Úgy léphetünk pályára, ha hiszünk a győzelemben – Eb-s beszélgetés a „Szólj be a papnak!”-esten

A magyar válogatott Eb-szereplése apropóján hirdetett beszélgetést a „Szólj be a papnak!” kocsmamisszió. A Gundel Takács Gábor moderátor vezette beszélgetés során Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, Fejes Csaba római katolikus pap, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet prefektusa, Hamberger Ádám vezérszurkoló és Telek András válogatott labdarúgó vallottak hitükről, a focihoz fűződő kapcsolatukról.

Mind a négyen szeretik a focit, mindannyian a Ferencváros táborába tartoznak, ma is dobog bennük a Fradi-szív. Játékosként és szurkolóként mindig ott vannak a magyar és a nemzetközi labdarúgás nagy – dicső és szomorú – pillanataiban. Hisznek a győzelemben, mert azt vallják, mindig úgy kell kimenni a pályára, hogy győzni fogunk, és ezért meg is kell tenni mindent, kinek játékosként, kinek szurkolóként.

Fabiny Tamás felelevenítette a kamaszkori lázas szurkolásokat, amikor jártak a Fradi-meccsre, futottak a rendőrök elől, és amikor úgy érezte, meg kell vallania szolidaritását a csapatával, kirakta az iskolára az édesanyja varrta Fradi-zászlót, amelyet az igazgató büntetésül tűzbe dobatott, de a pernyét Fabiny Tamás megőrizte – úgy érezte, kiállásával és a megaláztatás vállalásával tett valamit a csapatért.

Mit jelent a hit, mi a hit, és mi a vakhit; hinni Istenben, a csapatban, a győzelemben – boncolgatták a kérdést a beszélgetőtársak. Mindannyian megvallották hitüket. Mindannyian hívő környezetben nőttek fel, Csaba, András és Ádám katolikus családban. András szerint a hit sokat tud segíteni abban, hogy a focista, ha kikerül a rivaldafényből, ne kallódjon el, hogy megtalálja akkor is élete értelmét. Csaba atyában egy válogatott játékost veszített el a magyar foci – jegyezte meg Gundel Takács Gábor –, mert az esztergomi szeminárium prefektusa 15 évesen még arra vágyott, hogy nagy focista legyen, és edzői szerint ehhez megvolt benne a tehetség, akarat és szenvedély. „Isten szeretetéért elhagytam azt az utat, amire vágytam. Isten felé fordultam, és abban hittem, hogy jó papja leszek.” A vezérszurkoló a vakhit kapcsán megszólítva érezte magát. Önmagát jó értelemben vett fanatikusnak tekinti, aki azért, amiben hisz, mindent képes megtenni. Ez nem azonos a rossz értelemben vett vakhittel, ami a kétely nélküli hitet jelenti. Ugyanakkor beismerte, hogy a szurkolók át tudnak esni a ló másik oldalára.

Hihetünk a győzelemben – ez a kérdés ma minden focirajongót foglalkoztat. Mielőtt nemmel válaszolnánk, András arra emlékeztetett, annak idején Franciaországban sem hihettük, hogy olyan eredményeket tudunk elérni. „Látok erőt a válogatottban; fontos, hogy biztatást kapjanak a szurkolóktól. Valóban nem vagyunk esélyesek; a realitás az, hogy nem jutunk tovább. De ha úgy gondoljuk, hogy kikapunk, minek ülnénk le a tévé elé?” Csaba atya is ezen a véleményen volt: „Feljön bennem a régi focista. Aki nem hisz a győzelemben, be se kapcsolja a tévét! Nekem stabil a hit, ez menni fog. Szerintem segítenek a fogadalmak. Én azt mondtam, ha kijutunk az Eb-re, bajszot növesztek. A maszk alatt ez könnyű volt, de amióta lekerült a maszk, humor tárgya vagyok.” Ádám szerint ha a realitás talaján állunk is, úgy nem lehet kimenni a pályára, hogy „verjetek meg, de ne nagyon”. Úgy lépünk a gyepre, hogy meg kell nyerni a meccset, és ezért mindent megteszünk. Mi, szurkolók hiszünk a győzelemben, és ebben kell erősítenünk a csapatot. Én sokszor beszélgettek Istennel meccs közben.

Be lehet, be szabad imádkozni egy gólt? Ezzel kapcsolatban Fabiny Tamás elmesélte: együtt nézte egy kisebb csapat az Izlanddal játszott meccset, és ő bizony 0–1-nél elmondott magában egy fohászt. Aztán eszébe jutott, püspöktársa pedig Izlandért könyöröghet. Így most Isten válasszon? A püspök szerint az a fontos, hogy legyünk sportszerűek, az emberi méltóság tiszteletével és felszabadult lélekkel nézzük a meccset. De azért… „Istenem – motyogom magamban –, mi az neked, tedd meg már, ha ez a gyerek annyira kéri. Állj be öt percre. Vagy kettőre. Akárha láthatatlanul is. Segítsd ezt a szegény csetlő-botló csapatot. S ha már itt jársz köztünk és volt öt perced a focira, miután leveszed a szerelésed, lezuhanyozol és újra utcai ruhába öltözöl, ne hagyj itt rögtön bennünket. Mert nemcsak a csapat csetlik-botlik. Állj egy kicsit a hátunk mögé, tedd a vállunkra a kezed” – idézett Fabiny Tamás Lázár Ervin Foci című írásából.

A beszélgetőpartnerek több kérdést kaptak az egyházi közösség, gyülekezet, a pap és a szurkolótábor, vezérszurkoló közös pontjairól. Ádám szerint a szurkolói közösség is olvasztótégely, ahol a csapat szeretete köti össze a tagokat. „Mást gondolunk a világról, csak a Fradi a közös. Egyetlen, de erős közös pont.” A B középben nem ritkán hétezer ember van. Őket vezetni kell. Szükséges, hogy elfogadják az adott vezető szavát. Például amikor 6–0-ra kikaptunk, el kellett érni, hogy az emberek ne a pályán kössenek ki. A szurkolói élethez hozzátartozik az is, hogy sok eseményt szerveznek közösségépítés céljából.

Ő mint vezérszurkoló rá kell hogy érezzen, hogyan tudja felpörgetni a lelátón a hangulatot, és ezáltal a csapatot. „El kell találni, mit vesznek át az emberek, hogy együtt dobbanjon a Fradi-szív. De el kell dönteni azt is, meddig buzdítunk, és hol van helye a kritikának. Ha látjuk, hogy mindent megtesznek, elfogadható a vereség is.”

Csaba atya szerint nagyon fontos közös elem a testvériesség, az összetartozás, mely nyitott mindenki felé, és segít ennek az érzésnek a megtapasztalásában. Ezért szokta vinni a ministránsokat meccsre, hogy megéljék, milyen, amikor egy céllal vannak testvérien együtt, mert ez nagymértékben segítheti a közösségi érzés kialakulását. Lelkipásztorként számára nagyon fontos a közösség összetartásának kialakítása. Jelenlegi feladata a papnevelésben az, hogy harminc vezetettből vezetőt formáljon, hogy harminc különböző világot tudjon egy irányba vinni, megtalálva a differenciált segítés útjait. Legnehezebbnek az idő problémáját tartja, hogy abból mindenkire személyesen kellő mennyiség jusson.

Fabiny Tamás szerint is sok hasonlóság van a kétfajta vezetésben. Lelkipásztorként ő leginkább a felelősséget hangsúlyozza, azt érzi feladatának, hogy őrizze a kiegyensúlyozó egységet, melyben a gyülekezet tagjai a különbözőségek ellenére elfogadják egymást.

András a játékos oldaláról beszélt a kapcsolatról. A jó és rossz megnyilvánulásokat is látja. Azt is, amikor a szurkolótábor akkor is eljött velük a meccsre, amikor garantált volt számukra a vereség, és azt is, amikor az úton bezárják a benzinkutakat, félve a huliganizmus megnyilvánulásaitól.

A beszélgetés sokfelé kalandozott. Szóba került a labdarúgás elüzletiesedése, a hazaival szemben az idegenlégiós játékosok helyzetbe hozása, a szurkolótáborok identitásában a felekezeti, társadalmi hovatartozás; felmerült a szabálytalanságok megítélése, a csibészség elfogadhatósága is.

A foci szeretete hosszan a Kobuci kertben tartotta a hallgatóságot.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír