Testvéri kapcsolatok építése Krisztusban – Ökumenikus találkozót tartottak Simonyifalván

Külhoni – 2023. február 17., péntek | 16:59

Február 10-én délután az Arad megyei Simonyifalva evangélikus gyülekezetének szervezésében ökumenikus találkozót tartottak, amelyre a helyi evangélikus, református, valamint római katolikus hívek kaptak meghívást. Az eseményre Kisjenőről, Ágyáról és Vadászról is érkeztek résztvevők. Deák Bálint Sándor lelkipásztor meghívására a rendezvény szónoka Pál József Csaba temesvári püspök volt.

„Erős vár a mi Istenünk, békesség Istentől, dicsértessék a Jézus Krisztus” – köszöntötte az jelenlévőket a helyi művelődési ház tágas termében a találkozó kezdetén Deák Bálint Sándor lelkipásztor, majd Izajás próféta könyvéből idézett: „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: Királlyá lett a te Istened.” (Iz 52, 7)

A temesvári egyházmegye főpásztora egy személyes élménnyel kezdte beszédét: „Nagyon megszerettem Simonyifalvát, amikor itt jártam. Azt látom, hogy nagyon szép itt az együttműködés, és ezen Isten áldása van. Ezt láttam a katolikus templomban, az iskolában, és ez vonzott most is ide. Kerestem a lehetőséget, hogy eleget tegyek ennek a meghívásnak” – fogalmazott Pál József Csaba megyéspüspök, aki kifejtette: az ökumenizmus azt jelenti, testvéri kapcsolatokat építeni Krisztusban.

Ezt követően a püspök az ökumenikus Vademecum alapján az ökumenizmus négy típusát sorolta fel: a lelki, a szeretet-, az élet- és a teológiai ökumenizmust, mindegyiket több példával alátámasztva. „A keresztényi szellem az, amikor a nehézségből ugródeszkát csinálunk, amikor a nehézségben nem akadályt, hanem lehetőséget látunk arra, hogy jót tegyünk” – mondta a főpásztor.

A találkozó zenei szolgálatát Deák Andrea tiszteletes asszony, a helyi evangélikus közösség énekkara, valamint a fiatalok csoportja látta el.

A rendezvény agapéval zárult, amihez jelentős segítséget nyújtott a tőzmiskei polgármesteri hivatal, ahová Simonyifalva közigazgatásilag tartozik.

Forrás és fotó: temesvári egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria