Teremtésvédelmi kalendárium – Leltárhiány a virágos hagyatékban

„Sokkal több pénzt kell kutatásra költenünk, hogy jobban megértsük az ökoszisztémák működését, és kellőképpen megvizsgáljuk, milyen hatásokkal járhat a környezet bármely komolyabb megváltozása. A teremtmények ugyanis mind kapcsolatban állnak egymással, mindegyiket szeretettel és csodálattal meg kell becsülni, és mindnyájunknak, teremtett lényeknek, szükségünk van egymásra. Minden vidék felelősséggel tartozik e család gondozásáért; ennek érdekében gondos leltárt kellene készítenie az egyes élőhelyek fajairól, hogy megőrző programokat és stratégiákat dolgozzon ki, különös gonddal kísérve a veszélyeztetett fajokat” (Ferenc pápa: Laudato si’ 42.).

Milyen nagy öröm, hogy nálunk jó száz évvel ezelőtt már készült egy több mint négyezer növényt számláló, szépséges leltár! A történelmi Magyarország növényvilága rendkívül gazdag, hiszen nagyon változatos élőhelyeket kínálnak a síkságok, hegységek, vízjárta területek. Köztük sok olyan faj, alfaj, ami csak nálunk él, és magyar botanikus írta le, adhatott neki nevet. Néha csak a fajnév utal rá, hogy a mi kincsünk a növény, mint a Tulipa hungarica, a Colchicum hungaricum, a Doronicum hungaricum, de a Telekia speciosa már egy külön nemzetségnévben őrzi Teleki Sámuel erdélyi kormányzó nevét.

A sok tudós botanikus gyűjtőmunkáját Csapody Vera csodálatos rajzai, akvarelljei elevenítik meg. A herbáriumokban őrzött, gondosan begyűjtött, préselt, szárított példányokról készült rajzok mellett sok növényt eredeti élőhelyén, a szabad természetben örökített meg. A rajzok élethűségére akkor csodálkozhatunk rá igazán, ha eleven példányokat hasonlítunk össze velük. Az Iconographia florae Hungaricae, a magyar flóra képekben megjelenített gyűjteménye ma is jól használható határozókönyv. A növénynevek, a rajzok mellett a jellemző előfordulási helyet is megemlítik a szerzők. Ilyeneket is, mint Magas Tátra, Al-Duna, Kárpátok…

Ugyan mi vitte rá egykor elődeinket, hogy ilyen hatalmas munkába fogjanak? Jávorka Sándor, a könyv társszerzője 1934-ben a következő magyarázatot adja az előszóban: „Egy gazdag flórájú országnak – a történelmi Magyarországot értve alatta –  valamennyi, mintegy 4000 virágos növényfaját lehetőleg hű és kifejező rajzban bemutatni, a mai súlyos viszonyok között olyan fényűzésnek tetszhetik, amilyet eddig csak a legnagyobb és legműveltebb európai nemzetek némelyike – nyugodt fejlődése korszakában – engedett meg magának. Hogy ilyen körülmények ellenére is belefogtam ilyen túlméretezettnek tetsző vállalkozásba, annak természetszerű oka a magyar sorstól kijelölt feladatnak átérzése volt, hogy itt Európa keletén kultúrhivatottságunk bizonyítására minden lehetőt meg kell kísérelnünk….”

Akkoriban, a gazdasági válság közepén, a trianoni tragédia után pár évvel a könyv mégis fogyott szépen; úgy tűnik, akik előfizették, megvásárolták, szintén kötelességüknek érezték a „túlméretezettnek tetsző vállalkozás” támogatását saját szerény anyagi lehetőségeikhez mérten. A könyvet aztán a múlt század hetvenes éveiben újra kiadták, de már más címen, hiszen a négyezer növény mintegy fele a trianoni határokon kívül rekedt, így ezeket a magyar flóra részének tartani akkoriban politikailag nem lehetett korrekt… Közép-Európa délkeleti részének flórája az új elnevezése a gyűjteménynek, és szerencsére az utódállamok botanikusai is nagyra értékelik, haszonnal forgatják a kézikönyvet.

A velünk maradt alig több mint 2100 növény megmaradása, további sorsa azonban a mi kezünkben van! Ma a klíma felmelegedése és ezzel összefüggésben az új kártevők beözönlése mellett a legnagyobb veszélyt az emberi tevékenység, radikális természetátalakítás jelenti védelemre szoruló vadvirágaink számára. Fogyatkoznak a vizes élőhelyek, a legelők, a rétek, kaszálók, egyre több a beépített terület és a szántóföld, ahol csak néhány kultúrnövény kap életlehetőséget.

2010-ben indult el a Pannon Magbank projekt, aminek célja, hogy őshonos növényfajaink legalább felét magvak formájában őrizzék meg az utókor számára. Több mint 900 faj magmintáit gyűjtötték már be: ezeket gondosan szabályozott hőmérsékletű tárolókban őrzik, és innen visszatelepíthetők, újra felszaporíthatók e növényritkaságok. De hol találják meg újra a társnövényeket, a megporzó rovarokat, a magvak terjesztőit, a talajlakó gombákat, egész kis otthonos világukat a tárolókból majdan újra kikerülő növénykék?

Botanikusaink folyamatosan számontartják a veszélyeztetett növényfajokat, próbálják élőhelyeiket védeni, mégis: az alig száz éves leltárból sok már végleg eltűnt, kipusztult Magyarországról. De kinek is hiányzik például a havasi hízóka, a törpe vajvirág, a szibériai hamuvirág vagy a barázdált csüdfű? Ezeknek az emlékét már csak az Iconographia rajzai őrzik.

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a klímatudatos jövő tervezése a mi generációnk sürgető feladatává vált. Elődeink gondosan elkészítették a gyönyörű virágos leltárt, ami az „akkori súlyos viszonyok között” talán valóban fényűzésnek tűnt, de most, ha kézbe vesszük, rácsodálkozhatunk egyetlen hatalmas könyvben természeti örökségünk törékeny szépségére, és most már ennek védelmére nekünk kell minden lehetőt megtennünk…

Kép és szöveg: Lechner Judit

Magyar Kurír