Új főlelkésszel és régi lelkesedéssel tervezik a jövőt az olaszországi magyar lelkészségek

Külhoni – 2024. november 30., szombat | 15:00

November 22. és 24. között tartották a római Szent István Házban az olaszországi magyar katolikus közösségek animátorainak találkozóját.

A háromnapos összejövetelen a 17 olaszországi magyar közösségből jelen voltak Milánó, Bologna, Velence, Pádua, Bari és Róma közösségeinek koordinátorai, akik már a korábbi években is találkoztak egymással, így immár ismerősként és barátként is köszönthették egymást.

A találkozót Törő András, a Pápai Magyar Intézet új rektora hívta egybe és vezette, aki 2024. augusztus elsejétől az Olaszországi Magyar Katolikus Missziós Központ új főlelkésze, miután elődjének, Németh Norbertnek lejárt a hatéves mandátuma.

A találkozó november 22-én, péntek délután Törő András bemutatkozásával kezdődött. András atya 1988-ban Debrecenben született és 2013 júniusában szentelték pappá Nyíregyházán. Tanulmányait Vácott és Egerben kezdte, majd 2010 és 2015 közt a római Német-Magyar Kollégiumban folytatta, végül pedig 2020-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szerzett teológiai doktorátust. Debrecenben püspöki titkár, majd püspöki irodaigazgató és római kinevezéséig egyetemi lelkész és szakkollégiumi igazgató volt.

Szent Cecília római szűz és vértanú, a nap szentjének emlékére mutatott be az új főlelkész szentmisét a zarándokház kápolnájában, majd este a résztvevők röviden bemutatták közösségeiket.

23-án, szombaton délelőtt Szentmártoni Mihály SJ, a római Pápai Gergely Egyetem nyugalmazott pasztorálpszichológia professzora tartott előadást És az Egyház megy tovább címmel. Nagy összegző képben tárta fel a torz egyházképek hiányosságait, majd a közeli püspöki szinódus tapasztalatai jegyében mutatta meg a Szentlélekre figyelő és egymást meghallgató Egyház mai modelljét. 

Szombat délben a Pápai Magyar Intézet látta vendégül a találkozó résztvevőit, délután pedig Lantos Krisztina, a római Collegium Hungaricum igazgatónője mutatta be – Terdik Sebestyénnek, a Szent István Ház igazgatójának a segítségével – az akadémiának otthont adó híres Falconieri palotát, benne André Kertész világhírű magyar fotóművész még éppen nyitva tartó, nagysikerű kiállításával.

Este a Szent István Ház az immár hagyományos adventi koszorúkötésre várta a római magyarokat és a találkozó résztvevőit. Ez a családi program mutatta meg az olaszországi magyar közösségek igazi arcát, ahol családok jönnek össze, ez esetben sok-sok gyermekkel is, mely a jövő legnagyobb reményét jelenti a szórványközösségek számára.

24-én asárnap délelőttre maradt a tervezés, amit Bujtás Zsuzsanna, a magyar főlelkész munkatársa vezetett, először felelevenítve a tavalyi olaszországi magyar cserkészek nagysikerű találkozóját a Szent István Házban, majd ötletek, javaslatok hangzottak el. Minden olaszországi magyar közösség álma egy állandó magyar pap szolgálata, aki évről évre rendszeresen látogatja őket, ezáltal is lehetőséget teremtve egymás megismerésére, a közösség összetartó erejének a gyarapítására, ami mindig a bővülés, új magyar ismerősök meghívásának a lehetőségét hordozza.

Az olaszországi magyar katolikus közösségek animátorainak találkozóját vasárnap délelőtt a római Santo Stefano Rotondo körtemplomban tartott szentmise zárta le, melyet Törő András mutatott be Krisztus Király ünnepén, a római magyar közösség tagjai jelenlétében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News magyar Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria