Május 29-én délután Tusor Péter kutatócsoport-vezető és Birher Nándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (PPKE BTK) dékánja megnyitóbeszédét követően a budapesti Központi Papnevelő Intézetben vette kezdetét az idén az erdélyi (egyház)történelmet és történetkutatást középpontjába állító Fraknói Akadémia.
Nyitó előadásában Tamási Zsolt erdélyi történész az 1848-as tervezett magyar nemzeti zsinat „nemzeti” jellegét vizsgálta erdélyi megközelítésből. Kiemelte, hogy a 19. században a nemzetfogalom értelmezése jelentősen átalakult, s ebben fontos szerepet töltött be az 1848-as forradalom. Tekintve, hogy abban az évben a magyar katolikus püspöki kar nemzeti zsinatot tervezett, amelynek előmunkálataira sor is került, tanulságosnak ígérkezett a nemzetértelmezés (változásának) szempontjából vizsgálni és más, korábbi zsinattal összevetni azt.
Ezt követően Marton Józsefet kérdezte Tusor Péter pódiumbeszélgetés keretében. Az életútját felvázoló nyugalmazott gyulafehérvári nagyprépost visszaemlékezett családjával, tanulmányaival, papi hivatása kialakulásával és tanári-kutatói munkásságával kapcsolatos emlékeire.
A jórészt anyaországi hallgatóság bepillantást nyerhetett a romániai magyarság, az erdélyi katolikus közösség rendszerváltást megelőző nehézségeibe, életébe is. Az emeritus nagyprépost tudományos munkásságában hangsúlyos szerep jutott a néhai erdélyi püspököknek, Márton Áronnak, így vele kapcsolatos emlékeit, kutatásait is megosztotta a jelenlévőkkel.
Másnap délelőtt a budaörsi PostART rendezvényhelyszínen folytatódott a program az Erdélyi Múzeum Egyesület Jakó Zsigmond Kutatóintézetének bemutatkozásával és munkatársainak előadásaival.
Hegyi Géza a forráshiányos állapot ellenére törekedett áttekintést adni a középkori magyarországi tizedszedésről és elosztásának bonyolult (és egyházmegyénként változó) módszereiről, összevetve többek között az erdélyi adatokat a győri, a veszprémi és az egri püspökségiekkel. Őt W. Kovács András előadása követte, melyben kiemelte, hogy Erdélyben már az Árpád-kor végétől működött az alvajdai ítélőszék, amelyet különböző egyházi ünnepek nyolcadán tartottak meg, s az 1410-es évektől csak vízkereszt, Szent György, Keresztelő Szent János születése és Szent Mihály oktáváján. Szász Anikó a kora újkori Erdély mezővárosainak írásbeliségével kapcsolatos kérdéseket, Fejér Tamás pedig az erdélyi fejedelmi kancellária 16. századi királyi könyveinek bejegyzéseiről készült átírásokat vizsgálta előadásában.
Bogdándi Zsolt a tizenötéves háború időszakának az erdélyi hiteleshelyeken, a kolozsmonostori konvent és a gyulafehérvári káptalan jegyzőkönyveiben található okleveleit ismertette. Gálfi Emőke a 16. század közepi Gyulafehérvár helyzetét tárgyalta, amikor is az (még) nem volt Erdély fővárosa, ám Báthory András mégis így emlegette. Előadásában arra adott választ, miért tehette ezt. Pakó László a város 1617–43 közötti törvénykezési jegyzőkönyveinek bemutatására vállalkozott. Rámutatott, hogy ezek mennyi új adattal szolgálhatnak a történeti kutatások számára. Izsán Csaba az erdélyi városok védelméhez kapcsolódó kora újkori források nyelvével, a nap utolsó előadója, Papp Kinga pedig hadadi Wesselényi Kata (1735–1788) hat, nyomtatásra előkészített, kéziratos imádságoskönyvével (imanaplójával) foglalkozott.
A tudományos előadások sorát A magyar történetkutatás helyzete Erdélyben címmel tartott kerekasztal-beszélgetés, majd Szovák Kornélnak, a Moravcsik Gyula Intézet igazgatójának, az akadémia társkurátorának előadása zárta le. Ezután a már hagyományos egyháztörténeti kvíz következett.
Május 31-én délután kirándulással ért véget a Fraknói Akadémia. Az erdei túra során Budaörsről indulva a makkosmáriai Angyalok Királynéja-kegytemplomot keresték fel a résztvevők. A templomban Tusor Péter rövid orgonajátéka után Kanász Viktor, a Fraknói Akadémia igazgatója a kegytemplom történetét mutatta be, majd Szirtes Zsófia Szent Ágoston Vallomásaiból olvasott fel rövid elmélkedést.
Forrás és fotó: Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria