Tisztán Porgy

A jamaicai származású brit basszbariton, a lovagi rendet viselő Sir Willard 2022-es operaházi debütálása után, január végén két alkalommal ismét Porgyként lépett színpadra Budapesten.

Gyanítom, hogy világrekord. Az 1935-ben bemutatott Porgy és Bess vonatkozásában még biztosan nem fordult elő, hogy valaki fél évszázadon át énekelje-játssza e – charlestoni afroamerikai közösségben játszódó – „népopera” ugyanazon figuráját.

A külföldről sokat támadott budapesti „fehér előadásban” a fekete White közreműködése egyszerre autentikussá teszi az estét. Porgyja zenetörténeti jelentőségű kuriózum. Egy világszerte jegyzett, jelentős művész ritkuló fellépései önmagukban is kihagyhatatlan események, legtöbbször vissza nem térő alkalmak; különösen, ha egy-egy emblematikussá vált szerep ilyetén búcsúzó „reprízeiről” van szó. Már az is csodálni való, hogy az 1946-ban született White abszolút intakt, telt hangjával egy jó kiállású, ereje teljében lévő hatvanas energiáját sugározza a színpadon. Egy pillanatra sem hagyja „üresen” érzelmi és fizikai szempontból egyaránt próbára tevő karakterét. Mozgáskorlátozott Porgyként nem egy színházi kellékként használt mankót lóbál, hanem két botra támaszkodva sántikál. Úgy vánszorog begörbített lábfejével „súrolva”, mint az opera vele készült 1993-as filmváltozatában.

Nincs benne túlzás, „művészi allűr”, White kedves, közeli ismerősként eleveníti meg a mindig optimista koldust, a „kriplit”, akinek semmije sincsen, mégis minden az övé. Jámbor védelmező, menedékadó, odaadó és tapintatos társ, miután feltétlen szeretetével kiragadja Besst az erőszakos, gyilkos Crown terrorjából. Noha hatására a lány egy ideig még a „csodapornak” is képes ellenállni, a könnyen befolyásolható, kokainfüggő Besst a díler Sporting Life végül mégis ráveszi, hogy egy új, pazar élet reményében kövesse New Yorkba. Crown megölése után a vizsgálati fogságból hazaérkező Porgy a kockázásból nyert pénzén vett ajándékát már nem tudja átadni. A negyed lakói hiába próbálják a józan észre hivatkozva maradásra bírni, Porgy bizalma, küldetéstudata töretlen; elindul Bess „megmentésére” a messzi, ismeretlen nagyvárosba. Úgy búcsúztatják, hogy jól tudják, vállalkozása reménytelen. A nyüzsgő metropolisz helyett a szegény, botorkáló rokkantat inkább a vágyott végső állomás, az Ígéret Földje várja.

Sir Willard nem alakítja a főszerepet. Nincsenek feltűnő, aprólékosan elemzendő színészi megoldásai. Egyszerű, érző, hús-vér ember. Semmi különös. Félre ne értsük: szürke, hétköznapi.

Realista, de nem földhözragadt. Ebben van a meggyőző ereje, a hosszan hatása. Azonosulása bevonzó. Az évtizedek során teljesen letisztult, kortalan Porgyjának minden pillanata, mozdulata, gesztusa természetes,

legyen szó örömről, megalázottságról, lelki erőről, szelídségről, a színpadi játékot felülíró, valósnak látszó indulatról vagy az örök gyógyító, a „doktor Jézus” segítségében bízó, sokat próbált, mégis megingathatatlan hitről…  White művészete, „jubiláló” Porgyja fontos fejezete a példázattá nemesedett Gershwin-opera interpretációtörténetének.

Fotó: Ligeti Edina (Operaház)

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. február 16-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.