Tulassay Tivadar orvosprofesszor székfoglaló előadást tartott a Szent István Tudományos Akadémián

Az alábbiakban Tulassay Tivadar Orvostudomány és hit című székfoglaló előadásának rövid összefoglalóját adjuk közre.

Az előadás visszanézhető az akadémia YouTube-csatornáján.

A tudomány az igazságra vonatkozó megismerő tevékenység, illetve a megismertek rendszere. Célja kezdettől fogva ugyanaz: az igazság elfogulatlan kutatása, leírása és továbbadása. De mi az igazság? Az igazság a lét minden létezőjének transzcendentális tulajdonsága.

Minden igazság abszolút oka és normája Isten. 

A teremtett dolgok igazsága a legfőbb Igazságtól létesített igazság. A legfőbb Igazság a gondolkodás igazságának is létesítője; a gondolkodás igazsága tehát csak létesített, de nem létesítő.

Vagyis nem létezik Istentől független igazság.

Mi tehát a tudomány? Az igazság keresése. Alapja a kíváncsiság. A kutatás a játékos ember, a homo ludens kíváncsisága. A tudomány fejlődése evolúciós folyamat: a hipotézisek, a teóriák szüntelenül megütköznek a valósággal; sok kiselejteződik, helyette újabbak jönnek. A tudomány fejlődése ezért egyfajta állandó javítás eredménye, hiszen tükör által csak homályosan látunk. Nincs biztos tudás: a tudományos állításokat átmenetileg igaznak fogadjuk el, egészen addig, amíg nincs rájuk cáfolat. Az igazság keresése azonban nem könnyű dolog. A természettudományos igazságok megismerése kitágítja a lehetőségeinket, kényelmesebbé teheti életünket, megoldást kínál sok kérdésre. De a természettudományos igazságok megismerése nem tesz szabaddá, mert az anyag nem szabad.

S vajon jobbá teszi-e életünket? Általában igen, de a rosszra hajló szabad akarat az ellenkezőjét is elérheti. A „képes vagyok rá, tehát megtehetem” mentalitás félreteszi az erkölcsöt. Ha az ember csakis képességeinek határát ismeri el határként, és tagadja az erkölcsi alapokon álló, „helyes-e megtenni” határát, akkor ez azt is jelenti, hogy kihunyt bennünk az, ami minket emberré tesz.

Vagyis a kutatás igényli az erkölcsi alapon állást.

S mivel napjainkban az abszolút értékekkel rendelkező világ és a relativizálódott emberi értékvilág összeütközése erkölcsi hanyatlásban is megnyilvánul, ez továbbtorzítja a megismerés amúgy is korlátozott lehetőségét. A kutatás a posztmodern korban általában kíméletlen versennyé is vált, ahol a pénzszerzés dominál, a forrásokhoz való hozzáférés motivál és a kapcsolati tőke irányít.

De hát akkor érdemes-e, kell-e, szükséges-e tudományos kutatást folytatni?

A kutatásra Isten hív minket. Isten mindenestül jónak teremtette a világot, de hogy a teremtés jó, az nem jelenti azt, hogy teljesen készen van. Hiszen a Teremtő nem „kulcsrakész” állapotban adta át az embernek a világot, hanem növekedő, fejlődő valóságként, melyben Ádámnak Isten helyetteseként kellett volna folytatnia a teremtés művét.

Nincs is nagyobb megtiszteltetés, mint hogy Isten annyira komolyan veszi az embert, hogy hagyja őt is dolgozni a teremtett világ képének formálásán. Az ember a teremtésben folyamatosan társa Istennek. A világ megismerését, a kutatást is csak ezzel a felismeréssel szabad és lehet művelni:

Isten társai vagyunk a teremtésben, ez adja meg a tudományos kutatás ethoszát.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír