Uram, hova, kihez menjünk?

Szép ünnepnapjaink, Nagyboldogasszony és Szent István királyunk méltó megünneplése után ezen a vasárnapon térjünk vissza még egyszer Jézus eucharisztikus beszédére, illetve e krisztusi tanítás összegzésére itt és most.

Több héten át táplálkozhattunk az Oltáriszentség titkát részletesen leíró Szent János evangéliumából (Jn 6). A csodálatos kenyérszaporítást követően mi is átkeltünk a túlsó partra, majd eljutottunk a kafarnaumi zsinagógába. Onnét tanított minket Jézus, egészen a múlt vasárnapig. Most pedig, üzenetét meghallgatva, vonjuk le a számunkra fontos következtetéseket Péter apostollal együtt!

Először is vissza kell mennünk Fülöp Cezáreájának vidékére, ahol Péter Mesterét Krisztusnak, az élő Isten Fiának vallotta meg. Mi is csak ezzel a hitvallással a szívünkben tudjuk megtalálni az Oltáriszentségben velünk maradt Urunkat, Jézust, az égből szállott szent Kenyeret.

Másodszor be kell látnunk azt is, mennyire gyarlók vagyunk e mindennapi hitvallásban, s bizony, mi magunk is mily földi, emberi módon gondolkodunk, nem pedig az Isten terve szerint. Ilyenkor, mint Péter a bárkájában a csodálatos halfogás után, csak ennyit tudunk mondani az Úr előtt leborulva: menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!

Harmadszor, épp méltatlanságunk tudatában, de Jézus irgalmas tekintetében megfürödve, s újra csak a Galileai-tenger partján, az Úr Krisztus előtt térdelve így vallunk: Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek! Ezentúl még jobban igyekszem megmutatni ezt neked!

E három jelenet tükrében éljük át igazán a mai evangélium üzenetét. Amikor – ma is tapasztaljuk – oly sokan elpártolnak Jézustól, mivel szavait kemény beszédnek tartják. Holott nem az ő szavai kemények, inkább mi vagyunk puhák, Kerényi Lajos atya szavaival afféle „lekvár keresztények”.

Az Úr Jézus pedig ma sem „lájtosítja” örök igéit. Tőlünk ugyanúgy kérdezi: „Ti is el akartok menni?” A mi válaszunk sem lehet más, mint Péteré: „De Uram, hova, kihez menjünk?” Ahogy fiatal keresztények éneklik ma is: „Hova mennénk, ha nem hozzád? Uram, szólj, mert hallja szolgád!” A régi egyházi ének is ezt súgja: „Kihez menjünk, Uram Jézus? Igazság, út csak te vagy. Benned hiszünk és remélünk, soha, soha el ne hagyj!” (Szent vagy, Uram, 226, 4v).

Szerző: Bognár István

Magyar Kurír