Tevékeny részvétel

Amikor római teológiai tanulmányaim idején egy felkészült történész vezetésével megtekintettük a Forum Romanum romjait, egy ókori templom lépcsője előtt felhívta a figyelmünket egy fontos változásra. Amíg ugyanis a kereszténység előtti vallásokban a templom épületébe csak az áldozatot bemutató papság léphetett be, addig a keresztények templomaiban az egész gyülekezet helyet foglal.

Ez az áldozatbemutatás szemléletét meghatározó változás döntő jelentőségű. Csak ennek fényében érthetjük meg helyesen, mit is jelent, amikor a II. Vatikáni Zsinat így fogalmaz: „Az Egyház tehát körültekintő gondoskodással arra törekszik, hogy a hívek ne csak mint kívülállók vagy mint néma szemlélők legyenek jelen a hitnek ezen misztériumán, hanem azt a szertartásokon és imádságokon keresztül jól megértve, a szent cselekményben tudatosan, áhítattal és tevékenyen vegyenek részt” (Sacrosanctum concilium, 48).

Nyári liturgikus katekéziseiben Leó pápa több alkalommal is visszatért ezekhez a megkerülhetetlen szavakhoz. Emlékeztetett rá, hogy már XI. Piusz pápa is kérte, a hívők ne kívülállóként vagy néma szemlélőként legyenek jelen a szertartásokon. Az ugyanis a kereszténység előtti vallás áldozatbemutatásainak lelkülete.

Szent VI. Pál pápa megfogalmazása szerint „testi jelenlétük nem egyeztethető össze lelki távollétükkel”.

Krisztus valami egészen újat szeretne megvalósítani a keresztény közösség liturgiáján. A kereszten a megtestesülés következményeit a végsőkig vállalva saját testét tette az áldozat bemutatásának helyévé. Bennünket, akik lélekben vele egyesülünk, arra hív, hogy ugyanazzal a lelkülettel ajánljuk fel magunkat, ahogy ő önmagát adta értünk. Így lesz a testünk és a hívők közösségének élő kövekből épült temploma az ő jelenlétének és az áldozat bemutatásának új szentélye.

A tevékeny részvétel tehát egyáltalán nem merül ki abban, ha a liturgián éneklünk vagy szolgálatokat vállalunk. Egész életünknek kell Istennek szentelt áldozattá válnia,

hogy Krisztussal és egymással egyesülve tevékenyen részt vegyünk abban az önajándékozásban, ami által Isten és ember örök egységre lép Jézus Krisztusban.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír