Tudjunk jót tenni egymásért! – Elhunyt hajléktalanokért mutattak be szentmisét Budapesten

Törékeny cserépedény volt a budapesti hajléktalan férfi, a Sant’Egidio közösség barátja, Scooter teste, nagy lélek egy gyenge edényben, amely az élet viharait tűrte egy darabig, de aztán idejekorán megroppant. És azóta

egyre fénylőbb jelévé válik annak, mennyire összefonódik a sorsunk, mekkora kincs a keresztény közösség számára a rábízott szegény ember élete, és halála is.

Ahogyan Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti és regionális felelőse mondta köszöntőjében: azért gyűlnek össze, hogy vállalják a felelősséget azért, amit megtehettek volna, de nem tettek meg, és hogy emlékezzenek azokra, akikre a város nem emlékezik, de akiknek neve fel van írva az Úr könyvébe.

Mint Scooteré, akiről a szentmise a nevét kapta: kedves barátjuk volt a Kálvin térről, aki nagyon nehéz körülmények között, megalázva élt. 2021. augusztus elején napokig magatehetetlenül feküdt a Kálvin téren, sebei üszkösödtek, kukacok ették. A mentők többszöri hívás után vitték el, amikor már késő volt, a kórházban vérmérgezésben halt meg. Az utolsó pillanatokban ott volt vele egy fiatal barátja, aki a közösséggel rendszeresen látogatta, így nem kellett egyedül meghalnia. Takács Boglárka megírta Scooter elvesztésének drámáját, és megrajzolta kedves hajléktalan barátja portréját, amely az évről évre megtartott szertartás egyik szimbólumává vált.

Már jóval a szentmise előtt kezdtek gyülekezni a Párbeszéd Háza előtt a hajléktalan emberek, szegény családok, hogy megemlékezzenek méltatlan körülmények között meghalt sorstársaikról, ismerőseikről, barátaikról. Ők voltak a meghívottak, a Sant’Egidio szegény barátai. Minden héten szerdán este fél hétkor a felnőttek, péntek este ugyanabban az időpontban a gimnazisták találkoznak a Gát utcai Kaníziusz Szent Péter-templomban, ahol imádságot tartanak, és előkészítik az utcákra a meleg ételt, a szendvicseket, a teát. Emellett hűséges barátságukat viszik, ami éltet és reményt ad azoknak, akiknek gyakran inkább megvető pillantások és szavak jutnak osztályrészül.

A közösség nyitott; szívesen veszik, ha valaki csatlakozik imádságukhoz, szolgálataikhoz.

A püspök jelenléte, a Fiatalok a Békéért mozgalom gimnazista zenészeinek éneke és orgonakísérete, a sok színes gerbera az oltárnál emelte a szertartás ünnepélyességét. Érezzétek magatokat idehaza a misén, ami olyan, mint amikor az Atya visszafogad minket, mint a tékozló fiút – kérte Martos Levente Balázs a szokatlan hívőseregtől, akik közül sokan évente csak egy-két alkalommal, a Sant’Egidio közösség karácsonyi ebédje és Scooter miséje alkalmával lépnek be templomba, de szemmel láthatóan elgondolkodva, mély átéléssel, megrendülten vesznek részt a liturgián, hallgatják Isten szavát.

Reményt kapnak: az Úr nem feledkezik meg róluk, és itt a földön is van, aki törődik velük, haláluk után is.

A Mózes első könyvéből elhangzó olvasmány (Isten szövetséget köt Ábrahámmal) és a színeváltozás evangéliuma köré fűzte gondolatait homíliájában a püspök. Andersen meséit idézte fel, amelyek gyakran szomorkásak, de mindig felragyog bennük valami szép. Mint A kis gyufaáruslány meséjében, akit kiküldenek az utcára gyufát árulni, de nem vásárol tőle senki, és mivel nagyon fázik, egyenként gyújtja meg a gyufákat, a végén pedig a maradékot egyszerre, így marasztalja szeretett nagymamáját, akinek felragyog előtte a képe. Meghal a hidegben, átköltözik oda, ahol utolsó látomása szerint a nagymama várja. Ellobbanó láng az élet, de ott van a remény, hogy van egy másik világ, ahová hazavárnak. Sok vágyálmunk van, mint a gyufa lángja: ha elérjük, el is száll. Van-e olyan fényesség, amely megmarad, megőriz? – tette fel a kérdést.

A szentmise olvasmánya a reményről szólt: Ábrahám csalódott, nem kapta meg az Úrtól, amit a legjobban szeretett volna. Ebből a sötétségből indul, ám Isten meg tudja nyitni előtte a jövőt: „Nézz fel a csillagokra, ilyen sok utódod lesz!” – mondja neki.

Isten nem csak jó és igazságos, hanem szép is, mutatja meg a színeváltozás evangéliuma, amelyet gyakran ábrázolnak a keleti ikonok. A szeretettől ragyog, mert szent – magyarázta Martos Balázs, és hozzátette,

az ember a szeretetben mutatja meg a legjobb önmagát. Akkor vagyunk a legszebbek, amikor szeretjük egymást.

Az evangélium azt tanítja, hogy ez nemcsak pillanatnyi láng, hanem az örök igazság, amelyből Istenben örökre részünk lesz.

Ha a szívünkben találkozunk azzal, akit nagyon szerettünk, abból erőt kapunk arra, hogy jót tegyünk egymással. Kifejezte reményét, hogy Jézus megmutatja magát nekünk is, ahogy a színeváltozásban a tanítványoknak, és segít, hogy – bár ügyetlenek és bűnösök vagyunk –, tudjunk jót tenni egymásért. Ezek a szent látomások elindítanak bennünket a szabadulás útján, hogy az Isten örök szeretetében higgyünk, és annak megfelelően éljünk ezen a földön.

A homília után a szentmise megrendítő része következett, nevek és történetek, olyan embereké, akik a közelmúltban az utcán éltek, és a legtöbben ott is haltak meg. Az Úr oltalmába ajánlották halottaikat, és más karitatív szervezetek – Oltalom Karitatív Egyesület, Máltai Szeretetszolgálat, Szent Rafael közösség – tavaly elhunyt hajléktalanjait.

Úgy emlékeznek rájuk, az életük során leginkább megvetésben részesülő emberekre, ahogyan az ember a családtagjaira, szeretteire emlékezik a szívében, hálát adva a barátságukért.

Megemlékeztek mások mellett a tavaly elhunyt, életében sok erőszakot elszenvedett Angiról, aki több mint húsz éven át volt a közösség nagyon kedves barátja. Ez mentette meg őt, saját halálos prognózisát tizenöt évvel élte túl. Közben kibékült testvérével, gyerekeivel, és láthatta fiainak fiait is, szállást szerzett, dolgozott. A közösség régi barátai közül emlékeztek Ezredesre, azaz Istvánra, aki a közösséget nevezte családjának. Sünire, azaz Ernőre és testvéreire, Picurra és Árpira a Ferenciek teréről, és még sok férfira és nőre, akik nem bírták az utcai hányattatásokat, betegséget, hideget, magányt, kirekesztettséget.

A szentmise végén Martos Levente Balázs püspök megáldotta az oltár elé helyezett gerberákat és a szentképeket, amelyeket a kijáratnál ajándékba kapott mindenki.

A szertartást követően terített asztalok várták a hajléktalan vendégeket a Párbeszéd Háza másik termében.

A Kapuvári Ízvadászok, egy nagylelkű házaspár, Magyar László és Magyarné Pócza Katalin főzték az ízletes ebédet.

Ők maguk városukban is rendszeresen készítenek ételt rászorulóknak és a Sant’Egidio közösség karácsonyi és más ünnepi ebédjein is sokszor főztek már, sőt, évről évre vízkereszt ünnepén Rómában is megörvendeztetik a szegényeket az általuk készített fogásokkal.

Martos Levente Balázs püspök is asztalhoz ült a szegényekkel, ahogy többen a közösség tagjai és az önkéntesek közül. Fontos része ez az ebédnek, hiszen így

a jóízű ételhez jóízű beszélgetés is társul. A kulturális program sem maradhatott el.

A szentmise alatt Kovács Boróka Takács Boglárka hajléktalanokról szóló, Veszteg című versét mondta el, az ebéd közben pedig szinte végig élő zene, jazz szólt: Szőke Márk zongorán, Szőke Péter szaxofonon, Makk András gitáron játszott, Saxon Hunor, Marosz Anja és Sallee-Kereszturi Barbara énekelt. Korom Balázs, aki hajléktalanként él, és régi jóbarátja a közösségnek, rendszeres vendége az ebédeknek, saját versét szavalta el.

Martos Levente Balázs püspök szerkesztőségünknek elmondta, hogy szeminaristaként Rómában rendszeresen járt szerda esténként a Sant’Egidio közösséghez felszolgálni a szegényeknek.

A Sant’Egidio stílusának nevezte, hogy visszaadja az utcán élő emberek méltóságát, azt a tiszteletet, szeretetet, amit sokszor nem kapnak meg. Hozzátette:

sokszor gondoljuk, hogy ezekben a nehéz helyzetekben semmit nem tehetünk, itt pedig azt látjuk, hogy mennyire jólesik nekik egy-egy gesztus, és ezzel igenis lehet változást hozni.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír