Tíz éve fényképekkel is szolgálja az olvasókat a Magyar Kurír – Fotókiállításunk nyílt Esztergomban

Szombat délután rengetegen érkeztek a Magyar Kurír különleges, ünnepi alkalmára: megnyílt Merényi Zita és Lambert Attila fotóriporter kollégáink tízévnyi sajtófotóanyagából válogatott kiállítása. Munkatársaink képei, kilépve az online vagy nyomtatott újság világából, bebizonyítják művészi erejüket, megérintik, meghökkentik a szemlélőket. Más nézőpontból tekinthettünk mi is, újságírók és szerkesztők a falon lévő, nagy hatású művekre. Miután felidéződtek azok az események, melyeket fotósainkkal közösen éltünk át, hogy szöveggel és képpel adjuk vissza azok üzenetét, légkörét, rácsodálkozhattunk arra is, hogy az általuk alkotott fotók többek, mint puszta dokumentumok – magukban is önálló, gazdag tartalommal bíró, érzelmeket, gondolatokat kiváltó műalkotások.

A kiállítás megnyitóján Kontsek Ildikó, a Keresztény Múzeum igazgatója köszöntötte Erdő Péter bíboros, prímást; Udvardy György veszprémi érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) alelnökét; Török Csabát, az Esztergom-Vári Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház plébániai kormányzóját és az MKPK televíziós referensét.

Az igazgató elmondta, a megnyitó házigazdája a Keresztény Múzeum mellett a Magyar Kurír. Köszöntötte a kiállító kollégákat, Merényi Zitát, Lambert Attilát és a múzeum fotográfusát, Mudrák Attilát, akinek esztergomi képeiből is láthatunk válogatást a tárlaton. Az igazgató köszöntőjében kiemelte Kuzmányi Istvánt, a Magyar Kurír főszerkesztőjét, a tárlat ötletgazdáját, kezdeményezőjét, és Zalavári Tibort, a kiállítás rendezőjét – mindketten betegség miatt nem tudtak részt venni a Képgaléria című kiállítás megnyitóján.

Baranyai Béla, a Magyar Kurír vezető szerkesztője elmondta, a kiállítás apropója, hogy tíz évvel ezelőtt indult el a Magyar Kurír fotóágazata Erdő Péter bíboros hathatós támogatásával és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóvoltából. Azelőtt a hírportálon megjelenő képek inkább illusztrációs szereppel bírtak, ettől kezdve a mai vizuális kultúra igényeinek megfelelően egészítették ki a szövegeket, most pedig kiállítási tárggyá, műalkotássá válnak. A vezető szerkesztő kiemelte, hogy bár egy szakrális eseményről képeket készíteni nem könnyű, Zita és Attila úgy tudnak jelen lenni, hogy senkinek ne tűnjenek fel, csak a képeik jelezzék jelenlétüket.

A múzeum falain lévő fotóikon az élő, dinamikus Egyház képe bontakozik ki, mely jelen van a társadalom különböző területein a családtól kezdve a nagy eseményekig.

Baranyai Béla végül köszönetet mondott Kontsek Ildikónak és munkatársainak a szakszerű és állhatatos munkájukért, ami nélkül a kiállítás nem jöhetett volna létre.

„Nagy kulturális változások zajlottak azóta, hogy a Magyar Kurír tisztán újságírói teljesítményeket hordozott” – kezdte beszédét Erdő Péter, visszatekintve az újság száz évet meghaladó múltjára. A bíboros felidézte, amikor gyermekkorában édesapjával bementek a Ferenciek terén lévő udvarba, ahol a Magyar Kurírt egy üvegezett hirdetőtáblán olvasták az emberek szinte egymást lökdösve, hogy megtudják, mi újság a világegyházban, mi történt a II. Vatikáni Zsinaton, kit neveztek ki, esetleg éppen kit tartóztattak le. A Magyar Kurír hírügynökségi szerepe sokáig kitartott, mellette a másik egyházi orgánum, a képeket is közlő Új Ember más műfajt képviselt. A hírportál Rosdy Pálnak köszönhetően kiemelkedő volt abban, hogy a világegyház híreit minél gyorsabban, frissen magyarra fordítva lehozta. „Nem juthattunk hozzá a hírekhez, de a Kurírban mégis csak ott rejlett a sorokban vagy a sorok között, ami fontos volt a számunkra” – tette hozzá a főpásztor.

Erdő Péter visszatekintett arra az időszakra is, amikor a Magyar Kurír már elektronikus formában jelent meg, internetes újsággá vált, eleinte kevés képpel. A Magyar Kurír tíz éve rendszeresen hoz fotókat, ezek hozzátartoznak a profiljához. A bíboros kiemelte, hogy 

a Kurír nézettsége a fényképeknek köszönhetően nagyot emelkedett.

Az audiovizuális kultúrában legtöbben csak ezeket nézik, el sem olvassák a szöveget, így szinte a képek hordozzák a dokumentációt.

Erdő Péter hangsúlyozta, hogy a Magyar Kurír képei legfőképpen az egyházi eseményeket dokumentálják, melyeket mások vagy nem, vagy irányzatosan közölnek. A polgári médiumokban is inkább az ünnepekhez kapcsolódóan jelenik meg az Egyház interjúkkal, szertartások közvetítésével, vagy olyan kerekasztal-beszélgetésekkel, ahol a beszélgetőpartnerek fele kritikus álláspontot képvisel.

Ehhez képest a Kurírnak különleges hivatása az, hogy nemcsak egyházi témákról beszél, hanem egyházi módon beszél arról, amit a hit fényében fontosnak tartunk”

– hangsúlyozta Erdő Péter, arra biztatva, hogy a képi dokumentáció során ne engedjük, hogy elterelődjön a figyelem a szertartásokról, az Egyház fontos eseményeiről a hétköznapi élet javára. Tartsunk egyensúlyt, hiszen ez az egyetlen egyházi hírszolgálat, mely rendszeresen, hivatásszerűen működik az egyházmegyék szolgáltatásai mellett – tette hozzá.

A bíboros beszélt arról is, hogy a fotóriporterek nagyszerűen megoldják a képi rögzítést, hiszen

nem csupán a látványt, hanem a mögötte rejlő misztériumot, humort, nagyszerűséget is érzékeltetik.

„Adja Isten, hogy ez a művészet tovább erősödjön mindannyiunk szolgálatára, és missziós hivatást is teljesítsen, hiszen a nem hívő emberekben a Magyar Kuríron megjelenő fotók elindíthatnak pozitív érzéseket, közeledést, érdeklődést az iránt, amit az Egyház képvisel.”

Török Csaba a fénykép és a sajtófotó műfajáról tartott érdekes, nagyívű előadást, melyben az ókortól napjainkig mutatta be a kép feladatának változásait.

A Krisztus utáni első században idősebb Plinius Természetrajz című művének 35. könyvében beszél a festészetről. A rengeteg szerző közül kiemeli Zeuxiszt és Parrhaszioszt, akik a mesterségük csúcsára érve versenyre kelnek. Zeuxisz szőlőfürtöt fest, mely olyan élethű, hogy a madarak csipkedni kezdik a vásznat. Parrhasziosz egy függönnyel letakart festmény előtt áll, Zeuxisz sürgeti, hogy húzza el a leplet, mire vetélytársa jelzi: ez maga a festmény. Plinius számára a festészet tökéletesedése tehát az egyre élethűbb másolatokat jelenti. A művészeti ág történetében ez a logika azonban nem érvényesült kizárólagosan, mivel minden korszakban megjelent az absztrakt megközelítés, mely tudatosan el akart távolodni a mimézistől, a valóság másolásától.

Török Csaba az illúziókeltés tökéletes példájaként említette a római Il Gesù templom mennyezetfreskóját, Baciccia alkotását Jézus nevének diadaláról, melyet a padlózatra tett tükörben is megcsodálhatunk. Szinte megnyílik a boltozat felettünk, és mintha kilépnének az alakok a fal síkjából, becsordulna a templom terébe a mennyország.

A 19. században radikális változást hozott a mesterséges képalkotó technikák, elsők között a dagerrotípia színre lépése. Ekkortól a képmást már tudták mesterségesen rögzíteni emberi kéz beavatkozása nélkül, fizikai-kémiai folyamatok révén. Ez azonban felvetette,

milyen a jó kép: az, ami másolja, tükrözi a valóságot?

Az emberek először tartózkodtak attól, hogy lefényképezzék őket, mert az a tény, hogy fizikai eljárással másolatot hoznak létre róluk, azt a képzetet keltette, mintha a kép elrabolna tőlük valamit. Akik mégis engedték magukat fényképezni, tudatosan nem az életszerű mivoltukat mutatták meg a képen, hanem öltözékbe, pózokba rejtették el magukat. Ma már nem a félelem jellemzi a fotózáshoz való hozzáállást, az emberek szinte túlságosan is szeretik, ha szelfit készíthetnek magukról – tette hozzá Török Csaba.

Az előadó Susan Sontag fényképezésről írt esszéjére tért rá, mely a fotót a „valóság térképe” szófordulattal illeti. Sontag a művében felhívja a figyelmet arra, hogy míg régen a kép tulajdonságainak kellett azonosnak lenni a valósággal, mi inkább arra hajlunk, hogy a valóságos tárgyat ruházzuk fel a kép tulajdonságaival. Ez tetten érhető abban – magyarázta Török Csaba – hogy

ha egy esemény nincsen fotókkal dokumentálva, már kérdésessé válik, hogy egyáltalán megtörtént-e. A kép hat arra, amit a valóságról gondolunk.

Az a jelenség, hogy a szövegeket már el sem olvassuk, csak a képgalériákat nézzük meg, Umberto Eco szerint hasonlít arra, amikor a középkorban a falfestmények egyfajta biblia pauperum szerepet töltöttek be.

Török Csaba beszélt az ikonokról is, melyek az antik tökéletes képmásokhoz képest visszalépésnek tűnhettek, mivel nem valósághűek. Ugyanakkor azok nem szándékoztak utánozni, nem akartak illúziót kelteni még véletlenül sem, az ábrázolást tudatosan idegenítették el az ábrázolttól – hangsúlyozta az előadó, majd ezzel kapcsolatosan tért rá a jelenkori katolikus médiumok problémáira. Főként a covidjárvány alatt a szentmise-közvetítések kapcsán vetődött fel, hogyan szabad lefényképezni, filmen rögzíteni, televízióban megmutatni egy szakrális történést, hiszen a magas felbontású képek olyan részleteket is elárulnak, melyek elterelik a figyelmet a szentről.

Közvetítjük vagy elpusztítjuk a szakrumot?

Aki a képet látja, az eseményt, a szentet, a történést látja, vagy a lényegtelen részleteket?

Elhozza vagy elzárja a fénykép a szentet?

Mi mutatható meg, és mi nem egy szakrális eseményen?

Miért nem lehet bizonyos szakrális eseménypillanatokat lefotózni vagy felvenni?

– vetett fel fontos kérdéseket a témában. A Képgalérián először felismerünk ismerősöket, mint egy családi fényképalbumban, majd felidéződnek az emlékeink az eseményekről, de feltárul a szent a képek segítségével? – kérdezte végül Török Csaba továbbgondolásra biztatva.

A fotósok Erdő Péter bíborossal és Udvardy György érsekkel tekintették meg a kiállítást, melyen már az aznap délelőtti Mindszenty-zarándoklat fotóit is látni lehetett azon a kivetítőn, melyen a Magyar Kurír honlapját böngészhetjük. Egy másik monitoron olyan megragadó képeket is megcsodálhatunk, melyek a falakon nem jelentek meg.

A Keresztény Múzeum Képgaléria című időszaki kiállítása fővédnökei Erdő Péter bíboros, prímás és Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke. A tárlat 2024. augusztus 31-ig látogatható.

Fotó: Fábián Attila

Videó: Kardinális

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír