Thérése Gardey de Soos: Mint aki tűzön ment át

Boldog Mária nővér 1853-ban kapott isteni sugallatot, hogy hozzon létre olyan szerzetesrendet, mely a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára szenteli magát. Thérése Gardey de Soos könyve az ő életét mutatja be.

Eugénie Smet a franciaországi Lille-ben született egy hatgyermekes, jómódú család harmadik gyermekeként. Édesanyja mély és szilárd hittel rendelkezett. A tisztítótűzben szenvedő lelkek iránti különös áhítata pedig valószínűleg szerepet játszott abban, hogy a kis Eugénie szívében életre kelt ugyanez a vágy. „Intelligens, élénk, heves és érzékeny jellem volt, hatalmas életörömmel.” Édesanyja jámborsága ugyanakkor szolgálat- és áldozatkészségre tanította.

Nem volt még tízéves, amikor a temetőben, a gondozatlan sírokat látva föltette magának a kérdést: „ezekért a halottakért ki imádkozik?” A gyermek Eugénie azt szerette volna másoknak is, amit önmagának, a boldogságot és a teljességet. Játékosan, vidáman és spontánul próbálta szemléltetni, mit érez a tisztítótűzben szenvedő lelkek iránt. „Az elfelejtett barátnő példázata” címmel írta: „Ha kis barátnőm egyike fogságban lenne, jól bezárt ajtó mögött, és nekem hatalmamban állna azt kinyitni neki, de ő mégis azt látná, hogy én pillangókat kergetek, szórakozom, közömbösen haladok el az ajtó előtt, ahelyett, hogy kiengedném őt – mekkora bánatot okozna ez neki!... ezt kell elszenvedniük a tisztítótűzben levő lelkeknek, ha barátaik elfelejtik őket.”

Eugénie Smet hét évig tanult a Sacré Couer nővéreknél, s a náluk töltött idő jelentős hatással volt személyiségének a fejlődésére. Istenhez egyszerűen és közvetlenül beszélt, maximálisan hitt és bízott a Gondviselésben. Az Úrhoz való viszonyának megvoltak a jellegzetes lépcsőfokai: Istentől kap egy megvilágosodást, jelet kér az illúzió kockázatának elkerülése végett, és amint az megérkezik, azonnal hozzákezd a megvalósításhoz. „Amikor a tévedés lehetőségét kizárva tudja, hogy mit kér tőle Isten, habozás nélkül cselekszik.” Ennek szellemében hozta létre imacsoportját a tisztítótűzben szenvedett lelkekért, s az általa alapított kongregációt is.

Eugénie Smet sok egyházi személytől kért tanácsot, de azzal, akinek véleménye végül meghatározó lett számára, az ars-i plébánossal, soha nem találkozott személyesen. A szerzetesközösség megalapítása rengeteg nehézséggel járt, de az egyik különösen válságos pillanatban Jean-Marie Vianney titkára által ezt üzente neki: „Ennek a közösségnek nem szabad megbuknia.” Ez pedig „kis napsugarat jelentett a fojtogató sötétségben.”

A könyv bemutatja a korabeli vadkapitalista viszonyokat is, amikor a munkások embertelen körülmények között, napi 14-16 órát dolgoztak, szinte éhbérért. A jómódban felnövő, de mások nyomorúságára érzékeny Eugénie lehetőségeihez képest megpróbált segíteni. Ismeretségének és baráti kapcsolatainak köszönhetően tudta, kiktől kérhet pénzt. „Nyitott szíve pedig odavezette mindenféle szegénységhez. Megsokszorozta buzgó és karitatív tevékenységeit.”

1856. július 2-án – Magyarországon Sarlós Boldogasszony ünnepe – a kongregációt már megalapító, Gondviselésről Nevezett Mária Krisztus hangját hallotta, aki tudatta vele, hogy a tisztítótűzben lévőkért való ima mellett a magányosok és a szenvedők szolgálata is küldetésük lesz. Ettől kezdve rendszeresen keresték fel a nyomornegyedeket, „ahol a fizikai és erkölcsi szükség minden fajtájával találkoztak.” A segítő nővérek nem csupán ápoltak, hanem könyveket kölcsönöztek, katekétikai munkát végeztek, valamint felkészítőket tartottak a szentségek vételére. Egyre több beteget láttak el, s ez egyidejűleg evangelizációt is jelentett. „A legkifosztottabbakat szolgálni, őket szeretni, megérteni, saját életkörülményeik között meglátogatni” jelentette Gondviselésről Nevezett Mária számára a fő munkaterületet.

Ragaszkodott hozzá, hogy amikor lehetséges volt, ő maga is elmenjen meglátogatni „a Mestert szenvedő tagjaiban.” Azt akarta, hogy „szorgalmasan látogassák” a szegényeket, „gyöngéd szeretetet” mutassanak irántuk, és hangsúlyozta, hogy ennek eléréséhez „a szegények szükségleteinek ismeretét” kell kérni az imában. A kongregáció alapítójának szándékai szerint „legyenek nyitottak az egyház és a világ hívásaira, figyelmesek arra, hogy meghallják a szegények sírását, megkeressék az elhagyottakat, és vigyék el az evangéliumot mindenüvé.”

A könyv szerzője ezzel magyarázza, hogy az elmúlt, csaknem százhatvan évben a segítő nővérek küldetési területe folyamatosan növekedett. Ma huszonöt országban és négy földrészen vannak közösségeik. Tevékenységük változatos, de a fő szempont „mindig különösen figyelni a fájdalmas szakaszokon áthaladó személyekre és csoportokra, akik próbára tevő és növekedést lehetővé tevő helyzeteket élnek át.” Küldetésük lényegét jól érzékelteti egy kínai lány, aki azt írta Gondviselésről Nevezett Máriának: „Szereted Isten tüzét, és lángra lobbantod azt másokban.”

Gondviselésről Nevezett Máriát XII. Piusz pápa avatta boldoggá, 1957-ben. Szentté avatási folyamata 1959-ben kezdődött el

Szent István Társulat–Verbum, 2014.

Fotó: Katolikhos.ro

Bodnár Dániel/Magyar Kurír