Új év, új, áldott élet – Közösségi emberré formál a szociális testvérek tízrészes kurzusa

Megszentelt élet – 2025. január 8., szerda | 14:44

Járjunk együtt az Élet iskolájába, tanuljunk áldott életet élni Szent Benedektől! – így szól a Szociális Testvérek Társaságának felhívása. Január 14-én kezdődik a bencés lelkiségre és a Regulára épülő tízrészes kurzus, amely Istenről és emberről, az életről, a mindennapjainkról szól. Lothringer Éva szociális testvér mutatja be ezt a teljes életre segítő, közösségi emberré formáló programot.

„Mi lehetne számunkra édesebb, szeretett testvéreim, az Úrnak minket hívó szavánál? Íme, így mutatja meg jóságosan az Úr az élet útját” – olvasható Szent Benedek Regulájának prológusában. Erre a 6. századi tanításgyűjteményre épül Az Élet iskolája kurzus, amely a Szociális Testvérek Társasága és a Salkaházi Sára Alapítvány szervezésében valósul meg.

Miért a Regula a kiindulópont, mennyiben érinti a mai embert egy több mint ezeréves tanítás? A kérdésre válaszolva Lothringer Éva hangsúlyozza: „Nem 6. századi férfi szerzeteseket akarunk képezni.” Ugyanakkor arra is rámutat, hogy Szent Benedek szerzeteseknek írt Regulája kiváló iránytű ma is, a nem szerzetesi életben is. Elmélyíti és megalapozza a hitéletet, s Isten jelenlétében szemléli az emberi élet egészét.

Sok mindent tanulhatunk Benedektől. Például konflikuskezelést, közösségépítést, gazdálkodást, a vezetés művészetét, a különbözőségek bölcs kezelését vagy akár a mindennapi élet kultúráját.

A Regula emellett útmutatást ad az istenkapcsolatról, az imaéletről, és az ember egész életét érintő kérdésekkel is foglalkozik. A Szent Benedek művére épülő kurzuson egyszerű, de nagyon emberi dolgokról lesz szó: Hogyan veszekedjünk, és hogyan béküljünk ki? Hogyan dolgozzunk, aludjunk, hogy táplálkozzunk, miként viseljük gondját a betegeknek, mit kezdjünk a generációs konfliktusokkal?  Mit tegyünk, hogy ne égjünk ki, hogyan tűrjük a sokféleséget, és mit tegyünk, ha krízis van egy közösségben? „Mindez jól lefordítható egy családi, baráti közösségre” – mondja Éva testvér, és hozzáteszi: „Az Élet iskolájának célja az Isten képére teremtett ember formálása.”

2025. január 14-étől május 20-áig tart majd a kurzus. A találkozás alkalmaira kéthetente keddenként, összesen tíz alkalommal kerül sor egy budapesti, belvárosi helyszínen, este 6 és fél 9 között.  „Testes program, de úgy tapasztalom, az emberek szeretik a kihívásokat” – mondja Lothringer Éva, a program ötletgazdája.

A tíz estéből álló képzés formáját tekintve szemináriumszerű. A Regulát hét tematikus egységben dolgozza fel előadás, amely kitekint korunkra, reflektál a mindennapjainkra, azzal a kérdésfeltevéssel, hogy mennyiben tápláló számunkra a benedeki életeszmény, hogyan hat az életünkre. „Szembe akarunk nézni az élet valóságával. A monostor Benedek szerint nem a mennyország, talán annak előszobája. Ír például a monostoron belüli hatalmi versengésről vagy akár a botrányokról is. Hogyan előzhető meg mindez? És ha már bekövetkezett, miként gyógyítható? Hogyan teremt egyensúlyt és békét a benedeki látásmód, s hogyan fordíthatjuk le mindezt életünk valóságára?” Ezekkel a kérdésekkel szeretnének majd foglalkozni, mondja a szociális testvér.

A Regulának nemcsak spiritualitása van, hanem antropológiája, szociológiája is.” Ezért Az Élet iskolája a következő témákat járja körül: benedeki alapok, istenkép, imaélet és liturgikus élet, munka, közösség, a mindennapok kultúrája, étkezés, öltözködés, rend, alvás, vezetés és kormányzás. A résztvevők egy-egy témához kapcsolódóan Regula-idézeteket kapnak a következő két hétre, otthoni munkára. Minden összejövetel a tapasztalatok és a kérdések megosztásával kezdődik.

Az Élet iskolája életkortól függetlenül várja mindazokat, akik vállalják, hogy elköteleződnek a program mellett, a teljes időtartam alatt részt vesznek benne, és „készek a bencés lelkiség segítségével megújulni”.

Lothringer Éva testvér szerint a benedeki út igen tágas, erősek és gyengék is járják. A kurzusra beiratkozni a következő e-mail-címen lehet: benedictusmost@gmail.com. Jelentkezési határidő: 2025. január 8.

És hogy miért éppen a szociális testvérek tartják? „A Szociális Testvérek Társaságának szerzetesi lelkisége a benedeki hagyományra épül. Hordozzuk azt az életünkben, és felelősségünk, hogy átadjuk, megismertessük a mai emberrel” – hangsúlyozza Éva testvér. Arról is beszél, hogy Európa fővédőszentje mit jelent a legjobb értelemben vett európaiságunk szempontjából. Szent Benedek követői a Római Birodalom bukása utáni zavaros és vészterhes időkben szétszóródtak, és a tőle örökölt lelkiség révén segítették megszületni a későbbi Európát. A Regula, mivel az Istenért élt és a színe előtt zajló élet egészét szabályozta, valóban alkalmas volt arra, hogy a keresztény élet, a letelepedő, a virágzó, a város- és közösségépítő, kultúraterjesztő élet iskolája legyen. A Szentlélek életadó forrás mindazok számára, akik Isten akarata szerint keresik a teljesebb, közösségibb emberi életet. Ezt a jófajta, értékteli kultúrára és civilizációra épült és mélyen a kereszténység alapjain álló európaiságot keressük mi is – hangsúlyozza Éva testvér.

Az Élet iskoláját első ízben 2015-ben szervezte meg a Szociális Testvérek Társasága. Rögtön nagy érdeklődés kísérte a programot, hatvanan vettek részt rajta. A kurzust azóta többször is meghirdették, legutóbb 2023-ban, amikor ZOOM-os formában tartották meg, így vidékről és külföldről is bekapcsolódhattak az érdeklődők. „Sok jó visszajelzést kapunk. Szent Benedek Regulája nyománvalódi életépítés kezdődött; segíti a kereszténység mindennapi megélését.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. január 5-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria