Ünnepi szentmisét mutattak be gróf Esterházy János boldoggá avatásáért Alsóbodokon

A szentmise előtt Puss Sándor jezsuita szerzetes felolvasta Marek Jędraszewski krakkói érsek levelét, melyben a főpásztor kiemelte, hogy akárcsak a házát sziklára építő ember, úgy Esterházy János is az élő sziklára építette életét. Hiába öntött el mindent a nácizmus és a kommunizmus áradata, a házat nem döntötte el az ár. Esterházy János egy olyan ember volt, aki az egyre növekvő konfliktusok idején békére és megbékélésre szólított fel. Képes volt észrevenni a gyengébbeket. Egyértelműen az igazság oldalán állt. Különleges, sőt hősies módon kiállt a katyńi mészárlásról szóló igazság mellett. Jézus Krisztus radikális választásáért és az Ő képmására formált életéért a legmagasabb árat fizette. A következő szavakkal imádkozott Istenhez:

„Te meghaltál értem az irántam való szeretetből, én is el akarom fogadni a halált az irántad való szeretetért. Adj nekem ehhez kellő kegyelmet!”

Az ő szívét Isten szeretete töltötte meg, amelynek köszönhetően nem engedte át magát az üldözői iránti gyűlöletnek, hanem megáldotta őket, és megbocsátott nekik – nem egyszer, hanem hetvenszer hétszer, tehát mindig. Ne tűnjön el a magyar és a lengyel nemzet nagy vértanújának, az ő életének az emléke! Ne vesszenek el azok az értékek, amelyekért ő életét adta. Bízom benne, hogy Isten szolgáját, Esterházy Jánost hamarosan az oltár dicsőségébe emelik – zárta levelét a krakkói érsek.

A szentmisét Esterházy János és a vele együtt szenvedett magyar és szlovák vértanú papok boldoggá avatásáért, továbbá a közép-európai népek megbékéléséért ajánlották fel.

A prédikáció során Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek levélben elküldött gondolatai hangzottak el, melyeket Balga Zoltán olvasott fel. A veszprémi érsek a járvány és a szeptember elsején életbe léptetett határzár miatt nem tudott személyesen részt venni az ünnepi szentmisén.

Esterházy Jánossal kapcsolatban két erényt tartok kiemelkedőnek – írta levelében Márfi Gyula –, az egyik az igazságosság, a másik pedig a szeretet. És ezekhez járult hősünknél a hősies bátorság, illetve a kereszt vállalása.

Ami az igazságosságot illeti, Esterházy János igazságérzete kiemelkedő volt. Ez késztette őt arra, hogy 1939–1944 között a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként rendszeresen szót emeljen a többség által is elfogadott jogtalanságok és igazságtalanságok ellen. De nemcsak az üldözött szlovákiai magyarok mellett emelt szót, hanem a Magyarországhoz került szlovákok jogait is védelmezte Horthy Miklós magyar kormányzónál. Igazságérzete segítette abban is, hogy 1942. május 15-én szembeforduljon a teljes szlovák parlamenttel, és nemet mondjon a zsidók deportálásáról szóló törvénytervezetre.

Mindezekhez hősies bátorság is kellett.

Diktatórikus rendszerekkel szembeszállni: ehhez egyszerű vagányság nem elég, valamiféle különcködő hajlam még kevésbé. Ehhez hatalmas lelkierő, krisztusi elszántság is szükséges.

Az igazság kimondásának igénye akkor is megmutatkozott Esterházynál, amikor nyíltan kimondta, hogy Katyńban, 1943-ban a Szovjet Állambiztonsági Szervezet (NKVD) rendőrei öltek meg kb. 4500 lengyel katonatisztet. Többek között emiatt kellett 1945-től négy éven át szovjet haláltáborokban szenvednie. Szlovákiai halálra ítélését, illetve szlovák börtönökben – haláláig tartó – szenvedéseit pedig annak „köszönhette”, hogy kritika tárgyává tette hazájának kisebbségellenes politikáját.

Esterházy János természetesen szerette feleségét, gyermekeit és egész családját annak ellenére, hogy közéleti elfoglaltságai, később pedig deportálása, illetve bebörtönzése miatt viszonylag kevés időt tudott hozzátartozóival eltölteni. Leveleiből és fogolytársainak vallomásaiból azonban jól tudjuk, hogy kegyetlen szenvedéseinek türelmes elviseléséhez elsősorban az adott neki erőt, hogy keresztjeit felajánlhatta családjáért és hozzátartozóiért.

Felebaráti szeretete valóban kiterjedt minden emberre. Amíg tehette, segítette a szegény sorsú családokat megkülönböztetés nélkül. Az igazságtalanságok elleni – már említett – felszólalásai mögött is a szenvedő és jogfosztott emberek iránti szeretet található. Ez ösztönözte többek között arra is, hogy részt vegyen a Magyarországra menekült lengyelek befogadásának szervezésében (és ezzel segítse Varga Béla veszprémi egyházmegyés pap hatalmas lengyelmentő munkáját).

Szeretetének kibontakozásában – bármilyen furcsa is, de ki kell mondanunk – a Gulágon és a börtönben eltöltött évek vitték a krisztusi csúcsra. Itt jutott el odáig, hogy válogatás nélkül mindenkit tudjon vigasztalni, segíteni, és mindenkiért – még ellenségeiért és fogva tartóiért is – tudjon imádkozni.

Istennel és az Úr Jézussal való kapcsolata is itt jutott el olyan mélységekbe, amely már a legnagyobb misztikusok istenkapcsolatát idézi. Jellemző, hogy a gulág őrei bátyuskának szólították, és nem akarták elhinni róla, hogy nem pap…

Meg kell még említenem a szülőföld iránti szeretetét – írja Márfi Gyula. – Ez egyszerre jelentette a tájat, szülőföldjének természeti szépségeit és lakóit, akikre Szent Ferenc-i és Szent Antal-i lelkülettel tudott nézni: valamiféle rajongó szeretettel. Ez a szeretet képesítette arra, hogy legyőzze azokat a csábító kísértéseket, amelyek 1938-ban, 1945-ben, illetve 1949-ben hazája elhagyására késztették. Sem a karriervágy, sem a veszélyhelyzetből való menekülés természetes vágya nem tudta rávenni arra, hogy hűtlen legyen ahhoz a földhöz, amely őt felnevelte.

Fotó: Felvidek.ma

Magyar Kurír
(ve)