Tudnak és akarnak szeretni – 30 éves a szombathelyi Karitász

A szombathely-szőllősi Jézus Szíve-templomot szabadtéri tárlat, tablók sokasága veszi körbe: az egyházmegyei Karitász harmincéves fennállását ünnepli, az elmúlt három évtizedet dokumentálják képekkel. Figyelemfelkeltő ez a színes kavalkád, megállítja a járókelőket, és betekintést ad számukra a harminc év emlékezetes pillanatain keresztül abba a valóságba, ahogyan a lélekkel, fantáziával átitatott szeretet cselekedni tanít.

A templom padjait a Karitász piros színébe öltözött sokaság töltötte meg a jubileumi ünnepen. A karzaton a segélyszervezet zászlói. Az oltárasztal lábazatán fényképek, jelképesen ott voltak azok is, akik elhunytak már, a jubileumon rájuk is emlékeztek. Ott láttuk Konkoly István püspököt, aki 1991-ben újraindította a segélyszervezet életét, Győrvári Edith-et, aki Tuczainé Régvári Mariettával az első vezető volt a Karitász élén.

A hálaadás szentmisével kezdődött, a főcelebráns és szónok Székely János megyéspüspök volt. Hosszú volt a koncelebráló papok sora, a plébánosok fontosnak érezték, hogy elkísérjék az egyházközségükben szolgáló önkéntesek közösségeit. A jubilálókkal együtt ünnepeltek a szomszédos Ausztria és Horvátország, a földrengést szenvedett Sziszek városának karitászképviselői, valamint Vas és Zala megye politikai és társadalmi életének képviselői.

Az egybegyűlteket Fekete Szabolcs Benedek, a Jézus Szíve-egyházközség plébánosa köszöntötte. Elsőként megemlékezett mindazokról, akik már nem lehetnek az ünneplők között, majd elmondta, hogy a hálaadás napja egyben adománygyűjtés alkalma is. Itt van a templomban Horváth Miklós ötéves kisfiú, aki egy barcelonai műtétre vár, mely hozzá tud járulni ahhoz, hogy a kis óvodás egyedül tudjon mozogni. Székely János püspök bátorító ajándékot adott át a kisgyereknek, és adománygyűjtésre buzdított.

A megyés főpásztor köszöntőjében azt fogalmazta meg, a jubileum alkalom arra, hogy hálát adjunk haminc év sok szeretetcselekedetéért, a szeretet hosszú folyamáért. „A világ már elfelejtette elmúlt korok dúsgazdagjait, hatalmasait, de fennmaradt Cirenei Simon, Veronika, Szent Márton, Szent Miklós és Szent Erzsébet neve. Olyan emberek voltak, akik pazarlóan osztották szét életüket. Ők a példák számunkra. Ma azért adunk hálát, hogy a Karitász minden megmozdulásával arról tesz tanúságot, hogy lelkesen, fantáziával, tettel és igazsággal szeressünk, így az Egyház hitelességének legnagyobb bizonyítékát adja.

Homíliájában a mindössze huszonnégy évet élt Szent Erzsébet életéről tanított a püspök.

Mi volt boldogságának titka? Semmiképpen sem a gondtalan élet. Hiszen számtalan tragédiát kellett átélnie. Négyévesen Wartburgba küldték, elszakították otthonától, szüleitől. Vadidegenben nőtt fel. Átélte anyja meggyilkolását, majd annak a halálát, akihez feleségül adták. Felmerült, hogy nincstelenül visszaküldik hazájába. A türingiai udvar soha nem tudta befogadni, és mikor el kellett szenvednie férje, Lajos halálát, kidobták a kastélyból – sorolta Székely János az Erzsébetet ért nehézségeket.

Erzsébet élete azonban boldog és teljes volt – szögezte le a főpásztor, majd a következőkben ennek a titkát fejtette ki.

A legfontosabb a tiszta szív, mely az egyenes úton tartotta Erzsébetet egy életen át. Látta élete igazi célját, ezért nem keserítette meg semmi. Elsősorban Isten országát és annak igazságát kereste, tudta, szeretnie kell, és nagylelkűnek kell lennie. Férje, Lajos is tiszta szívű ember volt, aki szerette a feleségét, amit Erzsébet lángoló szívvel viszonzott. Tudott és akart szeretni, nagy szívvel, pazarló szívvel élt. Kórházat és menhelyet hozott létre, személyesen látogatta a betegeket. Saját kezével segített, nem zavarta a szegénység szaga. Erzsébet imádságos ember volt, éjszaka is felkeltette magát imára. Ez volt számára az élet forrása, nap mint nap ebből merített. Erzsébet boldog volt, ezért sugárzott az élete. Soha nem szakadt el a realitástól, hanem ennek mentén találta meg a boldogságot.

Életpéldája követésére buzdított Székely János.

A jubileum a visszatekintés alkalma is. Kiss László, a körmendi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom plébánosa, az egyházmegyei Karitász lelkivezetője a harminc év emlékezetes pillanatait, a szeretetszolgálat fejlődésének állomásait mutatta be. Szavai által megelevenedtek a karitászos élet mindennapjai.

A segélyszervezet három évtizedét dolgozza fel a jubileumra kiadott, képekkel gazdagon illusztrált kötet is.

A karitászélet 30 csoporttal indult 1991-ben a Szombathelyi Egyházmegyében, mára a több mint 80 közösség 800 tagot számlál. A segélyszervezet mintegy 50 ezer rászorulót támogat, folyamatosan figyelemmel kíséri Vas és Zala megye legszegényebbjeit. Kihaló falvak megüresedő plébániáiba visz életet azáltal, hogy 2010 óta Kríziskamra néven 400 megváltozott munkaképességű embernek ad munkát és közösséget a plébániaépületekben és a kertekben telepített gyümölcsészetekben.

A Karitász 1993 óta jelen van kárpátaljai missziós feladatokban, Ausztriával partnerségben folytat segélyakciókat. Szombathelyi boltjába a magányos emberek nemcsak vásárolni járnak, hanem találkozni, beszélgetni is. 1992 óta tartanak kapcsolatot Horvátországgal, egyik kiemelkedő példája volt ennek a tavaly év végi földrengést követően nyújtott támogatás. Jelen vannak a kórházakban, a családsegítésben. Kiemelt terület számukra a pszichiátriai és szenvedélybetegek támogatása, az 1993 óta működő RÉV, az 1999 óta működő Hársfa-ház révén immár 10 helyszínen. Híres a nardai ifjúsági táboruk, ahol 26 éve a nyár szinte minden hetében fogadják napközis jelleggel a gyerekeket. Újdonságaik közé tartozik a Castellum Teaház az ölbői gyümölcsészet gyógyteáival és a szombathelyi Fairplay kávéház. De jelen vannak a cigánypasztorációban, és mindenütt észreveszik, hol kell segíteniük.

Kiss László azt fogalmazta meg, mindez nem valósulhatna meg, ha nincsenek azok a százak, „azok a világ szemében bolondok”, akik nem önmegvalósítást keresnek, hanem képesek elveszíteni életüket Krisztusért. Ők megértették a legfontosabbat, és arra áldozzák életüket, hogy Krisztushoz tartozzanak, és hozzá vezessék el az embereket. Krisztus szeretete sürgeti őket, hogy a jót tegyék. Krisztus az erőforrásuk, mert azt a szolgálatot, amit ők végeznek, hogy nyakukba veszik mások gondját-baját, nem lehet hobbiból végezni.

„Család vagyunk, tudunk együtt örülni és sírni, vitatkozni, akár egymásra megorrolni is, és tudunk ünnepelni, kirándulni, zarándokolni, egymást segíteni. Aki végiglapozza a jubileumi kiadványt, élményekkel teli harminc évbe tekinthet be.”

A jubileum köszönetnyilvánítással folytatódott. Elsőként megajándékozták a Caritas Hungarica díjazottjait. Majd az egyházmegye díjazottjai következtek. Székely János püspök és Harangozó Bertalan kormánymegbízott adta át az elismeréseket. Méltatták az önkénteseket, a munkatársakat, a Karitász tevékenységét támogató vállalkozókat. Majd a jubiláns plébániai közösségek következtek, emléklapot vehetett át minden harmincéves plébániai csoport.

Hosszú volt a köszönetmondások sora. Mindez megmutatta, mennyi ember elkötelezett munkája révén valósul meg az a gazdagság, ami a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász életét jelenti. Tuczainé Régvári Marietta könnyeivel küzdve mindenkinek tudott mondani valami igazán személyeset. Méltató szavak hanzottak el, együtt megélt történeteket idéztek föl, ahogy mindez csak egy egymást szerető, egymást jól ismerő, egymást nagyon értékelő családban lehetséges.

Végül Székely János a vezetőnek mondott köszönetet: „Püspöktársaim irigyelnek, mondogatják, nálunk van a leglelkesebb, legjobb karitászszervezet. Valóban, a Szombathelyi Egyházmegye fő műve a szeretetszolgálat, Konkoly István valóban ráérzett a Szentlélek indíttatására, amikor az azóta elhunyt Győrvári Edith-et és Tuczainé Régvári Mariettát állította a szervezet élére. Hatalmas keresztény fantázia, tetterő, lelkesedés, jó szív vezette és vezeti munkájukat. Az egész egyházmegye nevében köszönöm mindezt.” A főpásztort követően a munkatársak, az önkéntesek nevében is köszönetet mondtak vezetőjüknek. A jubileum szeretetvendégséggel fejeződött be.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír