert mintát ad, amit követhetünk.

Hiszen az Atya a Fiúban megmutatta, milyennek teremtette eredetileg az embert, hogyan kell(ene) ahhoz élnünk, hogy ne „egy hamis hang” legyünk a teremtés gyönyörű szimfóniájában.

Már Jézus születésének körülményei is erős üzenetet hordoznak a fenntarthatóság vonatkozásában is. Elég, ha Mária igenjére gondolunk, amely – úgy tűnik – szükséges volt a megtestesüléshez.

Isten mindenható, mégis egy ember által érkezik meg a világba, egy ember által, aki először igent mond Isten vele kapcsolatos tervére: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) Ahogy szintén Richard Rohr fogalmaz: „Mária a mi Istennek mondott igenünk archetípusa.” Aki azzal a nyugalommal dől hátra, hogy Isten majd megoldja, kiment bennünket a magunkra szabadított zűrzavarból, annak érdemes elgondolkodnia ezen, feltenni egy kérdést: hogyan is működik Isten a világban? Úgy tűnik, hogy rajtunk keresztül. Általunk szeretné formálni a világot.

Üzenetértékű az is, hogy Jézus nem a gazdagok, nem a földi hatalmat birtoklók közé született, és nem is emelkedett közéjük. Azért jött a világba, hogy megváltsa, hogy teljesen átformálja, mégsem a döntéshozói székben landolt. Alulról, egy egyszerű ember életét magára öltve kezdeményezte a változást, a követőitől pedig mindenekelőtt önmaguk megváltoztatását várta.

Alulról és belülről, nem pedig felülről és kívülről induló változást szorgalmazott.

Ez a valódi, tartós átalakulás egyetlen útja. Nem véletlenül mondta Ferenc pápa, hogy: „a környezeti válság mély, belső megtérésre hívó felszólítás” (Laudato si’ 217).

Tudatosítanunk kell azt is, hogy a leghétköznapibb döntéseinkkel is választunk: vagy a megoldás részévé válunk, vagy maradunk a probléma fenntartói; vagy a teremtés őrzőivé válunk, vagy maradunk a természet, és ezzel párhuzamosan mindig más embereknek is a fosztogatói; vagy Isten válaszává válunk, és az ő országát építjük, vagy e világ urának mesterkedéseit segítjük.

Bármennyire szeretnénk, nem lehet egyszerre a fogyasztás tágas sugárútján és a keskeny krisztusi úton haladni!

Mert hogyan is mondhatnánk, hogy Krisztust követjük, ha a mindennapi rutinjainkkal más emberek, más élőlények, közös otthonunk, közös örökségünk és ezáltal a jövő nemzedékek kifosztásához is hozzájárulunk? Hogyan követhetnénk Krisztust úgy, hogy közben ragaszkodunk túlzott kényelmünkhöz, legyen bármilyen súlyos is az ára? Bár hatalmas a felelősségük, nem mutogathatunk a politikusokra vagy a vállalatokra a saját felelősségünk felvállalása nélkül. Saját életmódunk megváltoztatása egyben az egyetlen nyomatékos üzenet is a döntéshozók felé, hogy készen állunk a nagy, rendszerszintű változásokra. Egy tisztább, igazságosabb, mindenki számára élhető világ vágya ott él a legtöbbünk szívében, és a valóra váltásáért valójában nem kell mást tennünk, mint követni Jézus Krisztust. Hozzáigazítani az ökológiai lábnyomunkat az övéhez.

A fenntartható életet ugyanúgy a mértékletesség, igazságosság, szelídség, hálás szív jellemzi, mint az evangélium által vezérelt életet. A kettő egy nyomvonalon halad. A valódi fenntarthatóság Krisztus követésének természetes következménye. Ezért

meglehetősen ellentmondásos, ha az Üdvözítő eljövetelét fenntarthatatlan szokásokkal várjuk és ünnepeljük.

Szabadítsuk hát fel a kereskedelmi szemlélet által megszállt karácsonyt azon a pici szegletén a világnak, amelyre hatásunk van – elköteleződve az egyszerűbb ünneplés és a szerényebb ajándékozás mellett. Először is gondoljuk át, hogy tényleg a tárgyi ajándék a megajándékozni kívánt szeretteink szeretetnyelve?! Ha inkább a minőségi idő, az elismerő szavak, vagy a szívességek, lehet, hogy sokkal nagyobb örömet szerezhetünk egy egyszerű közös programmal, egy kedves levéllel, vagy extra segítséggel a ház körül! Ha a tárgyi ajándék, akkor sem biztos, hogy vásárolnunk kell, vagy hogy feltétlenül újat kell vásárolnunk. Esetleg van valamilyen újragondolható, a másik számára hasznos tárgyunk? Szétnézhetünk bolhapiacon, ahol kincsekre lelhetünk, vagy cseriti (adomány-) boltokban, ahol a vásárlással rászorulókat is támogatunk. Ha szeretünk alkotni, készítsünk mi ajándékot, ha kevésbé, vásároljunk helyi kézművestől. Ne feledjük:

A vásárlás nem pusztán gazdasági tett, hanem mindig erkölcsi cselekvés is.” (XVI. Benedek pápa)

Ne olyan ajándékkal szerezzünk örömet a szeretteinknek, amelyhez szenvedés tapad – gyermekmunka, rabszolgamunka, egészségkárosító munkakörülmények, állatkínzás. Válasszunk a törődést és megbecsülést képviselő fair trade, illetve megbízható védjegyes termékek közül! De ezekkel is legyünk körültekintők. És persze legyen tudatos, teremtéstudatos a választásunk a díszítés és a vendéglátás terén is.

Mindenekelőtt pedig helyezzük a hangsúlyt arra az ajándékra, amelyet mi kaptunk Istentől, egyrészt a felbecsülhetetlen értékű, bennünket fenntartó teremtett világon keresztül, másrészt Jézus Krisztus élete és kereszthalála által. Elmélkedjük át az adventi időszakban, hogy mi, személyesen, valóban el tudjuk-e fogadni ezeket az ajándékokat, azok minden következményével és felelősségével együtt.

Adventben a világ világosságának eljövetelére várakozunk. Azzal viszonozhatjuk ezt az ajándékot, ha továbbadjuk. Legyünk mi is újra fény és világosság!

„Megjelent ugyanis Istenünk üdvözítő kegyelme minden embernek,és arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget és a világi vágyakat. Éljünk józanul, igazságosan és istenfélelemben ezen a világon,és várjuk a boldog reménységet, nagy Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőséges megjelenését.Ő önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, megtisztítson, és jótettekre törekvő, tulajdon népévé tegyen.” (Tit 2,11–14)

Szerző: Jaczenkó Edit

Fotó (archív, 2022, Esztergom): Merényi Zita

Magyar Kurír