A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat célja sokoldalúan képzett, szakmai munkájában magas szintre törekvő, a továbbfejlődésre nyitott értelmiségiek nevelése. Teszik mindezt úgy az intézményekben dolgozók, hogy Isten népének önzetlen szolgálatára ösztönözik az idejárókat, akiknek cigány identitásukat megőrizve, ám magyar identitásukat is vállalva jó keresztényként kell helyt állniuk az életben.
Felismerve, hogy a hagyományos felsőoktatás munkáját hatékonyan és eredményesen egészíthetik ki a szakkollégiumok, a történelmi egyházak önálló diákotthonként működő szakkollégiumokat és ezek országos hálózatát hozták létre 2011. március 17-én.
Az erről szóló dokumentumot az állam részéről Balog Zoltán miniszter, az alapító egyházak részéről Kocsis Fülöp, Fabiny Tamás, Bölcskei Gusztáv és Forrai Tamás írták alá.
2011 őszén négy szakkollégiummal indult el a hálózat, Nyíregyházán evangélikus, Debrecenben református, Budapesten jezsuita, Miskolcon görögkatolikus fenntartásban; majd 2012-ben csatlakozott a római katolikus szegedi szakkollégium, 2015-ben a debreceni görögkatolikus, 2016-ban a budapesti református, 2019-ben pedig a pécsi evangélikus roma szakkollégium. Így jelenleg nyolc egyházi fenntartású és három egyetemi igazgatású roma szakkollégium működik az országban.
2020. június 10-én új elnököt választott a tizenegy intézményből álló Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. A szervezet elnöke Kocsis Fülöp érsek-metropolita lett, aki elmondta: olyan egység létrehozása volt a cél, amelyben romák és nem romák egyaránt szívesen élnek együtt, és törekednek arra, hogy az előítéletes gondolkodást és az ebből származó hátrányos megkülönböztetést megszüntessék.
„Európában is egyedülálló ez a rendszer, amelynek nem titkolt célja, hogy az itt végzett diákok később a társadalom elitjéhez tartozzanak” – emelte ki a metropolita.
Az elmúlt kilenc év eredménye, hogy összesen 410-en szereztek diplomát. A legfontosabb cél, hogy felelős értelmiségiek kerüljenek ki a szakkollégiumokból és saját közösségeikben példaképek legyenek.
Az egyesület elnöke, Biczó Gábor elmondta, egy tavalyi elemzésükben azt vizsgálták, hogy milyen kulturális, társadalmi háttérrel rendelkeznek a szakkollégiumokba bejutott hallgatók. „Világos kép rajzolódott ki a felmérésből:
létezik a mai magyar társadalom perifériáján egy olyan csoport, amelyben megvan az igény és késztetettség, hogy a gyerekeiket továbbtanítassák a szülők, és megpróbálják arra az elvárt integrációs pályára állítani, amit a többségi társadalom a kisebbségi közösségekkel szemben fogalmaz meg.
Azt látjuk, hogy ha a megkapják a kellő segítséget, akkor látványos eredményeket lehet elérni. Erre törekedni is kell, hiszen vannak olyan települések hazánkban, ahol az óvodákban és általános iskolákban a roma származásúak vannak többségben. Ők csak speciális segítséggel tudnak eljutni a felsőoktatásba” – hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: ma Magyarországon a csaknem egymillió roma negyven százaléka 19 év alatti, ez arra készteti a KRSZH és az RSZE vezetőit, hogy átfogó terv mentén, már az óvodától felkarolják a fiatalságot.
A Debreceni Egyetem három szakkollégiumból is fogad hallgatókat: a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégiumból, a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumból és a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégiumból. Utóbbi tanulója volt Balogh Boglárka, aki egy éve végzett népegészségügyi ellenőrként, és el is helyezkedett szakmájában.
„Egy kis szabolcsi városból jöttem, és számomra nagyon sokat jelentett az, hogy hamar barátokra találtam itt. Nem foglalkoztunk azzal, hogy ki milyen anyagi háttérrel rendelkezik, az volt a fontos számunkra, hogy vagyunk, akik vagyunk, és szeretnénk annál is sokkal jobbak lenni. Bármi problémánk volt – személyes vagy tanulásbeli – mindig lehetett a vezetőséghez fordulni. Úgy érzem, új családra találtam itt” – idézte fel az egykori diák.
2021-ben alapításának tizedik évfordulóját ünnepli a KRSZH. A kerek évfordulóra nagyszabású eseménysorozattal készülnek. „Minden igazgató, lelkiigazgató eljött Debrecenbe, hogy közösen gondolkozzon és tervezzen, hiszen méltóképpen szeretnénk ünnepelni” – mondta Rózsahegyiné Juhász Éva, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium igazgatója. A konkrétumokról néhány hét múlva adnak tájékoztatást.
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria