A konferenciát, amelyen a magyar Katolikus Tábori Püspökséget a katonai ordinárius általános helynöke, Alácsi Ervin János alezredes és pasztorális helynöke, Markovics Milán Mór őrnagy képviselte, a festői fekvésű Alsótátrafüreden (Dolný Smokovec), a Magas-Tátra lábainál rendezték meg.
A magyar, szlovák, lengyel és cseh tábori lelkészek mellett most először – az érintett nemzetek beleegyezésével – megfigyelői státuszban részt vett egy ukrán tábori lelkész is, aki beszámolt az évek óta szervezés alatt álló ukrán szolgálat fejleményeiről, valamint értékes tapasztalatokat, hasznos ismereteket gyűjtött a V4-es országok szolgálatainak történelme, szervezeti felépülése és több évtizedes misszós gyakorlata alapján.
A találkozót ökumenikus szellemben rendezték meg, jelen voltak katolikus, ortodox és lutheránus lelkészek is.
A szolgálatok részletes bemutatkozása után volt idő fontos kérdések megválaszolására, termékeny eszmecserére, de kisebb kirándulásokra is. A lelkészek busszal ellátogattak Liptószentmiklósra, a Szlovák Fegyveres Erők Milan Rastislav Štefánik Tábornok Akadémiájára, ahol a helyi református lelkészasszony tartott rövid igeszolgálatot, majd az ótátrafüredi siklóvasúttal fölmentek a Lomnici-csúcs lábához, közel 1300 méter tengerszint feletti magasságba, hogy gyönyörködjenek a magasztos látványban és egy gyalogtúra keretében megtekintsék a közeli vízesést.
A lelkészek végül azzal búcsúztak el egymástól, hogy nemsokára újra találkoznak Csehországban, jövőre ugyanis a csehek lesznek a V4-es találkozó házigazdái.
Szöveg: Alácsi Ervin János alezredes
Forrás és fotó: HM Katolikus Tábori Püspökség
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria