Ebben a Pandzsáb (Punjab) állam szívében fekvő kis faluban a ferences misszionáriusok már az 1800-as évek végén szerettek volna egy Szűzanyának szentelt helyet építeni. Azóta Mariamabad (jelentése: Mária városa) Pakisztán egyik leglátogatottabb Mária-kegyhelye, zarándokhely, amelyet keresztény és muszlim hívők is látogatnak, akik szeretnék Szűz Máriára bízni magukat, és kegyelmeket kérni tőle.
Mariamabadban, ahol katolikus családok éltek, belga kapucinus misszionáriusok korábban már építettek egy lourdes-i barlangot és egy templomot, amely ma nemzeti kegyhely: szeptember 8-án, Mária születésének ünnepén nagy zarándoklat színtere, a háromnapos rendezvény több százezer embert vonz az ország minden részéből.
Az alapkőletételen jelen voltak Mariamabad lakói, papok és hívek, Tariq George, a kegyhely rektora és a polgári hatóságok képviselői. Az újonnan épülő, nagy méretű, a zarándokok áradatát befogadni képes építményben az emberek „megállhatnak, imádkozhatnak, kegyelmeket kérhetnek, és ez segít elmélyíteni hitüket és a Szűzanya iránti áhítatukat – mondta a rektor. – Inspiráló hely, a remény világítótornya lesz mindazok számára, akik ellátogatnak ide; esztétikailag szép és lelkileg tápláló hely”.
Az áldások bőségét bizonyítja az is, hogy a közelmúltban két új katolikus kápolnát szenteltek fel, illetve otthont építettek a katekéták számára a paszrúri Szent Rókus-plébánián”
– jegyzi meg a The Catholic Lahore Focus, az érsekség hírlevele. A helyiek hálával és örömmel fogadták, hogy a hit és a közösség új szent helyei létesültek.
Az egyik kápolnát Szent Vincének szentelték, Kotli Haji Pura faluban található; a másik a Szent Ágoston-templom Chovinda faluban. Shaw érsek a szentmiséken hangsúlyozta a hit és a lelki élet ápolásának fontosságát nemcsak a templomi liturgiában, hanem a hétköznapi élet minden pillanatában.
Forrás és fotó: Fides
Magyar Kurír
(tzs)
Kapcsolódó fotógaléria