Útravaló – 2019. március 2.

Nézőpont – 2019. március 2., szombat | 7:00

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Sirák fiának könyve úgy mutatja be az embert, mint akit Isten azáltal tett naggyá, hogy közölte vele önmagát. Saját képére teremtett, kiemelt helyet biztosított nekünk a teremtésben, tehetséggel, tudással áldott meg, szövetséget kötött velünk, láthatóvá és hallhatóvá tette előttünk dicsőségét. Mintha mindent úgy alakított volna – leginkább emberi természetünket –, hogy partnerei legyünk dicsősége kinyilvánulásának. Jézus a gyermekekben ezért fedezheti fel saját gyermekségét, és nyilvánítja ki a velük való kapcsolatában az Atyának a Fiúhoz és fiaihoz való viszonyát, azt, hogy az Egyszülött által akarja összegyűjteni gyermekeit országába. Ezért a Fiú számunkra az Áldás, akinek keze, velünk való kapcsolata tart meg bennünket az Atya vonzásában.

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria