Útravaló – 2021. június 25.

Nézőpont – 2021. június 25., péntek | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Szent Máté úgy mutatja be Jézust, mint az új Mózest, aki lehozta közénk az Atyától átvett szavakat, az újszövetségi élet törvényeit. Ha ezeket nemcsak hallgattuk, hanem be is fogadtuk az elmúlt hetekben, bizonyára megtapasztaltuk, az Úr Krisztus egy tisztulási folyamaton vezetett át bennünket. Szavai egyértelművé tették, Isten úgy tekint megromlott életünkre, mint beteg állapotra, ami azt is jelenti, hogy nem azonosít minket bűneinkkel, ehelyett szembesít velük, és gyógyulást kínál. De ami végbement bennünk, arról nem beszélni kell, hanem hálát adni érte és kitenni magunkat annak, hogy Isten átalakítva engedjen és vezessen vissza bennünket oda, ahonnan kiszorított a bűn tragédiája.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria