Újabb nagyvárosokban lesz látható a hajléktalan Jézus szobra

Hazai – 2017. május 18., csütörtök | 11:18

Három újabb helyszínen mutatja be az együttérzés szobrát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A Hajléktalan Jézus című alkotás május 18-án Miskolcon, 22-én Vácott, 26–28. között pedig Pécsett lesz látható.

A köztéri alkotás kettős üzenetet hordoz: egyrészt, lássuk meg Krisztus arcát a kirekesztett emberekben, másrészt, hogy együttérzéssel forduljunk az elesettek felé. A szobor fő üzenete nagyon közel áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat meggyőződéséhez, mely szerint a hajléktalan embernek elsősorban a másik emberre van szüksége. Az elesett emberek méltóságát a szociális ellátórendszer önmagában nem tudja visszaadni, arra csak a társadalom képes.

Az együttérzés szobra április 11-én érkezett Magyarországra. Budapesten Erdő Péter bíboros áldotta meg a józsefvárosi Horváth Mihály téren, majd látható volt Kecskeméten és Veszprémben is.

A hajléktalan Jézus szobra május 18-án 15 órakor érkezik Miskolcra, a minorita templomhoz, ahol a keresztény egyházak képviselői, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei, valamint a szervezet intézményeiben gondozott hajléktalan emberek fogadják majd. Május 22-én a váci székesegyház előtt állítják ki; május 26. és 28. között pedig Pécsett lesz látható az együttérzés szobra.

A karitatív szervezet a szobor országjáró körútja kapcsán ismert egyházi személyeket, művészeket és közszereplőket kért fel, hogy videoüzenetben fogalmazzák meg, mit jelent számukra az együttérzés. Beer Miklós váci megyéspüspök, akinek meghívására Vácott is látható lesz a hajléktalan Jézus szobra, a rövidfilmben úgy fogalmazott: „Az együttérzés tesz bennünket igazán emberré. Jézus Krisztustól mi ezt tanuljuk, amikor azt halljuk tőle: »amit egynek tettetek, nekem tettétek«. Azonosulni akar minden emberrel, és erre hív, hogy mi is testvérnek érezzük mindazokat, akikkel találkozunk, mert csak így lehetünk emberek.”

A részletes programleírások és a videoüzenetek megtalálhatók a www.maltai.hu/hajlektalanjezus oldalon.

A mű a kanadai hiperrealista szobrász, Timothy P. Schmalz alkotása. 2013 novemberében a Szent Péter téren tartott egyik általános kihallgatáson a művész lehetőséget kapott, hogy bemutassa Ferenc pápának a Hajléktalan Jézus szobrának kis méretű másolatát. Az alkotás bronzból készült első példányát a torontói Regis College épületénél, a kanadai jezsuiták teológiai fakultásánál állították fel. Másolatai azóta eljutottak a világ különböző részeire: Ausztráliába, Kubába, Indiába, Írországba, Spanyolországba és az Egyesült Államok több városába. A Vatikánban a Szent Egyed-udvarban, az Apostoli Alamizsnahivatal bejáratánál látható.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat; Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria