Teremtésvédelmi kalendárium – A remény nem csal meg…

A teremtés hetét az idén szeptember 27. és október 4. között ünnepeljük. Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport által összeállított elmélkedés témája a „teremtő bizonytalanság”. A bizonytalanság ennek az évnek valóban alapélménye, hiszen a koronavírus-járvány mindannyiunk életébe kiszámíthatatlan változásokat hozott, hirtelen tervezhetetlenné vált a jövő, és a mindennapokban megjelent egy ismeretlen, irányíthatatlan történésnek való kiszolgáltatottság.

Hiba csúszott volna a teremtés művébe? Vagy mindez a Terv része, és ahelyett, hogy a gyors visszarendeződésben, a vírus mielőbbi elpusztításában reménykednénk, az egész folyamat értelmét kellene megfejtenünk, tanulságait beépíteni életünkbe?

A teremtés hetére választott igeszakasz Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből való: „Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5,3–5 )

A teremtesunnepe.hu oldalon katolikus, református, evangélikus és metodista szerzők közös gondolkodásának eredményeként, sokféle megközelítésben olvashatunk minderről.

A kiszolgáltatottság, a váratlan megpróbáltatások sora, amit most a tavaszi kényszerű bezárkózás idején mindannyian megtapasztaltunk, a földdel, a növényekkel dolgozó ember számára nem volt ismeretlen eddig sem.

Az időjárás szeszélyei mellett manapság már a klímaváltozás hatásaival, új kártevők megjelenésével is számolni kell. Illetve éppen hogy számolni, tervezni nem lehet… Marad hát a „reménység, ami pedig nem szégyenít meg”?

Ember tervez, Isten végez…

Nehezen indult a tavasz a konyhakertben is, a spenót, a sárgarépa ki sem kelt a száraz, fagyos földben, többször is újra kellett vetni, a borsót a pockok ették meg, még mielőtt kicsírázott volna, a kaprot a levéltetvek borították el, a paradicsompalántákat, a zöldbabot a májusi fagyok tizedelték meg. Igen, a tervek halomra dőltek, és a Prédikátor könyvének intelmei jelenthettek csak vigasztalást, hogy régen se ment ez másképpen…

„Reggel vesd el a te magodat, és este se pihentesd kezedet, mert nem tudod, melyik jobb, ez-é vagy amaz, vagy ha mind a kettő jó lesz egyszersmind.” (Préd 11,6)

Aztán egyszerre csak megindultak a saláták, májusban már áradó bőséggel kínálták csipkés leveleiket, majd a tömör fejeket, a zöldbab szinte egész nyáron hozta a termést, a mángold pótolta a spenótot, az ajándék zellerpalánták a petrezselymet, a cukkini egészen megtáltosodott, már szétosztogatásra is bőven jutott, és soha ennyi, ilyen hibátlan szőlő nálunk még nem termett! Az esővíztároló megtelt a hirtelen lezúduló záporok vizével, szinte egész nyárra elegendő volt a locsoláshoz, a paradicsom fagyott palántái újra kihajtottak, és augusztusra már befőzésre is bőven elég volt. A poloskainvázió, ami már két éve sújtotta a kertet, az idén majdnem teljesen elmaradt, csak szeptemberben szállingózott elő néhány tétova példány, így csak a legutolsó terméseket károsították.

A paradicsomlé, a spagettimártás, a lecsó több évig is eláll, lehet, hogy évekig megint nem lesz ennyi termés, a fél kamrát megtöltöttük hát az üvegekkel, némelyikbe még cukkini is került, de bazsalikom, kakukkfű, zellerlevél is bőségesen.

Ahogy elégedetten szemlét tartottam felettük, azon gondolkodtam: mi baj történhet még velük? Jön egy földrengés, összedől a polc, nem jól zár a kupak, megpenészednek, odavész a sok munka, küszködés eredménye…, aztán eszembe jutottak a családi krónikákból ismerős háborús történetek.

Amikor nagyszüleim az ostromlott városból elmenekültek a bombázások, a közeledő front elől, akkor is tele volt a kamra paradicsomos üvegekkel. 1944 nyarát is befőzéssel töltötték volna? Micsoda hit, és talán oktalannak tűnő reménység, asszonyi konokság kellett ehhez!

Igen, aki a szelet nézi, nem vet az, és aki sűrű fellegre néz, nem arat… Ha már megérett a termés, le kell szedni, el kell tenni, ennyi az, ami rajtunk múlik, a többi már Isten akarata, így gondolkodtak akkoriban.

Mire áprilisban hazamerészkedtek feldúlt otthonukba, mindenütt esztelen pusztítás nyomait találták, és a törmelék között a szétszórt bab, lencse a spájz padlójára kiborogatott paradicsomlében próbált kicsírázni. Aztán

eltakarították a romokat, bevetették a kertet, és nyáron újra elkezdődött a befőzés. Az aprításba, szeletelésbe a gyerekeket is bevonták, és sokszor még a beszállásolt szovjet ezredes jólelkű tisztiszolgája is odaült a konyhaasztalhoz segíteni.

A háború elvette tőle fiatal éveit, végighajszolta fél Európán, de talán ő is még otthonról hozta azt a meggyőződést, hogy ami megtermett, azt veszendőbe hagyni nem szabad, a zöldbabnak, a lecsónak, a savanyúságnak az üvegben a helye!

Grisát aztán hazavezényelték, soha nem adott többé életjelet magáról, de bizonyára mélyen a szívében őrizte ezeknek a nélkülözésben is békés nyári napoknak az emlékét, amikor pusztítás helyett segíthetett, adhatott ő is azoknak, akik asztalukhoz ültették.

„Az ember jól tudhatja: élete teremni fog, anélkül, hogy tudná, hogyan, hol és mikor. Bizonyos abban, hogy szeretettel végrehajtott tettei közül egyik sem hiábavaló, másokkal való törődése nem vész el, nem eredménytelen Isten iránti szeretetének egyetlen tette sem, nem vész el a nagylelkű fáradozás, a szenvedéssel teli türelem egyetlen tette sem. Mindez életerőként kering a világban.” (Ferenc pápa: Evangelii gaudium, 279)

Az idén a teremtés hete is csöndességben telik, nagyobb rendezvények, látványos akciók nélkül. Szent Mihály ünnepe a számadás napja is volt a régiségben, most is átgondolhatjuk, elvetettük-e a magot időben, betakarítottuk-e gondosan a termést, hogyan bántunk a társteremtményekkel, és a járvány által kikényszerített korlátozásokból mi az, amit önként, belátásból, a teremtett világ iránti szeretetből megtartunk majd a jövőben is, ha újra kezünkbe kerül a döntés lehetősége…

Szöveg és fotó: Lechner Judit

Magyar Kurír