Tujázás régen és most – A helyiérdekű és a 43-as villamos Budafokon

„És hogyan jöttetek, villanyossal? – kérdezte tőlem még a hatvanas években Ella néni, aki a nagymamámék társbérlője volt Szombathelyen. A Savaria (ma Széll Kálmán) utcán abban az időben még közlekedett „villanyos”, igaz, csak egy villamosmozdony – vagy, ahogy akkoriban nevezték, motorkocsi – járt, pótkocsi nélkül. De így is volt jelentősége, sokan szálltak fel rá, különösen, akik a pályaudvarról akartak a város belsejébe jutni. Ella néni a múlt században, az 1890-es években született, amikor az áramszolgáltatás még nem volt olyan természetes, mint később.

A szombathelyi villamost azután megszüntették, sokak bánatára, s a korábbi évtizedekben nemegyszer Budapesten is ezt tették a döntéshozók. Manapság pedig már a legtöbb helyen újra visszaállítanák a vaspályás közlekedést. A tervek megvannak, csak talán a közvetlen akarat vagy a pénz hiányzik hozzá.

A budafoki Helytörténeti Gyűjtemény épületében nemrég kiállítás nyílt Volt egyszer egy Budapest-Budafok helyiérdekű villamos vasút címmel, amely az egykori HÉV és a 43-as villamos történetét mutatja be. A tárlat azonban nemcsak a helyi lakosoknak lehet érdekes. A sokféle kiállított tárgy, makett, villamosmodell, térkép és műszaki eszköz egy mára letűnőben lévő időszak közlekedési viszonyait hozza közel a látogatóhoz. Utazni muszáj, így a téma kivétel nélkül mindenkit érdekelhet, akinek ki kell mozdulnia az otthonából. Éppen ezért a szeptember 8-ai megnyitóra zsúfolásig megtelt a kiállítóterem. Kicsik és nagyok egyaránt eljöttek, hiszen a sok villamosmodell nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek kedvence is.

Az idősebbek, mint most már jómagam is, még utaztunk a zöld villamossal, a HÉV-vel a Móricz Zsigmond körtértől a budafoki megállóig, a Városház térig; akkoriban Dózsa György, később Varga Jenő térnek hívták. Utódja, a 43-as villamos az 1980-as években még egészen Nagytétényig járt, csörömpölve haladt el az akkori lakásunk előtt, mindenféle zajtompítás nélkül. Ma már a rozsdásodó sínek maradványai sincsennek meg, pedig észszerű lenne meghosszabbítani a villamos vonalát legalább a nagytétényi kastélyig.

De ne vágjunk a dolgok elébe, inkább menjünk vissza az időben, az 1880-as évekbe! Ekkor még a lóvasút volt a közlekedési eszköz, ám az iparosodás és a városiasodás, valamint a Pest, Buda és Óbuda egyesítése utáni lakosságszám-növekedés miatt mind a személyszállítás, mind a teherforgalom tekintetében szükségessé vált az új vasútvonalak kiépítése.

Budapesten Balázs Mór kezdeményezésére ezzel egyidőben zajlott az elavult lóvasút felváltása villamosokkal, ami egyfajta versenyt teremtett a különböző cégek között. Budafok (Promontor) helyi, illetve a fővárosba irányuló tömegközlekedési igényeinek megoldására már az 1880-as években születtek tervek, és Balázs Mór 1886-ban készült Budapest gőzmozdony (gőz-tramway) hálózata című tanulmányában is szerepel egy Albertfalva–Promontor–Tétény irányában kiépítendő vasút.

De ki volt Balázs Mór? Ezt is megtudhatjuk a kiállításon. 1849. április 6-án született Kohn Ármin és Lurje Rózsa fiaként. Az ő elképzelései nyomán 1889. július 30-án indult el Budapesten az első villamos, amely az Egyetem tér és az Orczy tér között közlekedett a Stáció utcában. 1889. szeptember 10-én pedig a Podmaniczky utcai villamos is forgalomba állt, ez is az ő érdeme. Az európai kontinens első föld alatti vasútjának megépítése szintén az ő kezdeményezése volt, 1896-ra készült el a kis földalatti, a főváros első metróvonala. További terveit sajnos már nem tudta megvalósítani. Viszonylag fiatalon, 1897. augusztus 1-jén hunyt el a németországi Remagenben.

A sokféle egyeztetés, vita, a megannyi engedély beszerzése akkoriban sem ment könnyen. Az 1890-es közigazgatási bejárást követően alakult meg a Budapest-Budafoki Helyiérdekű Villamos Vasút Részvénytársaság. Az éveken át tartó pótbejárások után 1899. szeptember 19-én végre megindult az első járat. A 7,8 kilométeres vonal a Ferenc József (ma Szabadság) hídtól indult, és Budafok-Hárosig tartott.

Ahogyan a kiállításon is láthatjuk, az első helyiérdekű villamosok még nem zöld színűek voltak, mint amilyenekre én emlékszem a hatvanas évekből, hanem barnák. A modellek között megtaláljuk az 1908 után forgalomba állított, 1-es pályaszámú Béka mozdonyt is – igazán aranyosan hangzik, és mi tagadás, mókásan néz ki. Ehhez hasonló volt egykor az úgynevezett Muki, a szerelőkocsi. Gyerekkoromban jókat nevettünk ennek a szerelvénynek a láttán, ha a Fehérvári úton éppen elhaladt mellettünk.  

A vitrinekben sok modell kapott helyet, a tárlat rendezői precíz munkával állították ki ezeket a kis járműveket. A legtöbb HÉV- és villamoskocsi a Ganz-gyárban készült az elmúlt nagyjából százötven évben. Aztán, ahogyan haladunk tovább a kiállításon, a barna szerelvényeket egyszer csak felváltják a zöld színű járművek, néhány vitrinnel odébb pedig megjelennek a ma ismert sárga színű villamosok.

Olvassunk bele még egy kicsit a HÉV- és villamoshálózat budafoki történetébe! Lássuk, hogyan is alakult a közlekedés helyzete a 20. század közepétől: „1958 júliusától a HÉV-vonalakat ismét a főváros fennhatósága alá helyezték, így a budafoki vonalcsoport egy rövid időre újra egy kézbe került a többi budapesti HÉV-vonallal. 1962-ben azonban a villamoshálózat része lett, újra a Fővárosi Villamos Vasút kezelésébe került, és a 43-as, illetve a 41-es számjelzést kapta. Ekkor indult meg a vonalcsoport hanyatlása: az autópályaépítés miatt a törökbálinti vonalat Budaörsig rövidítették. Budapest Főváros Tanácsa 1968. január 1-jén megalapította a Budapesti Közlekedési Vállalatot. 1972. december 22-étől a 43-as villamos belső végállomása átkerült a Varga Jenő térre, a 41-esé a budafoki kocsiszínhez. A 41-es villamos vonalát 1977-ben a Kamaraerdőig rövidítették. 1983. november 30-án a 43-as villamoscsalád megszűnt (az akkori közlemény szerint csak szünetel). Az iparvágányok teherforgalmi kiszolgálását az 1990-es évek közepéig fenntartották. A vágányokat ezután felszedték, illetve leaszfaltozták, a felsővezeték-tartó oszlopokat elbontották. A Campona bevásárlóközpont kapcsán felmerült a vonal egy részének visszaépítése, ám ebből eddig nem lett semmi.”

A kiállításon láthatunk régi fényképes bérleteket, átszálló- és kombinált jegyeket, alumínium bérlettokot és persze rengeteg képeslapot a budafoki tömegközlekedés hőskorából, egészen az 1980-as évekig. Aki úgy érzi, nosztalgiázni van kedve, annak itt a helye, Budafokon.

Érdekes látvány egy régi műszerfal az egykori 47-es villamosból: komoly, erőteljes fékezőkar és vastag műanyag kapcsolók álltak a korabeli villamosvezető rendelkezésére. Egy remek fémcsengő is helyet kapott a kiállításon. Ezekre a tárgyakra még sokan emlékezhetnek, hiszen a háromkocsis 47-es nem is olyan rég még közlekedett.

Persze annak idején kalauzok is voltak a kocsikon. Megrántottak egy kis bőrszíjat, ami erős csengő hangot adott, jelezve a villamosvezetőnek, hogy indulhat a szerelvény. A zöld villamoson, a HÉV-en, külön kocsi volt a bérlettel utazóknak. A régi sárga villamosokon én személy szerint nagyon szerettem a belső részben, az ablakok fölött sorban elhelyezett kis méretű plakátokat. Utazás közben, ahogy az ember állt és kapaszkodott, nézegethette, olvashatta is ezeket az A/4-esnél kicsit kisebb reklámokat.

A kiállításon régi távbeszélő-készülékeket is láthatunk, ilyenek készültek a MÁV-nak is, belső használatra. Az egyik gyártó cég a Deckert & Homolka volt, amely 1892-ben kapott engedélyt arra, hogy Magyarországon osztrák vagy magyar távirdai, illetve távbeszélő- berendezéseket állítson elő és forgalmazzon. Így 1893-ban megkezdődött a Deckert és Homolka-féle fali telefonok szállítása a MÁV-nak is. A cég addig elsősorban az osztrák vasutak és az osztrák posta részére szállított.

Egy másik telefont, a CB 35 típusú távbeszélő-készüléket tartották az egyik legjobbnak és legszebbnek az elmúlt évszázad során. A Magyar Kir. Posta szabványának megfelelő CB 35 automatikus távbeszélő-készülék a telefónia fejlődésének csúcspontját képviselte. A készüléket préselt bakelithátban helyezték el, higiénikus bakelit kézibeszélővel, cserélhető dobozhallgatóval és mikrofonnal, valamint modernizált számtárcsával, beépített 1000 ohmos váltóáramú csengővel, anti-side tone kapcsolású indukciós tekerccsel, csatlakozózsinórral és konnektorral vagy falirózsával látták el. A készülékek fekete, piros, zöld, barna és fehér színben készültek. Jellemző tulajdonságaik: tökéletes formaszépség, tükörsima, fényes felületek, csekély súly és a régi típusokkal szemben kisebb méretek. A típus számtárcsás és számtárcsa nélküli, valamint földelőgombos változatban egyaránt létezett – olvashatjuk a kiállításon.  

A HÉV és a 43-as villamosok ma már nem járnak Budafokon. De azért előrelépés is van a környék közlekedésében. Hiszen ezt szolgálja a fonódó hálózatok kiépítése szerte Budapesten. A Városház térről például, ha akarunk, ma már egyetlen villamossal eljuthatunk egészen a Hűvösvölgyig, és a budai fonódó villamoshálózat kiépítése a tervek szerint továbbra is folyamatban van.

A „tujázás” eredetileg a villamoson való lógást jelentette. Régen azok, akik nem akartak vagy nem tudtak fizetni az utazásért, a villamos indulása után felugrottak a lökhárítóra, a lépcsőre, az ütközőre. De a szó villamosozást is jelent, mi erre utalunk a főcímben.

A Volt egyszer egy Budapest-Budafok helyiérdekű villamos vasút – Az egykori HÉV és 43-as villamos története című kiállítás Budafokon, a Kossuth Lajos utcában, a Helytörténeti Gyűjtemény időszaki kiállítóhelyiségeiben tekinthető meg december 7-éig.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. szeptember 29-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.