Jámbor László, az intézmény igazgatója elmondta, a kezdetektől részt vesznek az „Együtt szaval a nemzet” programban. A felsősök a templomban, az alsósok osztálytermeikben szavalták el a Himnuszt. Az igazgató szerint a közös szavalással ünnep költözött a diákok lelkébe.
Szemenyeiné Tölcsér Ilona magyar szakos tanár hozzátette, jó volt látni ennyi csillogó gyerekszemet, a diákok készültek a közös Himnusz-szavalásra, és végig fegyelmezetten viselkedtek.
* * *
„A Kölcseyben hallottam először a Himnuszt az évnyitón. Nekem nemcsak a háborúkról, a veszteségekről szól a vers, hanem arról, mennyi mindent átvészeltünk már közösen” – mondta az 5. C tanulója, Weicher Panna.
„Úgy emlékszem, amikor búcsúztunk az ovitól, akkor szavaltam el életemben először Kölcsey művét. A hagyományainkról nem szabad megfeledkeznünk, különösen a Himnuszról nem” – fogalmazott osztálytársa, Élő Boglárka.
„Mielőtt a szüleimmel először elénekeltük a Himnuszt, meséltek nekem a versről. Arról, hogy benne van a magyarság történelme” – mondta Horváth Lili. „Velem szintén beszélgettek a szüleim a Himnuszról. Arról, hogy a hazaszeretetről szól és arról, hogy ez milyen fontos” – tette hozzá Berger Virág.
Forrás: Kisalföld.hu
Fotó: Cseh Róbert
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




