Úton egy jobb világ felé

Vannak szavak, amelyeket hallva görcsbe rándul a gyomrunk – ilyen a „menekült” és a „politika”. Korunkban mindkét fogalomhoz annyi mellékes jelentés, olykor nem is racionális, hanem sokkal inkább érzelmi természetű meghatározottság tapad, hogy legszívesebben nem is beszélnénk ezekről, különösen nem az e kettőből alkotott szókapcsolatról.

Solymári Dániel könyve azért hív izgalmas utazásra, mert egyfelől visszaadja nekünk e szavakat, kiemelve a közhelyek és az előítéletek hálóiból a menekültek és a politika kérdéskörét, másfelől pedig bebizonyítja, hogy értelmesen és érvelve is lehet szólni olyan kérdésekről, amelyeket a közbeszéd a legeltérőbb előjelekkel felkapott, de eközben el is torzított.

A főcím Ferenc pápa első, 2013-as elvándorlók és menekültek világnapjára írt üzenetéből származik. Immár tíz év távlatából szíven ütő visszatekinteni, és észrevenni, hogy ebben az egyszerű megfogalmazásban ott él megannyi azóta megélt tapasztalatunk, kérdésünk, kételyünk, de prófétai módon körvonalazódik a Fratelli tutti enciklika egyik fő gondolata is. Ezenfelül már ezen első megfontolás kapcsán az is tudatosul bennünk, hogy Jorge Mario Bergoglio milyen megalapozott és átelmélkedett, átérlelt teológiával és lelkiséggel szól hozzánk: ezerirányú, olykor igen eltérő hangvételű, műfajú megszólalása mögött felsejlik az a hívő szív, amelynek fókuszában az evangélium eleven hangja áll, s amelyből ennek az oly sok kortársát megérintő pápának a hiteles szavai születnek.

A kötet első harmada általános felvezetésnek tekinthető. A szerző – aki nem csak a Máltai Szeretetszolgálatnál betöltött hivatása-szolgálata, tudományos jártassága, de személyes elköteleződése és megannyi közvetlen, nemegyszer megrendítő élettapasztalata okán is a vizsgált téma kiemelkedő hazai szakértőjének számít – megindokolja a témaválasztást, annak aktualitását (messze túlmutatva a leegyszerűsítő szólamokon), majd tömör, lényegre törő összegzését adja a migráció és az elvándorlás kérdésével kapcsolatos tanítóhivatali reflexiónak, azt is felmutatva, hogy Ferenc pápasága e tekintetben mennyiben tekinthető történelmi mérföldkőnek. Külső indokként elegendő a mindannyiunkat foglalkoztató korszakos kihívásokra gondolnunk, ám emellett van egy belső indok is: Bergoglio pápával az Apostoli Szentszék tanításának és gyakorlati szolgálatának valóban új kora bontakozik ki előttünk. Hogy ezt még jobban megvilágítsa, röviden bemutatja a jelen pontifikátus utazásaink mérlegét, kiemelve, mi mindent olvashatunk ki a helyszínekből, eseményekből és találkozásokból.

Ezt követi a tulajdonképpeni „törzs”: az üzenetek elemzése. Igen alapos és kidolgozott módszertani bevezetést kapunk, amelyben megismerkedhetünk az ötlépcsős elemzés fázisaival: főbb jellemzők, a belső részek címből kiinduló vizsgálata, főkategóriák és alkategóriák alkotása a kulcsgondolatokból, rövid összegzés és az idézett szövegek, hivatkozások elemzése. Ez is jelzi, hogy az egyik oldalról ismeretterjesztőnek, bevezető karakterűnek tekinthető könyv egyszersmind tudományos igényű, szakmailag is végiggondolt írás. Külön meg kell említenünk a kiterjedt lábjegyzet-apparátust, amely segíti az olvasó további vizsgálódását, elmélyülését a nemzetközi szakirodalomban. Eközben megértjük egy korábbi fejezet („Módszertani megfontolások”) olykor talán elvontnak tűnő, ám összességében mégis elengedhetetlen szempontjait a diskurzuselemzés metódusa kapcsán, s azt, hogy – az egyik idézett szerző meglátásával összhangban – miként válnak ezáltal az összetett társadalmi problémák érthetőbbé, a beszélő személyének célja pedig láthatóbbá.

Az egyes üzenetek lineáris bemutatása és elemzése nagyfokú gazdagságot tár elénk: vannak lelkiségi, lelkipásztori tónusú szövegek, de az elmúlt évek során megjelentek inkább „szakmainak” tekinthetők (ezalatt nem pusztán a hittudományt, de a vizsgált kérdések társadalmi, politikai és egyéb vonzatait vizsgáló szaktudományokat is értve). Tíz esztendő összegző vizsgálata már önmagában fontos belátásokkal szolgál, például a ferenci pápaság teológiai forrásainak vizsgálata terén (ahol a legtöbbet idézett elődök, dokumentumok mérlege analógiát mutat a „nagy” enciklikák, buzdítások alapvetésével). Számunkra mindazonáltal a visszatérő kulcsfogalmak voltak a különösen elgondolkodásra indítók: a Szent Család (mint amely maga is menekült Egyiptomban), az Egyház megújulásának szükségessége (befogadás, párbeszéd), a kereszténység kortárs profiljának kibomlása (az idők jeleinek olvasása) és egy evangéliumi kovász által áthatott emberiség képe (a találkozás kultúrája szemben a leselejtezés, eldobás kultúrájával; a személyesség és a kapcsolat hangsúlyozása szemben a fogyasztással, az individualizmussal, a bezárkózással). Szinte észre sem vesszük, de

a pápai menekültpolitika bemutatása kitágul: egyházi önazonosságunk, hiteles evangéliumi létünk alapvetései állnak elénk.

Az üzenetek közös vonásainak bemutatását követően két igen lényeges fejezet következik még a Római Kúria átalakításáról a menekültek érdekében, és arról, hogy a megfogalmazódott elvek miként váltak és válnak reális szakpolitikává. Végezetül bőséges melléklet-apparátust kapunk, táblázatosan összefoglalva a pápai utakat, kiemelve egyik-másik történelmi jelentőségét, majd pedig ábrákkal (kódtérképekkel) felrajzolva az egyes üzenetek tartalmát.

A munka hazánkban eddig kevéssé vizsgált terepre kalauzol bennünket. Az úttörés persze nehéz. Észrevesszük, mennyire nem állandósult még a teológia és a katolikus egyházi szervezet magyar nyelvű szókincse (például mennyire nem egységes szakirodalmunkban a vatikáni hivatalok egykori és jelenlegi megnevezése, egy-egy szófordulat vagy szakkifejezés bevett fordítása), ám ez mindannyiunk, a magyar egyházi közeg közös adóssága. Egy másik apróság talán éppen a lelkesedés számlájára írható: miközben tény és való, hogy a ferenci pápaság fordulópont, olykor mégsem annyira „első”, mint gondolnánk. Csak egy konkrét megjegyzés: többször olvashatjuk, hogy a Közép-afrikai Köztársaságot felkeresve Ferenc volt az első pápa, aki aktív háborús övezetbe látogatott. Nem kell messzire mennünk, hogy ellenpéldát hozzunk: 1052-ben IX. Leó III. Henrik német-római császár invitálására az ostromlott Pozsony alá érkezett, hogy közvetítsen az uralkodó és I. András magyar király között. Mindez azonban nem elvesz a kötet értékéből, inkább megerősíti az alapvető üzenetet: folytonosság, egység áll fenn a korábbi egyházfők, tanítóhivatali megnyilatkozások és Ferenc pápa között.

Mindent egybevetve jó szívvel ajánljuk olvasásra e könyvet, amely mind a téma iránt érdeklődők, mind a szakemberek számára megannyi ismeretet, belátást és továbbgondolásra ösztönző megállapítást tartalmaz.

Valóban meghív az útra egy jobb világ felé.

Solymári Dániel: Úton egy jobb világ felé. Ferenc pápa menekültpolitikája.
Vigilia, Budapest 2023.

Fotó: Vigilia; Vatican News

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. július 9-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.