Az 1978-ban pappá szentelt Horváth Zoltán 2004-től szolgálja az egyházat és az embereket Újpesten: három évig a Nap utcai templom plébánosaként, majd jelenlegi munkahelyén. Az építkező egyházi személyek közé tartozik. Építi a lelkeket, a közösségeket, de szó szerint is építi, szépíti a rábízott templomokat. Ezt tette a Nap utcai templomban is, és most is a katolikus főtemplomban. Mindezt a hívek ösztönzésével, bizalmuk elnyerésével, az önzetlen segítésre való biztatással és példamutatással.
A hívekkel, a közösségekkel való kapcsolatáról így ír a Díszpolgárok Könyvében: "Vannak hivatások, amit lehet egyedül űzni, mint egy képzőművész, festő, vagy író. A plébánosság nem ilyen: ehhez a hivatáshoz kell a befogadó és a társ közösség, aki velem egy ütemben halad".
Magyar Kurír