Az előző nemzetközi elöljáró, az osztrák Gudrun Bohle nővér új küldetése Magyarországra szól.
Gudrun nővér (az alábbi képen jobbról a harmadik) hat év nemzetközi tanácsosság után 12 éven át vezette a rendet. Így összesen tizennyolc év párizsi szolgálat után tér vissza a közép-európai tartományba, amely négy ország – Ausztria, Németország, Magyarország és Románia – nővéreit egyesíti, és amelynek korábban tartományfőnöknője is volt. Fiatal nővérként pedig részt vett a rend első magyarországi közösségének alapításában, és Budapesten szerzett teológiai doktorátust.
A generális káptalan, amely a párizsi anyaházban közel négy héten át tartott, augusztus 1–24-ig, két rekollekciós nappal kezdődött.
Ezt követően a 19 ország képviselői, valamint a nemzetközi vezetőség – az ajtó metafóráját használva – összefoglalták azokat a helyi lehetőségeket, gazdagságokat, „nyitott ajtókat”, amelyeket a helyi közösségi, apostoli, egyházi és társadalmi életben tapasztalnak – a nyitott ajtókat, valamint a kihívásokat, nehézségeket – „a bezáruló vagy még kinyitásra váró ajtókat”.
Ezek után a küldöttek a szinodális módszert használva tanácskoztak azokról a témákról, amelyek a tartományi káptalanok munkája alapján különös jelentőséggel bírnak jelenleg a rend életében, mint például a szerzetesi élet alapjai napjainkban, a karizma időszerű megfogalmazása, a közösségi élet, a küldetés a mai világban, a képzés nemzetközi kontextusban, a nemzetközi szolidaritás és vezetés.
A káptalan egyben a testvéri összetartozás ünnepe is volt.
Forrás és fotó: Bereczki Silvia tartományfőnöknő, Segítő Nővérek Kongregációja
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



