A találkozó most is – mint a korábbi alkalmakkal – az isteni irgalmasság rózsafüzérének közös elimádkozásával kezdődött, majd Lucsok Miklós püspök tartott előadást „Ádám, hol vagy?” címmel.
A főpásztor a Szentírást és saját elmélkedéseit felidézve beszélt arról a napi gyakorlatáról, hogy 30-40 percet csendben tölt, és arra bátorította a résztvevőket, hogy próbáljanak meg ők is hasonló tapasztalatot átélni: csendben, egyedül Istennel lenni.
Ezt követően az egybegyűltek kérdéseket tehettek fel a püspöknek az elhangzottak alapján, de más, őket foglalkoztató témákban is, amire rövid, vagy éppen részleteket kifejtő válaszokat kaptak.
A munkácsi megyéspüspök igyekezett minden kérdésre válaszolni, és nem hagyott figyelmen kívül egyetlen felvetést sem.
A találkozó végén meg lehetett vásárolni a könyvet, amelyet kérésre Lucsok Miklós püspök dedikált is.
Forrás és fotó: Munkácsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria