Többször nincs áram, mint ahányszor van – A Katolikus Karitásszal Munkácson

Este öt felé járunk, két fiú elemlámpával megy hazafelé a koromsötét utcán. Nincs közvilágítás, az ablakok mögött is sötétség. Egy-egy elhaladó kerékpár, autó lámpája világítja meg előttünk az utat. Tíz napja napközben nincs áram Kárpátalján. Éjszaka néhány órára kapcsolják be, az emberek akkor kelnek fel mosni, főzni, fürödni. A Katolikus Karitász gyorsan reagált. Már a második generátor- és kályhaszállítmányukkal vagyunk úton Munkácsra. Ezúttal összefogással dolgozik a nemzetközi segélyszervezet. Egy októberben, szlovákiai, magyarországi és ukrajnai (kárpátaljai) karitászszervezetek vezetői részvételével tartott konferencián határozták el a közös fellépést, melynek első megnyilvánulása volt, hogy november 30-án Pozsonyból és Budapestről indult el két-két mikrobusznyi, közel ötmillió forint értékű szeretetrakomány.

Az élelmiszerek és higiéniai termékek mellett ezúttal fatüzelésű kályha, fabrikett, lámpák és generátor volt a raktérben. A szállítmányt a munkácsi Szent Márton Karitász fogadja. Meglepetés, hogy Lucsok Miklós munkácsi püspök eljött az átadásra. Fehér Ferenc igazgató köszönti az érkezőket. Köztük van Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, Miroslav Dzurech, a Caritas Slovakia (SKCH) főtitkára és Pavol Vilček, a Szepesi Egyházmegyei Karitász igazgatója.

Lucsok Miklós az egész ukrán püspöki konferencia köszönetét fogalmazta meg a karitász vezetőinek és rajtuk keresztül a szlovák és magyar népnek is. „Ti kinyitottátok a szíveteket arra, hogy segítsetek azokon, akik tizedik hónapja vannak háborúban. Ezen a válságon csak együtt, egymást segítve tudunk átmenni. Válságos a helyzet, ezt éljük meg itt, és tudjuk, hogy ti is megérzitek Magyarországon és Szlovákiában is. Az összefogás, melynek most tanúi vagyunk, növekedés is. Nagyon örülünk, hogy ebben a fájdalomban ilyen egység, mély, igaz és szeretetteljes kapcsolat tud létrejönni. Kárpátalja püspökeként nagyon sok segítséget, szeretet és jót tapasztalok általatok.”

Az átadón Écsy Gábor elmondta: mindkét ország karitászszervezete kezdettől a háború sújtotta Ukrajna megsegítését szolgálja, de a közös fellépéstől nagyobb hatékonyságot remélnek. Miroslav Dzurech reményét fejezte ki, hogy ez az együttműködés nem csak ebből az egy napból áll majd. Pavol Vilček elmondta, júniusban a szepesi karitász segítségével pszichoszociális programot indítottak elsősorban menekült gyerekek és rajtuk keresztül szüleik támogatására, melyet Zsabej Edit, a Szent Márton Karitász munkatársa koordinál. Kilenc központba járnak Kárpátalja-szerte munkatársaikkal, terapeutákkal, pszichológusokkal.

Mindkét fél kifejezte: együttműködésük folytatódik. Ez csak a kezdet, sok lehetőség van közösen segíteni, ezek pedig közelebb hozzák népeinket egymáshoz, jobbá fogunk válni attól, hogy összefogunk – hangsúlyozták.

A munkácsi Karitász igazgatója, Fehér Ferenc megerősítette: „Szimbolikus a mai nap, amikor a szlovák és a magyar karitász együttműködéséből adományt kapunk négy mikrobusszal. Köszönjük a háború elejétől kapott rengeteg segítséget mind a két szervezetnek. A szükség továbbra is fennáll. Mindig van bennünk félelem, hogy a segítség csökkenni fog, és aztán a végén eltűnik. A tél közeledtével rendkívüli helyzettel állunk szemben.”

A helyzet valóban rendkívüli. A karitász szegénykonyháján ebéddel vendégelnek meg a munkatársak. Gázzal meg tudták főzni az ebédet, de fűtés nincs, a gázkazán működéséhez áramra is szükség van. A vízellátás is nehéz, mert a szivattyúk működéséhez is áramra van szükség. Lucsok Miklós püspökkel és Fehér Ferenccel beszélgetve fény derül arra, milyen körülmények között élnek most Kárpátalján az emberek.

A főpásztorral a tíz hónapja tartó segítségnyújtásról beszélgettünk. „Nincs más út, csak a segítés. Bírnunk kell, úgy élünk, hogy reggel felkelünk, és bírjuk. Egymást segítjük minden szinten. Lelkigyakorlatok, szentmisék, imák, és emellett sokat beszélgetünk. Nagy tapasztalat, hogy az emberi kapcsolatok erősödtek. A válság, a háború leegyszerűsíti az ember életét és gondolkodását. Ami fontos, az az ember, a kapcsolat, a szeretet, az egymásnak nyújtott segítség. A többi, hogy mi van és mi nincs, még az is, hogy órákon át nincs áram, víz, másodlagos. Ezen is átmegyünk. Az áramkimaradás – 18-20 órán át nincs áram – miatt többet vagyunk együtt, többet beszélgetünk. Egymásnak elmondjuk, ki hogyan éli át mindezt.

Fehér Ferenc elmondta: Munkács jelentős részén – a város területének 80 százalékán – csak éjszaka van néhány órára áram, akkor leállnak a gyárak, így tudják biztosítani a háztartások ellátását. A lakosság egész nyáron arra készült, hogy a háborús helyzet miatt nem lesz gáz, így elektromos készülékeket vásárolva kerestek megoldást a fűtésre. Ehhez képest áram nincs. Ferenc szomszédjában például egy hétgyermekes család lakik, fél éves a legkisebb gyerek. Egy hétig nem tudtak fűteni. Generátort adtak nekik, de be kell látni, mindenkinek nem tudják ezt biztosítani, ráadásul ennek a működtetése, benzinnel vagy dízelolajjal, jelentős költség, így a generátor csak időszakos megoldást biztosít. Az emberek mindenféle megoldásokkal próbálkoznak. A szomszédból hoznak vizet, tölthető lámpákat vásárolnak, gázpalackos tűzhelyet állítanak be. A munkácsi Szent József Óvodában sincs áram. A munkatársak otthon feltöltik a lámpákat, és azt viszik be reggel a csoportjaikba. A jövő teljesen bizonytalan.

Vajon bírni fogják az emberek? Nem ugrasztja-e egymásnak őket ez az embert próbáló helyzet? A határon a szokásos sorban állással találkozunk. De most szóváltás is kialakul. Az emberek fáznak a kinti hidegben, és tudják, hogy otthon sem fognak felmelegedni. Feszültek, kimerültek, és még csak most jön a tél.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír