A tiszaburai iskolát és óvodát 2016-ban vette át – a magyar kormány felkérésére és a településen élők támogatásával – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskolaalapítványa, 326 hátrányos helyzetű tanulóval.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen a helyi pedagógusokkal, intézményvezetőkkel szorosan együttműködve már szűk fél év alatt szembetűnő eredményeket ért el az MMSZ iskolaalapítványa: sokat javult a tanulási környezet, így a tantermek és főleg a kiszolgáló helyiségek állapota; emellett a gyerekek tanuláshoz való viszonya is, valamint jelentősen megnőtt az iskolába járási kedv.
Ezzel párhuzamosan a pedagógusok is hozzákezdtek a szakmai módszertani megújuláshoz, amely a tiszaburai gyerekek iskolai eredményességének javulásához szükséges, bár még rengeteg feladat van hátra az optimális helyzet eléréséig.
Ma már 459 gyerek jár a tiszaburai iskolába, így szükségessé vált az intézmény bővítésére. A korábban tsz-székházként működő épületet 2018-ban vásárolta meg a Máltai Szeretetszolgálat. Három új tantermet alakítottak ki a régi iskolaépülettől néhány utcányira, a Bán Sámuel utcában.
A tiszaburai általános iskola infrastrukturális fejlesztését szolgáló, június végén lezáruló projekttel befejeződik az intézmény bővítése és teljes körű felújítása. A beruházás nyomán kívül-belül megújult az épület; az iskola összesen kilenc új tanteremmel, valamint a hozzájuk tartozó kiszolgáló funkciókkal – tanári szobával, vizesblokkokkal – bővült.
Megújult és beépült a tetőtér is, ahol – az MMSZ iskolaalapítványának céges adományokból megvalósuló digitális projektjének keretében – új alkotópedagógiai műhelyt is létrehoztak, ahol a gyerekek, komplex pedagógiai program keretében, 21. századi technológiával készítenek tárgyakat.
Új bútorokat is kaptak; új táblákat és projektorokat is felszereltek az iskolában.
A tervek szerint az udvar is megújul, itt a mozgásfejlesztésre és testnevelésre alkalmas szabadtéri tornaeszközöket és játékokat telepítenek.
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria