Tizenegyedszer rendeztek lelki napot Hegyeshalomban

Hazai – 2014. augusztus 13., szerda | 10:07

Augusztus 9-én tizenegyedik alkalommal népesült be a hegyeshalmi Stettni-tó környéke: a Kerényi Lajos piarista atya vezetésével megrendezett hegyeshalmi lelki napon idén mintegy hetvenen vettek részt – olvasható a Győri Egyházmegye honlapján.

Az idei lelki nap különlegessége volt, hogy Lajos atya szervezési okokból csak kora délutánig tudott az eseményen maradni, a szervezők azonban hangsúlyos délutáni programokkal marasztalták az egybegyűlteket. A 9 órakor kezdődő, helyi fiatal családosok által vezetett zenés reggeli imádság után tartotta meg előadását Lajos atya, vezérgondolata a lelki nap mottója volt: „Az ember titka: Jézus”. Kerényi Lajos a mai ember sokféle lelki és testi eltévelyedésének kifejtése után rámutatott: csak Krisztus lehet a megoldás, aki folyton bizonygatja nekünk: megismételhetetlenül egyediek és értékesek vagyunk. „Így hát ne rontsd el az életedet!” – szólított fel mindenkit Lajos atya. Személyes kórházi és plébániai történetek sorával illusztrálta, hogy a gonosz lélek köztünk járó fenevadként bárkit képes eltéríteni az Úr útjáról. Krisztus azonban minden vesztett helyzetből ki tud emelni minket, csak őszintén kérnünk kell, ki kell tartanunk az imádságban és az ő akaratának keresésében. Lajos atya két részre bontott előadásának zárásaként egy megrendítő keresztúti imádságot olvasott fel, melyben egy abortuszra váró magzat szemszögéből lehet átérezni Jézus szenvedését.

Az előadások után kiscsoportos beszélgetések következtek. Lajos atya elbúcsúzása és az ebéd után újból lelki elmélyülés következett: szabadtéri keresztutat jártak a résztvevők, amelyet Hegyeshalom plébánosa, Szalai Kálmán vezetett. A lelki nap záró szentmiséjét Bors Imre komáromi káplán mutatta be, koncelebrált Jász László büki plébános és Wolf Pál Péter ezüstmisés győr-gyirmóti plébános. Wolf atya rendkívül személyes hangú szentbeszédében ezüstmisés jubileuma alkalmából hegyeshalmi gyökereit, papi hivatásának történetét, valamint papságának eddigi negyedszázadát foglalta össze a hívek számára. A szentmise végén ezüstmisés áldást adott a résztvevőknek, s egyúttal megáldotta a megmaradt kenyeret, melyet a hívek hazavihettek.

Fotó: Paksa Balázs, Bogdán Réka

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria