Útravaló – 2022. november 27., advent 1. vasárnapja

Az evangéliumban Jézus Noéra hivatkozik, akinek idejében Isten, látva a velejéig romlott világot, őskáoszba taszította vissza azt, vízözönt bocsátott rá. Ám büntető igazságosságából irgalom fakadt, hogy bizonyítsa: az ember gonoszsága nem téríti el őt eredeti szándékától, csak késlelteti annak megvalósulását. Noé a régiből vétetett, de az újnak szolgája: bárkát épít, ahol a teremtés ismét harmóniában él; nyolcan tartózkodnak az építményben – ez a szám a feltámadás szimbóluma; észreveszi az új teremtés jelét, az olajágat, s ő építi meg az első oltárt. Az első századok atyái a bárkában az Egyházat látták, amely a viharok közepette is egy új nemzedék hordozója, azoké, akik menekvést találtak benne a keresztség által.

Az idézett szövegrészben Noét és a virrasztásra való jézusi felszólítást a páros példák kötik össze: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják, ami azt mutatja, a virrasztás új kötődések kialakulását is jelenti, előretekintést, átlépést a napi foglalatosságok között egy új világba, a megváltott lét titkába. Szent Máténál ennek az új kapcsolódásnak a neve: Egyház, a megkereszteltek közössége, amely egy olyan hely, ahol elkezd kibontakozni a hegyi beszéd, az Istentől leereszkedő város törvénykönyve. Szegényes barlang, amelyben rútsága ellenére ott ragyog a Fény, ahol fellelhető az etetőjászol az ige és a szentségek táplálékában. Itt lehet leborulni a Gyermek előtt, akit ma is Mária nyújt minden térdre ereszkedni tudó számára. Adventi utunkon, Jézus felé tartva, idézzük fel ezért gyakran az Egyház titkát: Krisztusnak az emberi szegénységbe leereszkedő gazdagságát.

Hogyan kerülhetünk ennek közelébe? 

Sok helyen feléledő gyakorlat a hajnali misék látogatása, a virrasztásnak e korán keléssel is kifejezett fizikai megélése. Elé megyek annak, akit várok, nem tudok aludni akkor, ha amiatt izgulok, hogy ébren legyek kopogtatására. 

Gyakoroljam, hogy szépen, belső szolidaritással beszéljek az Egyházról. Nem letagadva a rosszat, hanem értékelve azt, hogy Krisztus valamiképpen mégiscsak jelen van annak minden tagjában, mert valahányan, kik megkeresztelkedtetek, Jézus Krisztusba öltözködtetek. 

Szánjak időt a családomra az advent folyamán, hogy ne csak beessek majd az ünnepre, hanem valóban megérkezzem hozzájuk. Ha pedig magányos vagyok, keressek meg olyan, hozzám hasonlóan egyedül állókat, akiknek szívében új fényt gyújthat egy-egy látogatás, telefonhívás.

Hívjak meg egy meg nem kereszteltet ebbe a bárkába, amelynek tagjait jellemeznie kell a virrasztásnak: kémleljék, merre tart a hajó az éjszakában, és kinek tudják kinyújtani kezüket, hogy bevonják ebbe az új kapcsolódásba. 

Egy édesapa mesélte, hogy a munkahelyéről hazafelé tartva, az autóban félútig még a munkahelyi dolgokat intézi a telefonján, onnan azonban már csak a feleségével beszél, hogy mire hazaér, érzelmileg, gondolataiban is megérkezzék, ne csak beessen a családjához, a lakásába.

Advent idején fokozottabban gondolunk arra, akihez, akikhez tartozunk. Még akár távol járva is élesztgetjük a kapcsolatot, hogy ráhangolódjunk a találkozásra. Lényegében talán éppen ez a virrasztás az elővételezése a mindennapjainkban a jövendő világnak, hogy végóránkon lelkünk ne maradjon távol, hanem felvétessék Isten országába.

Magyar Kurír