Tervekkel, reményekkel a magyar szaléziak élén – Beiktatták Vitális Gábor SDB tartományfőnököt

Megszentelt élet – 2025. január 11., szombat | 19:11

Vitális Gábort, a Szent István Magyar Szalézi Tartomány új tartományfőnökét január 11-én ünnepi szentmise keretében beiktatták hivatalába az óbudai Segítő Szűz Mária-kápolnában, majd a Don Bosco Közösségi Házban mondtak köszönetet az előző tartományfőnöknek, Andrásfalvy Jánosnak az elmúlt években végzett szolgálatáért.

Stefano Martoglio SDB szalézi rendfőnök-helyettes 2024. december 10-én nevezte ki a Szent István Magyar Szalézi Tartomány élére Vitális Gábor szalézi szerzetes papot. A tartományfőnöki beiktatást Óbudán, a Segítő Szűz Mária-kápolnában ünnepi szentmise keretében tartották meg. A misén koncelebrált és beszédet mondott a szalézi régiós elöljáró, Roman Jachimowitz SDB.

A magyarországi szalézi rendtartomány szerzetesei, és a Szalézi Család világi tagjai nagy számban vettek részt az ünnepen, amelyet házigazdagént Csány Péter SDB, az óbudai Szent Alajos Szalézi Rendház igazgatója nyitott meg.

Köszöntötte a jelenlévőket, külön a szalézi régiós elöljárót, Roman Jachimowitz-ot, aki rendszeres látogatója hazánknak. „Jól ismeri az itteni szaléziakat éppúgy, mint a történelmünket” – mondta Csány Péter.

Ezt követően Andrásfalvy János leköszönő tartományfőnök tartott rövid beszédet. Elmondta, hogy

az elmúlt években módja volt látni-tapasztalni rendtársainak és világi munkatársainak elkötelezett, tevékeny szolgálatát, a Szalézi Család sok imával kísért működését.

Mint mondta, a legfontosabb tapasztalata az volt, hogy a covidjárvány, a gazdasági nehézségek, a szomszédban zajló háború, a nehézségekkel járó rendi építkezések során sikerült mindenkinek összefognia a tartomány jövője érdekében. „Hála és köszönet vezetőknek és a terepen küzdőknek, hogy képesek voltak félretenni a nézetkülönbségeket, és tudtak együttműködni” – mondta Andrásfalvy János, majd  megköszönte Vitális Gábornak, hogy elvállalta a tartományfőnökség nehéz és szép szolgálatát. 

A rendalapítót, Don Boscót idézte:

ha a szeretet irányít, megtalálod minden számításodat.

S hozzátette: Don Bosco szeretete tiszta és ragyogó volt, mert az isteni szeretet és az isteni igazság értő és őszinte keresésével összhangban gyakorolta azt.

Idézte a szentévet meghirdető bulla kezdetét: A remény nem csal meg” (Róm 5,5), majd folytatta a bibliai szakaszt: mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt a szívünkbe az Isten szeretete.

Andrásfalvy János az új tartományfőnök számára azt kívánta, hogy „nagy szolgálatában kísérje az Úr kegyelme a Segítő Szűz Mária közbenjárására”, egyúttal igérte – a jelenlévők nevében is –, hogy „igyekszem, igyekszünk támogatni téged” ezen az úton.

Ezt követően Csány Péter pedig megköszönte Andrásfalvy Jánosnak a mindenre és mindenkire kiterjedő tartományfőnöki gondoskodását, s hogy különösen is szívén viselte a rend új szociális intézményeinek létrehozását, működtetését.

A szentmise homiliájában Roman Jachimowitz szalézi régiós elöljáró hangsúlyozta, hogy Don Bosco olyan ember volt, aki Isten mélységét élte a lelkében és pedagógiája által az emberek előtt is, ez segítette a fiatalok nevelésében.

„A szociális problémák az ő korában – éppúgy, mint napjainkban – számos kihívást jelentettek, de

Don Bosco példájából, helytállásából, kitartásából erőt meríthetünk, lendületet kaphatunk, az ő lelkisége a mi állandóságunk a mai változó világban is.”

Az elöljáró elmondta: a szalézi lelkiség alapja Jézus tanítása és működése nyomán az, hogy „szeretettel tölti meg a törvényt”, az evengéliumra épül, gyógyítja a sebeket, támaszt nyújt. Ha ezt a lényegi vonását elveszíti, olyan lesz mint az ízét vesztett só. A szalézi lelkiség a hétköznapi élethez kötődik, amelynek során Jézussal találkozhatunk. Sőt, a szaléziak számára az Úr Jézusal való barátság a legfontosabb. „Ezáltal válunk képessé arra, hogy megváltoztathassuk a környezetünket is” – szögezte le Roman Jachimowitz.

A szentbeszéd után következett Vitális Gábor szalézi tartományfőnök beiktatása. Felolvasták Stefano Martoglio szalézi rendfőnök-helyettesnek az elöljárói kinevezésről szóló hivatalos levelét, majd az új tartományfőnök az oltárra helyezett Biliára téve a kezét elmondta a Hiszekegyet. A hitvallás után kinyilvánította, hogy tanbeli egységben marad a Katolikus Egyház tanításával, s mindezt aláírásával hitelesítette.

Az új tartományfőnököt elsőként a régiós vezető köszöntötte. Ezek után Andrásfalvy János átadta a vezetői felelősséget jelképező kulcsot Vitális Gábornak, s az új elöljáróhoz fordulva kedves humorral fűszerezte a szimbolikus mozzanat ünnepélyességét: „Ezt a kulcsot soha nem használtam, de sok más kulcsot igen, amelyeket majd neked is használnod kell, a Jóisten segítsen ebben.”

Az új tartományfőnök kérte mindenki bizalmát és segítségét „a nem egyszerű úton, ami előttünk áll, azért, hogy a Jóisten tervét megvalósíthasuk.”

A szentmise a hívek könyörgésével folytatódott. A szertartás végén Csány Péter a magyar szalézi tartomány nevében is köszöntötte Vitális Gábort, akinek tartományfőnöki megbízatása hat évre szól.

Örömét fejezte ki, hogy az új elöljárót a kinevezés nem gondokkal tölti el, hanem már tervezget és a munkájában számít a rendtársaira, mint közösségre. Elmondta, hogy „Gábor atya még tucatnyi idős szerzetest ismerhetett, köztük a legendás Havasi József tartományfőnököt, az ő vezetési stílusát, s a szívét is – így megmarad a folytonosság. Valamint jó, hogy a megbizatása a remény szentévében kezdődik el.”

Vitális Gábor első beszédében megköszönte Andrásfalvy János volt tartományfőnök szolgálatát, Don Bosco és a szaléziak iránti óriási szeretetét, a hivatáshoz való hűségét, s azt, hogy tanította is ezt a hűséget, nagy elkötelezettséggel a legszegényebbek iránt.

Az új tartományfőnök a továbbiakban köszönetét fejezte ki Istennek, a rendtársainak, rendi vezetőknek a bátorításért, bizalomért, a Szalézi Családnak a támogatásért a nehéz helyzetekben is.

Külön mondott köszönetet jelenlévő szüleinek, s elmondta, édesapjától sok más mellett a munka szeretetét és a becsületességet tanulta, édesanyjától pedig a nagy szívet. Miután Vitális Gábor édesanyjának egy virágcsokrot nyújtott át, a jelenlévők felé fordulva a következőket mondta, elérzékenyülve:

Testvérek, egy család vagyunk és ezt a családot kell megéljük együtt!”

A mise után az ünneplés a Don Bosco-oratóriumban folytatódott, ahol a szeretetvendégség előtt a jelenlévők vetített képes összeállítást tekinthettek meg Andrásfalvy János volt tartományfőnök tevékenységének legfontosabb eseményeiből, valamint a rendtársak és a világi munkatársak átadták ajándékaikat a volt elöljárónak.

Vitális Gábor a Szent István Magyar Szalézi Tartomány fennállása óta a tizenharmadik, a rendszerváltás utáni újjászerveződés óta a hatodik kinevezett tartományfőnök.

Az előző vezető, Andrásfalvy János 2019. december 13-án vette át a tisztséget Ábrahám Bélától. 

*

Vitális Gábor 1981-ben született. Szülőfalujában, Borsodnádasdon különösen a szalézi lelkiséggel való találkozás volt rá nagy hatásal. Meghatározó szerepet játszottak életében Szilvágyi János SDB borsodnádasdi plébános és Szűcs Mihály SDB, akiket vidámságuk, kedvességük és munkaszeretetük tett példaképpé. Hivatása az óbudai szaléziak mellett erősödött meg.

Általános iskolai tanulmányait szülőhelyén, Borsodnádasdon végezte, majd az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumba járt középiskolába, ahol kollégista volt az Érseki Szent József Kollégiumban. Már fiatalon kapcsolatba került a szaléziakkal, és részt vett ministránstáborokban, animátortáborokban és lelkigyakorlatokon.

Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karára nyert felvételt, azonban hamar felismerte, hogy más utat szánt neki az Isten. A szaléziaknál kezdte meg hivatásának tisztázását, majd fél év után belépett a rendbe, és novíciátusát Ábrahám Béla atya irányítása alatt végezte. Első szerzetesi fogadalmát 2001. szeptember 3-án tette le.

Filozófiai és teológiai tanulmányait a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán kezdte meg, majd gyakorlati idejét (tirocínium) Óbudán és az olaszországi Pordenonéban töltötte. Rómában, a Pápai Szalézi Egyetemen folytatta tanulmányait. 2023-ban egyházjogi licenciátust szerzett, majd doktori képzésének abszolutóriumát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetében érte el. Jelenleg doktori disszertációjának megvédésére készül.

Örökfogadalmát 2007. augusztus 25-én tette le az óbudai Segítő Szűz Mária-kápolnában, majd 2009. április 25-én Udvardy György püspök szentelte pappá az óbudai Szent Péter és Pál-plébániatemplomban.

Papi jelmondata: „Mindenekelőtt te magad légy példakép a jótettekben; a tanításban feddhetetlen és komoly” (Tit 2,7).

Vitális Gábor a szalézi rend magyar tartományában eddig is több fontos feladatot látott el. Tartományi ifjúságpasztorációs megbízottként tevékenykedett és kilenc évig tartományfőnöki vikáriusként szolgált Ábrahám Béla tartományfőnök mellett. Plébánosi szolgálatot látott el Kazincbarcikán és Nyergesújfalun, rendházigazgató volt Kazincbarcikán és Péliföldszentkereszten. Állomáshelyei között szerepeltek: Szent Alajos Szalézi Rendház, Óbuda; Szent József Szalézi Rendház, Kazincbarcika; Szent Kereszt Szalézi Rendház, Péliföldszentkereszt.

2017-ben Ternyák Csaba egri érsek az Egri Főegyházmegyében végzett áldozatkész szolgálata elismeréseként a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett déghi címzetes apáttá nevezte ki.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria