Újraválasztották a Gödöllői Premontrei Apátság elöljáróját

Megszentelt élet – 2025. február 6., csütörtök | 19:45

A Gödöllői Premontrei Apátság konventje február 6-án Jos Wouters generális apát és Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki prépost jelenlétében tíz évre elöljárónak újraválasztotta Balogh Péter Piusz apátot.

Balogh Péter Piusz OPraem Budapesten született 1971. augusztus 28-án. 1998. augusztus 28-án tett örökfogadalmat, majd 2000. március 25-én szentelték pappá.

Miután 2018-ban a Gödöllői Premontrei Perjelséget apátsági rangra emelték, Balogh Péter Piusz lett az első gödöllői apát. Benedikálására 2018. október 30-án került sor.

„Az apát különleges módon atyja szerzetestársainak. Lelki értelemben és a közösség szervezése tekintetében is hasonlít a szülőre, aki gondját viseli a családjának. Ennek kegyelmét kérik a Jóistentől az apátbenedikálás szertartásában elhangzó könyörgések, imádságok” – fogalmazott a tisztséggel kapcsolatban egy korábbi interjúnkban.

Apáti jelmondata: Vulneraverat caritas Christi cor ejus.

„Ez a mondat Szent Ágoston püspök, szellemi alapítónk, regulaadónk életrajzából származik, az ő zsolozsmaimádságában is benne van. A jelentése: Krisztus szeretete megsebezte az ő szívét. Szent Ágoston rengeteg nehézséget leküzdve lett kereszténnyé. Amikor azonban megkeresztelkedett, és meghajtotta fejét az Úr Jézus előtt, az szívbéli odafordulás volt a teremtő és megváltó Istenhez. Onnantól kezdve soha nem ingott meg a hite, pedig nagyon is sok gonddal kellett szembenéznie. Szent Ágoston nemcsak azért áll közel hozzám, mert ő a mi szellemi alapító atyánk, és nem is csupán azért, mert éppen az ő ünnepnapján születtem, hanem mert

a magaménak vallom a tanítását, a szellemiségét, a lelkiségét. Krisztus megsebezte Ágoston szívét, és arra indította, hogy egész életében az ő népének szolgálatában álljon.

Megpróbálok a nyomdokaiban járni, mivel úgy érzem, nagyon sok közöttünk a kapcsolódási pont.”

Balogh Péter Piusz gödöllői apáttal készített további interjúinkat ITT és ITT olvashatják.

Forrás: Gödöllői Premontrei Apátság

Fotó: Merényi Zita (archív)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria