Ghiczy László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója elmondta: a második karitászbálon a Fa-Max Kft. ügyvezetője, Horváth Lajos és Horváth Csilla 400 ezer forint értékű ablakvásárlási utalványt ajánlott fel tombolán, amit az ajándék nyertese azonnal továbbajánlott karitatív célokra.
„Meghirdettük a csoportjainkban a lehetőséget, és itt, Kislődön találtunk egy olyan családot, ahol különösképp elkél a segítségünk. Két fiútestvér gondoskodott súlyosan fogyatékos nővérükről. A testvérek közül az egyik húsvét előtt elhunyt, így János egyedül maradt lánytestvérével. Felmértük a házukat, és kiderült, hogy a 400 ezer forintos felajánlás sajnos nem elegendő, így ezt további 150 ezer forinttal egészítette ki a főegyházmegye” – mondta el Ghiczy László.
Az ablakokat egy helyi szakember építi be.
Kissné Lovasi Mária, a kislődi karitászcsoport vezetője felidézte a család történetét. A Fazekas családban három gyermek született; a lány sajnos súlyos fogyatékkal élő. Mielőtt a szülők elhunytak, arra kérték a két fiútestvért, hogy ne adják bentlakásos otthonba nővérüket, gondoskodjanak róla ők. Egyikük, János fel is hagyott a munkával, hogy az egésznapos felügyeletet igénylő testvérét ápolja. A másik fivér tartotta el a családot, aki sajnos húsvét előtt elhunyt, így János egyedül, segítség nélkül maradt a testvérével.
A helyi karitászcsoport máskor is segített már Fazekaséknak, ám a házuk mostanra olyan állapotba került, hogy elodázhatatlanná vált az ablakcsere.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria