Több közösségre, több meghallgatásra van szükség – Pál József Csaba püspök szinódusi tapasztalatai

„Ez alkalommal 368-an vettünk részt, közülünk mintegy 280-an püspökök. Jelen volt még 80 világi személy, sok nővér, szerzetes, összesen mintegy 30 nő – mondta el Pál József Csaba püspök. – A résztvevők minden rítusból érkeztek. Mi itt, Romániában, a Római Katolikus Egyházat, vagy ahogy Rómában nevezik, a latin rítusú egyházat és a görögkatolikus egyházat ismerjük. A szinóduson találkoztunk a szír katolikus, örmény katolikus, kopt katolikus, szír-malankár és szír-malabár katolikus egyházak képviselőivel is. Nagyon sokfélék voltunk. Mindez érdekesnek tűnhet, ha csak egy napra találkozunk ezekkel az emberekkel, de ha egy hónapig naponta találkozunk velük,

felfedezzük egymás értékeit, és csodáljuk a Szentlelket, akinek sikerül egységbe kovácsolnia minket.

Ezért volt nagyon jó a gondolat, hogy a szinódus kezdete előtt két napig lelkigyakorlatokon vegyünk részt. Fontos volt, hogy felkészítsük a lelkünket a Szentlélekre való odafigyelésre. És a hónap közepén, október 21-én ismét majdnem egy egész napon át lelkigyakorlaton voltunk, mert akkor következett a záródokumentumra vonatkozó javaslat megvitatása.

Voltak napok, amikor még a megbeszélések alatt is félóránként vagy óránként szünetet tartottunk egy rövid, három-négy perces ima erejéig. (...) ezeket az imákat nem tekintettük tőlünk idegennek vagy kényszernek, ami kizökkentett volna a munkánkból.

Ahogy az imádságban Istenre figyeltünk, úgy figyeltünk utána arra is, mit sugall a Szentlélek másokon keresztül.

Jó lenne, ha az imát nem tekintenénk kényszernek a mindennapi életünkben sem” – hangsúlyozta a temesvári főpásztor.

„A résztvevőket 12 fős csoportokra osztották, egyikük volt a facilitátor – folytatta beszámolóját a megyéspüspök. – Egyre inkább rájöttem, hogy mit is jelent valójában ez a szó, (...) szolgálat. (...) Valaki így fogalmazta meg: a facilitátor elhárítja az akadályokat, hogy a misztérium a felszínre kerüljön. A facilitátor az elején nagyon jól elmagyarázta, hogy mit kell tennünk, hogyan fogunk dolgozni, mi a célunk, ugyanakkor

megteremtette a kölcsönös tisztelet légkörét is, ahol mindenki szabadon kifejezhette magát, vagy imára szólított, amikor annak jött el az ideje. Véleményem szerint ez egyfajta művészet.

Öt modulunk volt: bevezetés, alapok, kapcsolatok, folyamatok és helyek, és végül a befejezés, az összegzés. A helyek például sokfélék lehetnek: a családunk, a szívünk, a püspöki konferencia vagy egy helyi egyház. Miután befejeztük a modulok megbeszélését, a csoportunk kiválasztott közülünk egyet, aki a csoport referense lett. Ezután nyelvi csoportokat alkottunk: olasz, angol, francia, spanyol-portugál, ahol továbbították a szövegünket; a végén ezekből a témákból egyetlen összefoglalót, szintézist készítettek, amelyet nyilvánosan felolvastak, és a többieknek lehetőségük volt hozzászólni. A hozzászólások, vélemények során jegyzeteltünk, és miután visszakaptuk a szöveget, meg kellett vitatnunk, illetve át kellett szerkesztenünk azt, figyelembe véve a nekünk továbbított észrevételeket. Így sokat tanultunk egymástól. Ezeken az észrevételeken keresztül képet kaphattunk a katolikus világegyházról: hogyan gondolkodnak, mit mondanak, mire helyezik a hangsúlyt, mit tartanak fontosnak.

A Szentatya gyakran jelen volt, még a szünetekben is velünk maradt, vagy fél órával korábban érkezett. A szünetekben bárki elbeszélgethetett Ferenc pápával… a résztvevők hosszú sorban várakoztak. Nekem is az volt a vágyam, hogy beszélhessek a Szentatyával, de aztán arra gondoltam, hogy idős kora miatt fárasztó lehet mindenkire odafigyelnie, mindenkivel szóba elegyednie, és talán jobb, ha lemondok a vele való közvetlen találkozásról. Az utolsó napon azonban észrevettem, hogy egyedül ül az asztalánál, ezért odamentem hozzá (…) Emlékezett Romániára, váltottunk néhány szót az ökumenéről is.

A Szentatya kiegészítette a központi témát:

legyünk szinodális, missziós és irgalmas Egyház.

A szinódus záródokumentuma már megjelent magyar nyelven is. A dokumentumot olasz, angol, francia, portugál és spanyol nyelven már ott megszerkesztették. Szép lesz, ha gyakorlatba is ültetjük.

Az Egyháznak sok szép dokumentuma van, amelyek a könyvtárak polcain maradtak. Én személy szerint abban reménykedem, hogy az Egyház elindult a testvériesebbé válás útján.

A kapcsolatok fontosabbá váltak, mint a tettek; a középpontban az ember mint Isten teremtménye áll.

Több közösségre, több meghallgatásra van szükségünk, és meg kell tanulnunk együtt hallgatni a Szentlélekre. Ilyen légkörnek kell lennie a közösségeinkben, a találkozóinkon, a képzés területein, sőt még egymás között, a munkatársaink között is. Ehhez meg kell térnünk.

A kölcsönösség és a komplementaritás is fontos. Sok szó esett már a komplementaritásról, vagyis egymás harmonikus kiegészítéséről az Egyházban is: papok–világiak, papok–püspök, világiak–püspök, helyi egyház–egyetemes egyház. Ha ezt megtanulnánk, az már nagyon sokat jelentene.”

Forrás és fotó: Romkat.ro; Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír