Útravaló – 2021. szeptember 29.

Nézőpont – 2021. szeptember 29., szerda | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Ezt a hónapot meghatározza az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti jelenléte, mely az Eucharisztia titka köré von minket. Jó alkalom ez arra, hogy Aquinói Szent Tamás Lauda Sion szekvenciája segítségével hétköznapi elmélkedéseink is az Eucharisztia titka köré kapcsolódjanak.

Te táplálj és te palástolj, s add, hogy a feltámadáskor legyen nálad kész helyünk. Krisztus nem azért takar be bennünket palástjával, hogy ne lássa bűneinket, hanem hogy visszatérhessünk a világ teremtésétől fogva nekünk készített helyre, az ő oltalmába, ami az újjáteremtett lélek jutalma. Ennek elővételezése az áldozás, melyben Isten újjáépíti népét. Hitünk szerint ezt fogjuk megélni halálunkban is: magához von bennünket legnagyobb szorongatásunkban. Az örök élet kezdete azonban nem a halál, hanem már a földi élet is része annak. Éppen ezért a kész hely valóságát akkor tudjuk már most igazán átérezni, ha ezen a földön rátaláltunk saját helyünkre a teremtés rendjében.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria