Ukrán görögkatolikus parókiát alapítottak Budapesten

Mivel Kocsis Fülöp érsek-metropolita XIV. Leó pápa beiktatási szentmiséjén vett részt a Vatikánban, Seszták István főhelynök helyettesítette a metropolitát az ünnepi Szent Liturgián, amelyet Budapesten, a belvárosi Szent Mihály-templomban tartottak.

Ahogy a főhelynök beszédében kifejezte, a görögkatolikus vezetés nagyon örül annak, hogy ez a kis parókia a Hajdúdorogi Főegyházmegye egy kis szeglete lesz: „A különbözőségek ellenére leginkább összetartozunk a hitben, a hagyományban, Istenben, az Egyházban.”

Seszták István felolvasta Kocsis Fülöp érsek-metropolita levelét, melyből többek között kiderültek a parókiaalapítás távlati céljai, az ukrán testvérekkel való összetartozás elemei és az, ami legjobban összeköt minket: a Krisztus feltámadásából fakadó örömhír együtt megélése és hirdetése.

A keleti egyházak jubileumi zarándoklatán Rómában minden keleti katolikus egyház képviseltette magát – írta levelében a főpásztor. – A magyar zarándokok mellett nagy számban érkeztek Ukrajnából is, és természetesen jelen volt Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi nagyérsek is. „Éppen a Szent Péter-bazilika sekrestyéjében készülődtünk a Jusszef Abszi (Youssef Absi, I. József – a szerk.) melkita pátriárka által vezetett Isteni Szent Liturgiára, amikor Őboldogságának beszámolhattam erről a mai napról, hogy Budapesten megalapítjuk az első ukrán személyi parókiát. Nagy örömét és háláját fejezte ki, amelyet ezúton is közvetítek a magyar és ukrán görögkatolikus atyák és testvérek felé” – fogalmazott a hajdúdorogi érsek.

A napi evangélium kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus előbb inni kér, majd inni kínál. „Megszólít, hogy megszólíthatóvá legyen. Szétfeszíti az emberi korlátokat, hogy beengedhesse az embert isteni rendjébe. Beszélgetni kezd a szamáriai asszonnyal – ami az akkori emberi előírások szerint tilos lett volna –, hogy elkezdje azt az isteni távlatot, amely lerombol minden fölösleges korlátot.

Isten számára nem a szabályok fontosak, főként nem a gátak, korlátok, akadályok, hanem a személy, akit meghív erre az isteni távlatra.

Mi, emberek sokszor mégis korlátok között élünk. Ez természetes is, hiszen földi mivoltunkban ezekre a korlátokra szükségünk is van. Akadályt jelenthet például az emberi kapcsolatokban a nyelvek különbözősége. Bármennyire szeretjük egymást, magyar és ukrán görögkatolikusok, mégsem tudunk igazán beszélgetni, mert nem ismerjük egymás szavait. Korlát lehet a különböző kultúra is, hiszen bár mindkét oldalon megvan bennünk a nyitottság a másik elfogadására, mégsem ugyanazok az érzelmek hoznak tűzbe bennünket, nem mindig ugyanazokért a dolgokért lelkesedünk. Nehézséget jelenthet a kapcsolatainkban az eltérő történelem, amelyet népeink átéltek. Lássuk be, ezek miatt is sok olyan dolog van, amit nem egyformán látunk, ami különbözővé tesz bennünket. Ám ha nem vennénk figyelembe ezeket a különbözőségeket, a nyelv, a kultúra, a történelem és még egyéb elválasztó tényezőket, akkor nem tudnánk azokon felülemelkedni sem, akkor végképp befagyna a kapcsolatteremtési lehetőség. Igen, különbözőek vagyunk sok mindenben, ezzel számolnunk kell.

A továbbiakra nézve

az építkezés egyik legfontosabb eleme, hogy megvizsgáljuk, miben vagyunk egyek. A legszembetűnőbb ebből a csodálatos liturgiánk.

Ez olyan közös kincsünk, amelyért mindnyájan tudunk lelkesedni. Éppen az említett, Szent Péter-bazilikában celebrált ünnepélyes Szent Liturgián hangzott el Claudio Gugerotti bíboros úrnak, a Keleti Egyházak Dikasztériuma prefektusának buzdításában, hogy mennyire összeköt bennünket a közös rítus, amely különbözőségeiben is nagyon mély, az emberi értelem számára kifürkészhetetlenül mély rétegekből forrásozik. A rítus az a közös nyelvünk, amelyet mindkét oldalon értünk, amely sajátunk, amelyben egyek vagyunk. S ez mennyivel fontosabb, mint a nyelvi különbözőség,

hiszen ezen a nyelven nem egymáshoz szólunk, hanem közösen szólunk Istenhez, aki pedig mindnyájunk felé egyforma szeretettel fordul.”

Kocsis Fülöp érsek gondolatmenetét a parókia megalakulása körülményeinek ismertetésével folytatta: rengeteg Magyarországra érkező ukrán családot az otthonukban zajló szörnyűséges háború késztetett szülőföldje elhagyására. Damján atya (Damjan Gáborij ukrán görögkatolikus pap – a szerk.) és az őt követő Volodimir Misziv atya munkálkodása nyomán az egyházi vezetés elérkezettnek látta az időt, hogy a főegyházmegye saját, úgynevezett személyi parókiát alapítson a Budapesten élő ukrán görögkatolikusok számára.

A metropolita szükségesnek látta, hogy a parókia megalapításával létrejöjjön a parókiagondnokság is. Molnár Pál, Garapko Viktor és Palichak Ivan vállalta ezt a nemes feladatot. A személyi parókia létrehozásában sokat köszönhet a közösség Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószólónak is.

„Igyekszünk minden segítséget megadni ukrán testvéreinknek, hogy elvesztett otthonuk pótlásaként itt is otthon érezhessék magukat” – hangsúlyozta Kocsis Fülöp. Hozzátette: a magyar görögkatolikusok számára is megerősítésül szolgál, hogy az ideköltözött ukrán görögkatolikusok jó része milyen buzgón éli meg a hitét, isten- és egyházszeretetét. „Mi, magyarok is tanulhatunk ebből, és nem titkolt szándékunk ezzel a parókiaalapítással, hogy azok az ideköltözött görögkatolikusok is újra megtalálják a hitüket, egyházukat, akiket esetleg egyéb tényezők távolabbra sodortak Istentől. Minderre kértük Isten áldását, és mondtuk együtt: »Krisztusz voszkresz!«, azaz: »Krisztus feltámadt!«”

Szöveg: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír