Udvardy György: Nem a pompa emelése miatt van szükség állandó diakónusokra

– Érsek atya az elmúlt évben két jelöltet szentelt fel, idén várhatóan négy személyt szentel állandó diakónusnak a Pécsi Egyházmegye, egy főt a Veszprémi Főegyházmegye szolgálatára. Miért tartja fontosnak az ő szolgálatukat?

– A püspök egyik kiemelkedő feladta az, hogy a Szentlélek által adott karizmákat összefogja. Ez az Egyház ősi tapasztalatára épül. Magam is így tekintek az állandó diakonátus intézményére, szolgálatára. Időről időre változott, hogy mekkora hangsúlyt kaptak a diakónusok, a világegyházban ma sem egységes a gyakorlat velük kapcsolatban.

Nekem az a feladatom, hogy azokat a hivatásokat, melyekkel a Szentlélek meg akarja ajándékozni az egyházmegyét, felismerjem és támogassam.

Az egyházi dokumentumok azt is meghatározzák, hogy a püspök alakítsa ki az állandó diakonátus felvételének és képzésének a rendjét. Hogyan tekintsünk az állandó diakonátusra? – kérdezik sokan az európai, de a magyar Egyházban is. Pedig

nem az a kérdés, hogy mi a mi véleményünk, hanem az, hogy a kapott ajándékot hogyan tudjuk felkarolni, miként lehet az állandó diakónust az Egyház egészébe integrálni.

– Ferenc pápa videoüzenetében azt mondja, hogy az állandó diakónusok nem másodrangú papok. De kik ők valójában?

– Az ő szolgálatukat legtöbbször pasztorális szempontból vagy valamilyen hiány betöltésének oldaláról közelítjük meg. Hiányzik a pap, kell valaki, aki helyettesíti.

Pedig nem a funkció oldaláról kell rájuk tekintenünk. De nem is a pompa emelése miatt van szükség az állandó diakónusokra,

még akkor sem, ha a hívek nagy része elsősorban a liturgiában találkozik velük. Az sem jó, ha a jutalmazás szempontjai szerint közelítünk szolgálatuk felé: rendes hívő ember, tehát megérdemli. Van, aki a hatékonyság felől közelít: sokkal ügyesebb, mint a pap, akkor szenteljük fel. Ez nem helyes szemléletmód. Ez egy hivatás, amit fel kell ismernünk. Valóban nem másodrangú pap, főleg nem konkurense a papnak.

– A Didascalia Apostolorum szerint a diakónus a püspök szeme, füle és keze a közösségben. Ma viszont inkább a plébániához kötődnek. Melyik a helyes hozzáállás?

– Nemrég olvastam egy művet az ősegyház eucharisztikus életéről, melyben a szerző a fent említett szempontot emelte ki: a diakónus a püspök hivatalának segítője. Ma az ortodox püspök nagyszámú kíséretéhez hozzátartoznak azok a diakónusok, akik segítik az ügyek intézését. Nálunk inkább a plébániákon találkozunk állandó diakónusokkal.

Magam arra törekszem, hogy ha van olyan feladat, amit diakónusra lehet bízni, például a katolikus iskolák felügyelete, hitoktatás, karitász vezetése vagy a családok segítése, akkor abban igénybe veszem az ő szolgálatukat.

A Pécsi Egyházmegyében egy diakónus vitte a katolikus iskolák ügyét, de diakónus vezeti a bátai Szent Vér-kegyhelyet is. Azt is el tudnám képzelni, hogy egy-egy hivatalt is diakónus viseljen.

– A kiválasztásnál az is szempont, hogy mi lesz majd a feladata?

– Igen, nemcsak a plébániai szolgálatot tartom szem előtt, hanem azt is, hogy az egyházmegyében milyen egyéb szolgálatot tudna ellátni. Most még keresem, hogy melyik diakónusra milyen feladat jusson.

Lényeges, hogy el szeretném kerülni, hogy a diakónusok munkája, annak tartalma és minősége a plébánoshoz fűződő egyéni kapcsolat függvénye legyen.

– Milyen feszültségforrást tapasztal a diakónusok megítélésében?

– A „pappótlék, de jól csinálja” felfogás a legelterjedtebb. Az is igaz, hogy e mögött ott a hívek elfogadása, öröme, hogy valaki törődik velük. Az, hogy a diakónus valójában kicsoda, persze nem jelenik meg. Azokon a területeken, ahol erősebb a protestáns jelenlét, ezért gyakrabban találkoznak világi igehirdetőkkel, úgy értelmezik az állandó diakónusokat, mint egy protestáns lelkipásztort vagy mint a katolikus lelkipásztori kisegítőt, az igeliturgia végzőjét. Ez sem jó, hiszen ez a megközelítés nem veszi figyelembe az Egyház felfogását. Az is észrevehető, hogy mivel egy-egy közösséghez kötődnek, más közösségek nem is tudnak róla. A papság viszont elfogadta az ő jelenlétüket.

– Milyen többletet ad a szolgálatukhoz az, hogy családban élnek?

– Ezt a felvételnél magam is meg szoktam tőlük kérdezni. Az világos, hogy nem pusztán a családi élet ismerete vagy tapasztalata jelent erőforrást, hanem a családnak mint Isten által rendelt közösségnek a dinamikája. A katekézissel kapcsolatos dokumentumok írják, hogy a család a katekézis természetes helye, ahol az Isten jelenlétét a szülők és a gyerekek egymáshoz való viszonyukban teszik megtapasztalhatóvá, és ahol az istenismeretben való növekedést is egyfajta kölcsönösségben élik meg. Ezt a nagyon személyes, dinamikus növekedést látom nagy ajándéknak.

– Hogyan képzik az állandó diakónusokat?

– Az ő felkészítésük több lépésben történik. Olyannal még nem találkoztam, hogy valakinek ne lett volna már valamilyen előképzettsége.

Általában teológiát tanultak, és már valamilyen szolgáló hivatást folytatnak. Az a szándékuk, hogy ugyanezt a szolgálatot a szentség erejében vigyék tovább.

Erre épül rá a jól kialakított képzési rend, mely azokat a területeket erősíti, mely a későbbiek során a családi és a szolgálati területen is segítséget jelenthet a számukra.

– Miért fontos ez a négy féléves képzés?

– Azért, mert sok olyan elméleti kérdés van, elsősorban a diakónus Egyházban betöltött szerepével kapcsolatban, amit tisztázni kell. Ezen kívül gyakorlati útmutatást is kapniuk kell, például a liturgiával összefüggésben vagy a homiletika területén. Egyre fontosabbnak gondolom a közszereplési feladatokra való felkészítést. Meg kell tanulniuk előadást tartani, tudniuk kell, hogy egy ünnepen hogyan kell megszólalni.

A képzés nélkülözhetetlen része az is, hogy megerősítsük az állandó diakónusok imaéletét. Ha valaki egy ilyen szolgálatba belép, abban a pillanatban az ő istenkapcsolata is egyházi dimenziójúvá terebélyesedik. Megjelenik ebben az Egyház hivatalához való elköteleződés is. Nem véletlen, hogy a papság szolgálatához kötődő imát officiumnak nevezik, hiszen ez hivatalt és kötelezettséget is jelent. Ez egy olyan kötelezettség – például a zsolozsma imádkozása –, melyet Isten népéért vállalok magamra.

– Az egyházi dokumentumok szerint a diakónusnak a szolgáló Krisztust kell megtestesíteniük mind a liturgiában, mind azon kívül. Ferenc pápa videoüzenetében a szegények melletti aktív szolgálatra hívja őket. Miért hangsúlyos ez?

– Az Apostolok cselekedeteiben olvassuk, hogy ez a feladat az apostolok önértelmezéséhez is hozzátartozott. Nem lehet szembeállítani az igehirdetést és a szeretetszolgálatot. Az egyik átjárja a másikat.

Az, hogy a diakónusok a szolgáló szeretet területén is jelen vannak, hitelesíti az igehirdetést, mint ahogyan fordítva is így van.

Az isteni Igéről szóló 2008-as püspöki szinóduson egy afrikai püspök mondta: higgyük el, hogy az evangélium nem érthető teljesen, sőt még csak jó kérdést sem tudnunk feltenni az evangéliummal kapcsolatban, ha nem akarjuk megvalósítani. Az evangélium ugyanis a szolgáló szeretet gyakorlása közben tárja fel magát. A diakónus ilyen tapasztalata nem a sajátja, hanem az Egyház egészének tapasztalata. Erre támaszkodva tud majd ő is jó kérdést feltenni egy szentírási szakasszal kapcsolatban.

– Egy állandó diakónus klerikusként a világban él. Miért fontos, hogy Krisztus jelévé váljon a világ számára?

– Sok olyan példabeszédet mondott Jézus, amit igaznak tartunk, de nem tudjuk, hogy hogyan fog megtörténni. Amikor azt mondja, hogy Isten országa erőszakot vagy üldözést szenved, azt igaznak gondoljuk, de nem tudjuk, hogyan valósul meg. Bennem valósul meg. Amikor én küzdök a jóért és az igazságért. Ugyanez érvényes Jézus azon kijelentéseire is, hogy ti vagytok a világ világossága, ti vagytok a kovász. De elvonatkoztatva igaz ez arra is, ahogyan kultúrát teremtünk. Az sem születik meg csak úgy: én vagyok az, aki megteremtem, én vagyok az, aki megpróbálom feltárni egy társadalmi kérdésben a helyes választ. Ebben látom a jelszerűséget, akkor is, ha Isten országának a harcosabb, és akkor is, ha a békét hozó, megújító karaktere emelkedik ki. Ugyanez igaz, amikor azt mondjuk, „áraszd ránk Lelkedet, Istenünk, és megújítod a föld színét”. Ezt várjuk mindannyian, de hogyan fog megtörténni? Most, tavasszal könnyű ezt meglátni, de valójában bennünk kell ennek megvalósulnia.

A mi cselekvésünknek nem szabad csak reagálásnak lennie. A diakónus esetében sem, neki is előre kell tekintenie.

– Ferenc pápa azt kéri, hogy május hónapban imádkozzunk a diakónusokért. Miért imádkozzunk értük?

– A Szentatyának kezdettől fogva fontos volt a szolgáló szeretet megjelenítése. Ugyanígy a diakonátust is szorgalmazta. Az Egyház tapasztalata más Latin-Amerikában vagy mondjuk Németországban.

Az a teljesség, ami megjelenik a papi rendben, megkívánja, hogy a diakónusi szolgálat is erővel legyen jelen. Ebben segít bennünket az állandó diakónusokért végzett imádság.

Fotó: Merényi Zita

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. május 24-i számában jelent meg.