Természetes, hogy félünk e veszélyes világban – Újévi beszélgetés Timothy Radcliffe-fel

Azt hiszem, furcsa lenne, sőt őrültség, ha nem reménykednénk a végtelen boldogságban. Az embereket olykor megérinti a határtalan, feltétlen szeretet vágya. Ha illúziónak minősítjük, azt mondjuk, hogy emberségünk legbelső magva nem más, mint csalás. Meggyőződésem, hogy a legvalóságosabb dolog, ami létezik, a végtelen boldogság iránti emberi szomjúság, amelyet mindannyian érzünk olykor. Aki reménykedik az elérésében, a valóságos világban él. A gyerekek tudják. Remélem, hogy az oktatás nem öli ki belőlük ezt a reményt, emberségünk titokzatos középpontját.

De botrányos lenne, ha közönyösek maradnánk korunk feszültségei láttán. Az a baj, hogy oly gyakran látunk erőszakot a médiában, hogy könnyen azt hisszük, az egész csak játék, s a világban dúló háborúk ártalmatlan focimeccsek.

Ha csak egy keveset meglátnánk a háború igazi rémületéből, zokogásban törnénk ki, és elkezdenénk küzdeni a békéért.

Nemrég láttam egy felvételt egy fiatal orosz katonáról, akit egy drón üldözött. Belátta, hogy itt a vég, és elsütötte szájába vett fegyverét. Egy óráig sírtam.

Azt hiszem, a természeti környezethez azért viszonyulunk ilyen pusztító módon, mert elfogadjuk azt a mítoszt, hogy végtelen fejlődésre kell törekednünk. Csakhogy ez illúzió. Egészséges gazdasági rendszerre, új gazdasági modellre van szükségünk. A politika és az üzleti világ azonban rövid távon gondolkodik: a következő választásban, az év végi pénzügyi beszámolóban. Hogy megválasszák őket, a politikusok olyasmit ígérnek, amit nem tudnak betartani. Ezért minden politikus hamis messiás. Nagy-Britanniában legalábbis a nagy politikai pártok mindig azt hangoztatják, hogy a többi párt nem megbízható. Ezért nem meglepő, hogy tekintélyelvű rezsimek kialakulásának vagyunk tanúi. Nagyon fontos, hogy ismét erőre kapjon a felelős helyi demokrácia, amely egymás iránti felelősségen alapul.

Természetes, hogy félünk e veszélyes világban.

Nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki nem lesz foglya a félelemnek.

A legbátrabb emberek sokszor félnek, de megteszik, amit meg kell tenniük. Eszembe jut Yvon Pomerleau kanadai domonkos, aki az élete kockáztatásával vissza mert menni Ruandába a népirtás idején. A hadsereg tűvé tette érte a domonkos közösséget. Elmesélte nekem, hogy ott volt a többiek között, reszketett a félelemtől, de nem menekült el. Herbert McCabe domonkos teológus azt mondta: „Ha valaki szeret, fájdalmat fog érezni, és meg is ölhetik; de ha nem szeret, akkor már eleve halott.” Igen, lesznek fájdalmaink, de a feltámadt Úr a tanítványoknak megjelenve megmutatta nekik a sebeit.

Mi a sebzett Úr testvérei vagyunk, s a sebeink azt jelzik, hogy mertünk élni, és magunkévá tettük az ő reményét.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír