Úgy segítsétek egymást, ahogy én segítettelek benneteket! – Szabadegyetemi előadás a Sapientián

A rendszerint beszélgetős formában megtartott szabadegyetemi előadáson ezúttal betegség miatt nem tudott jelen lenni Kézdy Anikó pszichológus a Sapientia oktatója, a mostani témakifejtés egyik szakmai előkészítője.

Papp Miklós görögkatolikus pap és Somogyiné Petik Krisztina pszichológus ezúttal a segítés és a segítség elfogadásának motivációit, akadályait és morálteológiai szempontjait vizsgálták.

A segítség a szeretethez tartozik – szögezte le Papp Miklós. A hívő ember megtapasztalja, hogy Isten sokféle módon segíti őt, például a családi életében, a betegségében, ezért hívő életének része kell legyen mások segítése is.

A szeretet pedig nem más, mint a legnagyobb jót akarni a másik embernek, azt, hogy eljusson Istenhez, igaz ember legyen, üdvözüljön. Ezért valójában az imádságban, Istennel megbeszélve jutunk el arra a felismerésre, hogy a másiknak mi a legjobb (az értékek hierarchiájára való tekintettel). A segítés az Úr nélkül nem hatékony.

Mivel komplex lények vagyunk, a legfontosabb, hogy kialakítsuk az egyensúlyt az „önmagunkkal való foglalkozás, a másokon való segíteni akarás és az Isten felé fordulás” hármas irányultságában.

Valóban, önmagunkat is kell szeretnünk – tette hozzá Somogyiné Petik Krisztina. Az önsegítés (adott esetben öngyógyítás) alapja, hogy hiszünk a teremtés jóságában, nem fordulunk minduntalan segítségért másokhoz (önbizalomhiány, tanult tehetetlenség miatt), hanem bízunk a teremtésben.

Erre az öngondoskodásra a testünk és a lelkünk is képes – mondta Papp Miklós Aquinói Szent Tamás tanítására hivatkozva.

„Nem az a jó hívő, aki mindent Istentől vár. Az istengyermekség: „ártatlan belső tekintet Istenre”, amelyet meg kell őriznünk. Nem gyámoltalanságot, passzivitást jelent, hanem szövetséget az Úrral.

Elérhetünk azonban egy olyan határra, amikor már érdemes, sőt szükséges segítőhöz fordulnunk – folytatta a gondolatmenetet Somogyiné Petik Krisztina.

Bizonyos helyzetek megoldása túlmutat a kompetenciánkon, ugyanakkor az is előfordulhat, hogy ugyan sokat dolgozunk a jó eredmény eléréséért (például párkapcsolati krízisben), de nem jutunk előre (elkélne egy párterapeuta), vagy éppen beleragadunk egy egyre rosszabbodó állapotba (alkoholizmus) és ezen egyedül már nem tudunk változtatni.

Segítséghez folyamodhatunk akkor is, ha ugyan el tudnánk végezni az elkerülhetetlen feladatot, de más látná ennek a kárát (például a gyermek, amikor kisgyermekes anyukák még az ebédet is el akarják készíteni, meg minden mást is meg akarnak tenni).

Hívő ember számára talán egyértelműbb, hogy adott esetben lehet, sőt kell kérnünk segítséget, az imában ugyanis minduntalan megtapasztaljuk: Isten előtt koldusok vagyunk, s ez a tudat felkészít az emberektől való segítségkérésre – mondta Papp Miklós. Az imádság alapja az alázat: nem vagyunk mindenben kompetensek.

Isten úgy osztogatta a talentumokat, hogy belássuk, egymásra utaltak vagyunk. Ennek ellenére több lelki akadálya van a segítségkérésnek: például az a belső alapállás, hogy „nem lehetek gyenge” (megszégyenüléstől való félelem); vagy a megbélyegzettségtől való félelem (pszichológushoz fordulni ciki); a „mindent egyedül kell megoldanom” attitűd (kisgyermekkori élményből ered: „csak magamra számíthatok”); az önkép védelme, a palástolt gyengeség (idős embereknél egyenesen a lelki nagyság jele lehet a rászorultság kimondása).

Isten előtt az imában megtanuljuk, hogy nem vagyunk hibátlanok, sőt, ügyes-bajos dolgainkban inkább olykor szánalomra méltónak látszunk, de személyünkben (Isten ikonjaként) mindig értékesek maradunk.

Fontos megjegyeznünk, hogy megeshet, nem találjuk meg egyhamar a jó segítőt, keressünk bátran tovább, ne adjuk fel! – tette hozzá Somogyiné Petik Krisztina  pszichológus. A jó segítő ugyanis jótékony tükör, a témában tapasztalt, ügyünket higgadtan, megértően kezeli.

A Sapientián megtartott előadás második részében a segítőkről volt szó. Papp Miklós arról beszélt, hogy a segítés helyzete „történés”: aki ad a másiknak, maga is alakul, lelkileg gazdagodhat.

Az embertársunk nem tárgy, „amit csupán meg kell javítani”. Van akarata, sajátos lénye, sőt bűnre hajló természete.  Különös megtapasztalni, hogy a nyomorral, vagy éppen saját nyomorúságunkkal találkozva más módon leszünk fogékonyak Istenre, mint voltunk a jóllét idején. „Ennek egyik jele, hogy az evangéliumot, a zsoltárokat olvasva más szavakra, mondatokra leszünk figyelmesek, mint korábban.” – mutatott rá a morálteológus.

Somogyiné Petik Krisztina azt is szóbahozta, hogy nem tudunk minden esetben jól segíteni. Torz indíték lehet a ki nem mondott hatalomszerzés (erőfölény), vagy a hála várása (adóssá tétel), a puszta szeretetvágy, vagy a kisebbrendűségi érzés kompenzálása, a rendezetlen saját élet (mások életének rendbetételén igyekezve).

Vannak segítők, akik csak a segítés útján tudnak más emberekkel valódi kapcsolatba kerülni. A Helfer-szindróma olyan emberek sajátja, akik a pszichés egyensúlyuk megtartása érdekében segítenek, az ő tevékenységük hamar kiégéshez vezet.

Nehéz tiszta szívvel segíteni – tette hozzá Papp Miklós –, de ha éppen felfedezzük magunkban a háttérjátszmáinkat, sebzetten akár, árnyékainkat felismerve mégis segítsünk a másikon továbbra is!

Arról is szó esett az előadáson, hogy természetesen nem tudunk minden emberen segíteni, be kell osztani „intelligensen” az erőinket az ordo caritatis szellemében, meg is lehet tagadni a segítséget. „Lássuk meg, ki a leginkább rászorult, s azt is, „hol vagyok pótolhatatlan, kompetens, s abban a helyzetben azután ne habozzak!”

A beszélgetős előadás hátralévő részében Papp Miklós bővebben szólt arról, hogy Istent utánoznunk kell abban, ahogy ő segít. A Teremtő felnőttként bánik velünk, nem tárgyként: szövetségesnek tekint minket. Közénk jön, a mi sötétségünkbe, gondjaink világába születik bele és – jó segítőként – nem föntről oktat ki. 

Krisztus csodákat tesz, ugyanakkor a gesztusai egyszerűek, mégis sokatmondóak, a hatásuk átütő (ez az evangéliumokból is kitűnik). „A nemrég nálunk járt Ferenc pápa hatásának titka is minden bizonnyal az egyszerű gesztusaiban rejlik ” – mondta a morálteológus.

Jézus erős mondatokkal gyógyít, felemel, így szól hozzánk és gyógyító tevékenységébe aktívan bevonva a mi személyünket is segít értelmezni az életünket (főként akkor, amikor menekülnénk a kudarcaink, a szenvedéseink elől), valahogy úgy, ahogy az emmauszi tanítványoknak értelmezte az Írásokat. „Krisztus leszáll a mélypontjainkba és azokéba is, akiknek éppen segítek, de akiknek az életét nem én vagyok hivatott megoldani.

Talán éppen ott, a torokszorító sötétségben kíván valamit mondani a számunkra, a számomra, hogy a pokolból feltámasszon.” – fejtette ki előadása végén Papp Miklós, majd Jézus szavait idézte, egyúttal parafrazeálva is az evangéliumi mondatot: úgy segítsétek egymást, ahogy én segítettelek benneteket!

Szerző: Körössy László

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír