Útjának célja, hogy részt vegyen a Bahreini Párbeszéd Fórumán, amely a Kelet és Nyugat együttéléséről szól. Ferenc pápa elfogadta az ország polgári és egyházi vezetőinek meghívását, és a fővárosba, Manamába, illetve Awali városába utazik, ahol 2021. december 10-én szentelték fel az Arábiai Szűzanya, a Perzsa-öböl védőszentjének székesegyházát – jelentette be közleményben a szentszéki sajtóközpont igazgatója, Matteo Bruni. Később hozzák nyilvánosságra az apostoli út részleteit, amelynek során Ferenc pápa visszatér az Arab-félszigetre, ahol 2019 februárjában Abu-Dzabiban aláírta az emberi testvériségről szóló dokumentumot.
A székesegyház felszentelésének napján Luis Antonio Tagle bíboros, a Népek Evangelizációja Kongregációjának prefektusa átadta Hamad ibn Ísza Ál Halífa bahreini királynak Ferenc pápa levelét, amelyre az uralkodó válaszolt. Kifejezte „vágyát, hogy egy napon Bahreinben láthassa a pápát”, és megerősítette „szándékát, hogy elősegítse, hogy az ország egyre inkább megnyíljon azok előtt, akik nem követik a muszlim vallást”.
Ferenc pápa 2014-ben fogadta Hamad ibn Ísza Ál Halífa királyt a Vatikánban. Az általuk megtárgyalt kérdések között volt a közel-keleti béke és stabilitás, valamint a párbeszéd és a békés együttélés előmozdítása a társadalomban. A megbeszéléseken kiemelték a síita többségű országban élő keresztény kisebbség hozzájárulását a társadalom javához, valamint a király érdeklődését a helyi katolikus közösség szükségletei iránt.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria