Úton a szinodális egyház felé – Teológiai Tanári Konferencia Budapesten

A Szinodalitás az Egyház életében és missziójában címmel megrendezett konferencián online is részt lehetett venni, többen ezt a módot választva tartották meg előadásukat. A kétnapos rendezvényen a hazai és külhoni teológiai fakultások vezetői, képviselői mellett számos püspök vett részt.

Puskás Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja megnyitó beszédében köszöntötte őket, köztük Erdő Péter bíborost, prímást (aki előadóként is részt vett a konferencián), valamint Veres András püspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét. Külön megemlítette a résztvevők közt Vik Jánost, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Fakultásának dékánját, s több oktatót a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskoláról, akik közül ketten a konferencia előadói voltak. A rendezvénybe külföldről kapcsolódott be online előadásával Jan-Heiner Tück (Bécs), Szuromi Szabolcs Anzelm (USA) és Patsch Ferenc (Róma).

Puskás Attila elmondta, a konferencia a szinodalitás kérdéskörének tárgyalására vállalkozott, ami érthető, hiszen „már néhány éve javában benne vagyunk abban a reflexiós, tanulási és tapasztalatszerzési folyamatban, amely a 2023-ban sorra kerülő püspöki szinódust készíti elő, tavaly október óta már egészen konkrét formában”. Ferenc pápa a VI. Pál által megalapított püspöki szinódus intézményének fél évszázados jubileumához kapcsolódva 2015 októberében így fogalmazott: „A szinodalitás útja az az út, amelyet Isten a harmadik évezred Egyházától vár…, mert az Egyház nem más, mint Isten nyájának együtt menetelése a történelem ösvényein az Úr Krisztus felé.”

2018-ban jelent meg a Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentuma A szinodalitás az Egyház életében és missziójában címmel, innen ered a konferencia címválasztása is.

A kétnapos rendezvényen az előadók bemutatták egyrészt a bibliai tanúságtételt Isten népe egybehívásáról, vezetésről, s ezzel kapcsolatban a döntéshozatal rendjéről, másrészt a szinódus eszméjének és gyakorlatának patrisztikus gyökereit (különös tekintettel a püspök körül összegyűlő presbitérium tanácsadó szerepére), szó volt az ókori egyetemes zsinatok intézményes működésének teológiai és profán mintáiról, az egyetemes zsinat és a pápai primátus viszonyáról (a középkori viták máig ható tanulságairól) és természetesen a II. Vatikáni Zsinat szinodális tapasztalatáról, a sensus fidei (a hívő nép hitérzéke) értelmezéséről, valamint a jelenlegi egyházi folyamatokról a globalizáció és a szinodalitás összefüggésében: külön előadásban a német egyház törekvéseiről, s a Ferenc pápa által elindított szinodális út pasztorálteológiai jelentőségéről.

A konferencia első napján Racs Csaba egri teológiatanár Isten népe egybehívásának, összegyűjtésének és vezetésének szereplőiről és struktúráiról beszélt az ószövetségi szövegek alapján. Rámutatott, hogy Isten népében a törzsi társadalom legkisebb egységeként definiálható nagycsalád képes volt létezni az éppen adott államszervezettől függetlenül is, a folytonosság hordozójaként megtartva az izraelita életrendet; a családfő egyben a család papja is volt.

Bodor Attila kolozsvári teológiatanár előadásában azt hangsúlyozta, hogy az Ószövetségben az egységes egésznek látszó Tóra kialakulásának hátterében és utólagos értelmezésében éppúgy kimutathatók nézetkülönbségek és kompromisszumos megoldások, ahogy a szinodális folyamatban is várható, vagy már tapasztalható, ekképpen a szentírástudomány a maga meglátásaival a szinodális folyamat inspirálója lehet, amennyiben az nem más, mint együtt haladás az úton (szünodosz: közös (szün), úton levés (hodosz)).

Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora az Újszövetségről szólva hangsúlyozta, Az apostolok cselekedetei tanúságtétel az Egyház kezdeteiről, amely a Feltámadott életének folytatása a közösség életében. Az első közösségi döntések a mostani szinodális út korai előzményeként, háttereként értelmezhetők, útmutatónak tekinthetők, annyiban mindenképpen, hogy a résztvevők nem söprik szőnyeg alá a nézetkülönbségeket, amelyekről a szent szöveg is beszámol.

Másrészt a döntéseknek Isten kell, hogy a tanúja legyen (az imádság az első mozzanat), s a közösség előrehaladását a Feltámadott által kiválasztott tanúk segítik, vigyázzák.

A rektor bibliai történetekkel illusztrálta azt a folyamatot is, amelynek során „ketten együtt mennek, s valami születik, ami ezen együtt haladás nélkül nem történt volna meg” (lásd az emmauszi tanítványok történetét).

Erdő Péter bíboros, prímás előadásának címe a következő volt: A szinodalitás mint a teokrácia egyik megjelenési formája az Egyház alkotmányában. A bíboros kifejtette, hogy az újkorban, de az egyházi, teológiai összefüggésen kívül, szélesebb körökben szokás volt és ma is szokás arról beszélni, hogy a Katolikus Egyház, az Apostoli Szentszék, vagy ma Vatikánváros Állam államformáját tekintve abszolút monarchia.

Hangsúlyozta, hogy ezzel a kifejezéssel az egyeduralkodó által vezetett állam olyan formáját jelölték, melyben az államfő (az uralkodó) hatalmát nem korlátozzák írott törvények, törvényhozás vagy szokások… A kereszténységben, a Katolikus Egyházban, és így a Vatikán Államban azonban ilyenről szó sem lehet. Hiszen Krisztus nem egy mai földi ember személyében jár közöttünk, hanem második eljövetelét várjuk az idők végén.

Ezt az Apostoli hitvallás így fejezi ki: „fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat”.

Az abszolút monarchia modelljének alkalmazhatatlanságát mutatja az Egyház alkotmányának egyik teokratikus tényezője is, a püspöki kollegialitás. Ezt az elvet a II. Vatikáni Zsinat különlegesen is megvilágította.

Erdő Péter többek közt arról is beszélt, hogy „az összes hívők részvételének az Egyház intézményes és egyben kegyelmi működésében számos formája lehetséges, amelyek a történelmi, tudati és lélektani helyzeteknek megfelelően dinamikusan változnak. Amikor az összes Krisztus-hívők, vagy azok választott képviselői, vagy egyes csoportjaik, vagy olyan személyiségek, akik sokak egyetértését vívják ki, kifejezik véleményüket vagy beleegyezésüket bizonyos kérdésekben, akkor gyakran, de nem szükségképpen minden esetben az Egyházat irányító isteni szándék és kegyelem működik. 

A teokráciának vagy krisztokráciának az Egyházban nem csupán formálisan meghatározott intézményes működések szereznek érvényt, hanem számos más jelenség is, amelyek néha a közös imádság, máskor a közös tanácskozás, esetenként bizonyos kérdésekben a közös beleegyezés formáját ölthetik.

Az apostolok utódainak a szentelésben kapott karizmája, hogy mérlegeljék ezeknek a megnyilvánulásoknak az alkalmas formáit és teológiai értékét.”

A konferencián a továbbiakban Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem a PPKE prorektora a presbiteri „szinodalitás” intézményeit – egyúttal a püspök szerepét a presbiteri kollégiumon belül – mutatta be a 4. és a 9. század közötti egyházban.

Perendy László teológiatanár ismertette az ókori (egyetemes) zsinatok rendjét, történelmi hátterét.

Gárdonyi Máté (PPKE) felvázolta a későközépkori vitát a pápa és az egyetemes
zsinat hatalmáról, a konciliarizmussal (concilium: zsinat) kapcsolatban megjegyezte, a pápa ellenében a zsinat mellett felhozott érveket, fogalmakat, felvetéseket (lásd W. Ockham) megismerve számos tekintetben úgy látszik, nincs új a nap alatt, ezek a mostani diskurzusokban is megjelennek.

Kránitz Mihály (PPKE) : A II. Vatikáni Zsinat „szinodális” tapasztalatát elemezte és a püspöki szinódus intézményét méltatta, mint jelentős lépést a szinodalitás felé, egyszersmind kiemelte a II. Vatikánum ökumenikus törekvéseit, amelyek napjainkban is időszerűek.

Vlaj Márk (Győri Hittudományi Főiskola) a laikusok teológiájáról beszélt Yves Congar szellemiségét, gondolatvilágát kifejtve, különös tekintettel a sensus fideire. Mint mondta, Ferenc pápa egyháztana, s benne az „Isten népe” kifejezés új lendületet adhat a laikusok szerepvállalásának az Egyházban.

Török Csaba egyetemi tanár (Esztergomi Hittudományi Főiskola) előadásában megfontolásra szánta a kérdést, hogy a hivő közösség készen áll-e arra, hogy szinodális módon gondolkodjon.

Isten népe a Szentlélek kenetének hordozója, a szinodális egyháztanban a figyelem elsősorban a keresztségre irányul. A papok Isten népének részei, a laikusok pedig a keresztségükből eredően „papok”, s ennek összefüggésében Isten teljes népe őrzi a hitet, mégpedig cselekvően, aktívan.

Nem a klérus és a laikátus közti háborúról van tehát szó a szinodális folyamatban, hanem arról, hogy kutatnunk kell a Szentlélek működését, meg kell hallgatnunk mindenkit, s mindez figyelmet követel meg a Tanítóhivataltól.

Isten népét léténél fogva megilleti a tekintély, de ez a nép nem valamely társadalmi réteg, hanem a laikátus és a klérus együtt.

A sensus fidei is teológiai forrás, s a jó teológia nem tesz mást, mint az elemi istentapasztalatot tárja fel.

A szinodalitás tehát a Isten teljes népének történése, amely izgalmas kihívásokat rejt magában, járatlan utakra vezet. Ferenc pápa azt mondja, együtt kell járni az úton, nem feledve, hogy ennek az aktivitásnak a végső mozgatója a Lélek.

A konferencia első napjának zárásaként Patsch Ferenc SJ (Róma) a globális folyamatok tükrében beszélt a szinodalitásról.

Mint mondta, a történelem szerves módon halad előre, s az Egyház ebben a folyamatban létezik; a haladás során az átalakulás most gyorsabb, s az ebben való részvételre (a szinodálitás egyik kulcsfogalma a részvétel) globális igény mutatkozik.

A Nyugat válságban van, ugyanakkor a déli féltekén a kereszténység virágzik. A statisztikák szerint a mostani tendenciának megfelelően Afrikában például 2050-re 260 millió katolikus hívő lesz. A jezsuita szerzetes rámutatott, hogy a termékenységi ráta és a vallásosság között korreláció áll fenn.

Patsch Ferenc hangsúlyozta, a Szentlélek által vezetett egyház szinodális útjának időszerűsége kétségtelen, a folyamat támogatandó.

A konferencia másnapján Szabó Péter (PPKE) az új fejleményekről beszélt a szinodalitás értelmezésében 2016 óta Keleten és Nyugaton; Hafenscher Károly (evangélikus zsinati lelkészi elnök) a zsinati rendszert mutatta be a protestáns egyházakban; Gájer László (PPKE) a politikai forma és a teológiai elv különbségeit taglalta a szinodalitás tükrében; Jan-Heiner Tück előadásában arról beszélt, hogy „nincs reform a pápa nélkül” – és a német szinodális utat és a világegyházban zajló szinodális folyamatot vetette egybe. Mint mondta, a visszaélési botrányok miatt elengedhetetlennek tartott német reformtörekvéseket nem legitimálja Ferenc pápa szinodális kezdeményezése.

A konferencia zárásaként Csiszár Klára Közösség – Részvétel – Misszió címmel a szinodalitás pasztorálteológiai jelentőségéről, Hortobágyi Cirill OSB pannonhalmi főapát pedig a szerzetesi tapasztalatokról beszélt a közösségi megkülönböztetés és döntéshozatal terén.

Körössy László

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír