Új megvilágításban a Római Kúria 11. századi joggyűjteménye

A Deusdedit bíboros nevét viselő kánonjogi kollekcióról Linda Fowler-Magerl (†2017) készítette 2005-ben az utolsó átfogó összefoglalást. Precíz munkájához a téma legszakavatottabb kutatóinak eredményeit használta fel (vö. Uta-Renate Blumenthal [Washington, DC], Peter Landau [München], Robert Somerville [New York]). Ezzel meghaladta a Victor Wolf von Glanvell (†1905) által 1905-ben megjelentetett kritikai kiadáshoz fűzött terjedelmes bevezető tanulmányban foglaltakat, különös tekintettel a fennmaradt kéziratállomány rendszerezése tekintetében. E kutatások alapján pontos meghatározásra került a gyűjtemény lezárásának ideje (1087); sőt, mivel Deusdedit olyan anyagot használt fel, amely csak a pápai levéltárakban állhatott rendelkezésre, így a keletkezési hely sem lehet kétséges: Róma.

A kutatók az elmúlt másfél évszázadban – a szöveget nyomtatott formában először Pio Martinucci adta ki 1869-ben – a kánongyűjtemény két fontos tulajdonságát vizsgálták: a Római Kúriában használt jellegét és a korábbi, valamint a későbbi joggyűjteményekkel való kapcsolatát. Egyúttal mindenki rögzítette, hogy ez a sajátos, szűk körben használt összeállítás, amelynek több mint húsz töredéke maradt fenn (elsődlegesen Itáliában és Franciaországban), négy tematikus könyvből áll: a római egyház kiváltságai, a római klérus, az Egyház ügyei és az Egyház szabadsága. Ezeket a témákat a korai 11. századtól minden jelentősebb gyűjteményben megtalálhatjuk. Ez magyarázhatja azt, hogy az egyes könyvek belső szerkezetének, a különböző kánonok sorrendjének és tartalmának elemzésére nem fordított figyelmet az eddigi kutatás. Hangsúlyoznunk kell – von Glanvell megállapításával szemben –, hogy a Deusdedit-kollekciónak mindössze egyetlen teljes kézirata maradt fenn, amelyet a Vatikáni Könyvtárban őriznek (BAV Vat. lat. 3833).

Szuromi Szabolcs Anzelm vizsgálata kellőképpen alátámasztotta, hogy minden valószínűség szerint az első, egyháztani (vö. ekkleziológia) alapon összeállított szisztematikus joggyűjteménnyel állunk szemben. A szisztematikus kollekciók sajátossága, hogy tematikus – és nem kronologikus – rendben tárgyalják az összegyűjtött fegyelmi anyagot. Azonban ez általában az Egyház hierarchikus felépítése, a klerikusok különböző fokozatai, jogai és kötelességei, a szentségek és szentelmények kiszolgáltatása (különösen a bűnbocsánat szentsége), a házasságjog, az eljárásjog és a büntetőjog tematikus felépítését követi. Ebben az esetben azonban Szent Ciprián (†258) egyháztani írásai (levelei és az Egyház egységéről írt műve: De ecclesiae unitate) alkotják a gyűjtemény szerkezetének gerincét.

Természetesen más kánonjogi kollekciókban is előfordulnak – különösen a 11-12. században – egyre növekvő számban egyházatyáktól származó idézetek. Azonban az eddigiekben nem ismertünk olyan kánoni gyűjteményt, amely egy konkrét patrisztikus szerző egyháztani állításai köré rendezte volna az egyes könyvek fegyelmi anyagát, tematikusan kötődve a kiválasztott – például az Egyház egységéről szóló – állításához.

Szuromi professzor vizsgálati módszerének köszönhetően bebizonyosodott, hogy Deusdedit bíboros műve összeállításához egy, a szisztematikus gyűjtemények körében jelenleg egyedülállónak nevezhető módszert választott: Szent Ciprián Egyházról kifejtett, hangsúlyosan teológiai gondolatait mint alapot. Ezzel a munka nem pusztán az úgynevezett gregoriánus reform Rómához kötődő kánonjogi gyűjteményeként tartható számon, hanem az eddig ismert első ekkleziológiai jellegű, érett középkori egyházfegyelmi kollekció.

Forrás és fotó: Csornai Premontrei Apátság

Magyar Kurír